TÜNDÉRGYÁR

Nem is olyan régen tettem egy elhamarkodott kijelentést, miszerint az ismert energiavámpír fajták közül legveszélyesebb az arcnélküli ember. A legújabb kutatásaim során bebizonyosodott, hogy létezik ennél borzalmasabb archetípus, amit alig élő halottnak neveztem el. Aki olvasta az Isten könnyei című novellát, az bizonyára emlékszik rá, hogy ezt a kifejezést ott egy betegségre használtam, amikor a páciens elevenen szétrohad, de az energiavámpír-terminológiában természetesen ez emocionálisan értendő.

Trendi dolog mostanában áruhitelből, durvább esetben jelzáloghitelből vásárolni karácsonyra. Persze fogyasszon a jónép, és úsztassa be magát sok százezerrel, de azért elgondolkodtató, hogy mindezt egy olyan ember születésnapja alkalmából teszik, akinek életében egyszer volt pénz a kezében, de akkor is csak azért, hogy prezentálja vele, mekkora barmok vagyunk…

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.13.)

Ő: Valaki leszedte a nevünket a postaládánkról. Szerintem a srácom volt, és ezzel életveszélybe sodort minket, mert nem talál ide a pizzafutár.
Én: Az kemény. Ráadásul a jövőben csak kétféle állás lesz: programozó meg pizzafutár.
Ő: Az nem lehet.
Én: Dehogynem. Ja, és persze a kurva. Az is kell.
Ő: Te melyik leszel? Én programozó.
Én: Lehetek pizzafutár, plusz kurva?
Ő: Ez a kívánság, hogy úgy mondjam, felesleges.
Én: Köszi! Egyelőre azért ingyen csinálom. Bár a könyvelőm is megmondta, hogyha nő lennék, simán beleférnék a stupid twat kategóriába.
Ő: A kategória nem pénzfüggő. Kurvalelked van.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.13.)

Miért tart az ember macskát?

    – Azért, mert hasznos állat?
    – Fenéket. Korunk urbánus macskája szinte sohasem találkozik egérrel, viszont szívesen elfogyasztja a kanárit, a díszhalakat, és szétszaggat mindent, ami szétszaggatható.

    – Azért, mert okos?
    – Nem. A macskának pont annyi esze van, hogy ne szarjon a sarokba.

    – Azért, mert hűséges?
    – Ugyan! A macska fűhöz-fához odadörgölőzik, és lefekszik bárkinek, aki hajlandó megcirógatni a hasát.

    – Akkor miért?
    – Mert a macska szép. És ha dorombol… egyenesen gyönyörű.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.11.)

Én: Tényleg annyi eszem van, mint egy marék lepkének! Valóban hiba volt otthagynom azt a cetlit a munkahelyi gépeden, amin közöltem veled, hogy buktad a hűtőben rejtegetett két sörödet, ugyanis megittam. Továbbá az sem volt szerencsés döntés, hogy ugyanezen a fórumon fogamzásgátlási tanácsokkal láttalak el. Ajánlom, nézd a dolgok pozitív oldalát. A barátod vagyok, és ezzel megspóroltam neked egy ellenséget:)

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.06.)

…suttogta Drakula gróf Mina Murray fülébe. Nyilván érezte már a vesztét. Tudta, hogy alá van rendelve a mese törvényének, miszerint a jó győzedelmeskedik, a gonosznak pedig pusztulnia kell. Mégis, ezzel a mondattal új megvilágításba helyezte a történetet, és rámutatott két általánosan elterjedt tévhitre:

1. Kizárólag lelketlen, sötét alakok paktálnak le a Sátánnal.
2. A mesebeli legkisebb fiú megkapja végül a királykisasszonyt, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, ill. a királyfi elveszi a falu széli szegény lányt, és további hetven évig turbékolnak békességben.

    A sztori szerint Drakula gróf (Vlad Tepes, Hunyadi Mátyás kortársa), jó keresztény módjára védte Erdélyt a törököktől, mígnem egy napon öngyilkos lett a felesége. A normális ember ilyenkor természetesen megkattan, tör-zúz, nem alszik hetekig, önmagában és másokban keresi a hibát, iszik, drogozik, szóval igyekszik haszontalanul eltölteni az időt, amíg alább nem hagy a fájdalom. Drakulát azonban más fából faragták. Nem fogadta el azt az opciót, hogy eltemeti békességben az asszonyt, aztán majd lesz valami, hanem megoldást keresett. Istenben csalódott, emberi hatalom képtelen feltámasztani egy halottat, hát leállt üzletelni a Sátánnal. A szerződés részleti nem derültek ki pontosan, de valami olyasmiről lehetett szó, hogy a gróf elvállalta, hogy napfény nélkül él tovább a földön, cserébe találkozhat a feleségével cirka négyszáz év múlva. A Sátán megfosztotta őt az érzékelés minden szintjétől. Nem jelentett számára többé semmit a tapintás, az ízlelés, nem voltak illatok, nem látta a színeket. A vér, az emberi vér maradt számára az egyelten kapocs a világgal, egyedül ennek érezte az ízét. Persze, hogy szomjazott rá.
    Elkövette az összes létező szörnyűséget, szüzeket, gyerekeket gyilkolt, vagy éppen hozzá hasonló teremtményekké változtatta őket. Erkölcsileg nyilván kifogásolható tettek ezek, csak éppen azt ne felejtsük el, hogy mindez semmiféle örömöt nem okozott számára. Nem volt ő más, mint egy örök élettel és örök halállal megvert nyomorék, aki hajlandó volt elkárhozni azért, hogy visszakapja a nőt, akit szeretett. Vissza is kapta majdnem, hiszen a Sátán félig-meddig állta a szavát. Az asszony újjászületett Mina Murray alakjában, csak Drakula grófra nem emlékezett többé, sőt éppen valaki mással készült frigyre lépni. A királylányból kispolgár lett, aki végül karót szúrt annak az embernek a szívébe, aki átkelt érte a poklon, majd hozzáment egy lúzer ingatlanközvetítőhöz. Itt a vége, fuss el véle!
    Fasza, mi?
    Hiába mesélnek nektek bármit, a Herceg a királykisasszonyt fogja feleségül venni, a legkisebb fiú pedig a kovács lányát. Ilyen ez. Drakula példáján világosan látszik, hogyha ebbe valaki belekavar, az brutális félreértésekhez vezet.

    Draula gróf szörnyeteggé vált és elbukott, de ezzel nagyon sokat segített nekem. Tudom már, mit fogok mondani, ha egyszer át kell lépnem minden határt, ha fel kell égetnem magam körül az egész világot, ha végül a Sátántól kell segítséget kérnem, hogy visszakapjam azt, amit elvesztettem. Csak ennyit:
    Szeretlek, Isten bocsássa meg nekem…

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.05.)

Aki úgy kezd el háborúzni, hogy nem jelöli ki a meghódítandó területeket, csak ostoba módon nekimegy az egész világnak, önmaga első számú közellenségévé válik, és egész biztos, hogy rajta veszt.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.14.)

Az egyik haverom filmrendező, aki elsősorban reklámokban utazik, és az ideje jó részét hozzám hasonlóan elmebeteg ötletek kiagyalásával tölti. Ezekből szíves engedelmével közreadom a leghúzósabbat.
    Az mondja nekem egy szép napon, hogy az AXE Bum chicka wah wah kampányára lehetne forgatni egy remek vírusfilmet. Aki esetleg nem tudná, vírusfilmnek nevezik azokat a neten terjedő kis videókat, amik konkrétan egy adott terméket reklámoznak, de olyan brutális, vagy pornográf körítéssel, hogy a gyártó cég hivatalosan nem adja hozzá a nevét. Ilyen például az XY sportcipőre cseppenő spermás film, vagy a macskagyilkos autó.

(igen, már megint dolgozom...)

Ő: ...az rendben van, hogy megcsinálta azt, amit kértem, de egyébként látványosan rám se hederít.
Én: Nem értem, miért kellene?
Ő: Mondjuk, mert én vagyok a maga főnöke.
Én: Nézze, a világon összesen öt ember vált ki belőlem némi érdeklődést. Megértheti, hogy maga ebbe már nem fér bele.
Ő: Jó, akkor ezt majd figyelembe veszem, amikor fizetésemelést kér.
Én: Tetszik a cipője, hol vette?

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.01.)

Windows  98-ra próbálom  felinstallálni a memóriakártyámat egy floppyra mentett driverrel. Mit mondhatnék?

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.11.14.)

Én: Szóval, hogy is volt azzal a tegnapi kislánnyal?
Ő: Skizofrénre itta magát, hallucinált meg összeokádta az ágyneműt. Utána bőgött vagy fél órán keresztül, de aztán kinyaltam, hogy nyugodjon meg valamennyire.
Én: Te aztán tudsz élni!

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.11.12.)

Egy napon Isten szórakozottan babrált a zsebeiben. Hümmögött meg dudorászott is kicsit, és ténfergett a Tejúton, szóval ugyanúgy unatkozott, mint mindenki más, akinek semmi ötlete sincs arra nézve, hogy mihez kezdhetne magával. Elment ezzel az egész délelőtt, meg a délután java része is, amikor hirtelen eszébe jutott valami és gyorsan a fejéhez kapott, ahogy már ilyenkor illik. A mozdulat kissé ügyetlenre sikeredett, mert kiesett a kezéből a varázstoll, a magic pen, amivel a földet rajzolta, a felhőket, sőt még a zsiráfot is. Ezzel pöttyözte a csillagokat az égre, ezzel fodrozta ki a tenger hullámait, és ezzel rajzolta a sündisznóra a tüskéket. Egyenként.

Én: …szóval volt az a felolvasóest, majdnem egy éve, ahol iszonyú okos dolgokat mondtam.
Ő: Tudom. Ott voltam, csak öt perc után eljöttem.
Én: Miért?
Ő: Egyszer leszólított, egy fiú az utcán, beszélt mindenféléről. Aztán amikor olvastam a könyvedet, valahogy azt hittem, te voltál az.
Én: És ha ő lett volna a zíró, akkor is lelépsz?
Ő: Sokkal gyorsabban!

később

Ő: Megígértem apunak, hogy éjfélre hazaérek.
Én: Mikor is múltál el 18?
Ő: Hát, legalább négy hónapja.
Én: Akkor elárulok egy titkot. Ebben az életkorban minden nőnek kötelező előadni azt a műsorszámot, hogy beígéri apunak, rendes lesz meg minden. Kulturáltan elmegy szórakozni péntek este, korán hazaér, aztán ehhez képest hajnali négykor beállít mattrészegen, és dől belőle a cigiszag.
Ő: És szerinted ennek ma kell megtörténnie?
Én: Egész biztos vagyok benne!

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.10.20.)

Ez szöveg háttéranyagnak készült egy filmforgatókönyv-szkripthez, aminek a megírására – persze nem dicsekvésből mondom – szerény személyemet kérték fel. Az egészet  nem másolhatom be ide, de ez a rész talán szórakoztató lehet azok számára, akiket érdekel a buddhizmus.

    A szanszkrit nyelvben a budh szótő felébredést, megvilágosodást jelent. Innen a Buddha elnevezés, amellyel Sziddhátrha Gótama herceget tiszteljük meg, aki két és fél ezer évvel ezelőtt volt szíves felébredni abból az álomból, amit mi hétköznapi, emberi életnek nevezünk. A valós történelmi személyiségek közül ő volt az első legitim vallásalapító. Még életében istenségnek akarták kikiáltani, amit erélyesen elutasított, és megelégedett vele, ha Gótama úrnak, vagy Tathágata-nak, célba értnek szólítják.
 

   – Mi vagy? Isten vagy? – kérdezték a hívei.
    – Nem.
    – Angyal?
    – Nem.
    – Akkor mi vagy?
    – Ébren vagyok – felelt Buddha, majd nemes hallgatásba burkolózott.

Az ismert energiavámpír fajták közül legveszélyesebb az arcnélküli ember. Teljesen láthatatlan, ezért képes észrevétlenül a közeledbe kerülni. Kiválaszt a tulajdonságaid közül néhányat, amit te is szimpatikusnak tartasz, ezeket magára – a semmire – igazítja, majd csábosan mosolyogva beszélgetést kezdeményez. Csodálkozol, hogy milyen hasonlóan gondolkoztok, úgy érzed, mintha ezer éve ismernétek egymást, és rögtön a bizalmadba fogadod. Mivel mindent tőled lopott, pontosan tudja, hogyan kell cirógatni az egódat, mitől alélsz el, és mire húzod fel az orrodat.
    Ha szereted a kék pulcsikat, figyeld meg, másnapra ő is vesz egyet. Ha elegánsan öltözködsz, öltönyben, vagy kiskosztümben jön a következő találkozóra, ha a rajzfilmfigura-stílust részesíted előnyben, a csörgős sapkáig is hajlandó elmenni. Első beszélgetésetekkor azt hangoztatja, hogy nincs jobb a hentesmetálnál, de ha ezzel mellényúl, fanatikus jazz, vagy macedón népzene rajongóvá válik hirtelen. Ahogy neked jó, ahogy neked tetszik. Meglát a kezedben egy Mika Waltari könyvet, és rögtön érdekelni kezdik a történelmi regények, Vonnegutot pedig három Vonnegut párhuzamos olvasásával torolja meg.

Vannak emberek a világon – közük e sorok szerzője – akik genetikusan alkalmatlanok a munkavégzésre meg arra, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Szerényen előhozakodhatnék most József Attilával, aki ennyivel rendezte a kérdéskört: Ingyenélő vagyok. Engem nem lehet kizsákmányolni. Tényleg, én ezt hót komolyan gondoltam, és nyomtam is böcsületesen, de az, hogy hatkor kelek, aztán kilenc órán keresztül utasításokat hajtok végre, konkrét sci-fi. Most szépen visszakerül minden a rendes kerékvágásba. Hajnali négykor majd hazateleportálom magam egy kocsmából, szétszívom mindenkinek a vérét, és gyártom az okosnál okosabb történeteimet, vagy médiavállalatot alapítok, majd még kiderül.
    A három hetes munkásságom alatt azért rájöttem egy fontos dologra. Olyan szinten él velünk a kommunizmus, hogy ötven éven belül tutira nem kerülünk Európa közelébe sem. Amint írtam már a munkásosztály hőse című bejegyzésben, sittes munkát vállaltam, mert nem volt kedvem kicsit sem gondolkozni. Nos, ez egy autómosóval kombinált szerelőműhely volt, olyan felszereltséggel, ami már 1954-ben is csúcstechnológiát képviselt. Főnököm a spíler lenyomott húsz évet egy Dacia-szervizben, mint segédművezető (ezek azok a fazonok, akik olyan sötétek, hogy nem lehet őket munka közelébe engedni, de a párttitkár lányát dugják, és el kell tűrni őket), aztán az onnan kimentett szerszámokkal megalapította a válla'kozást. Én már ránézésre is magasan kvalifikált szakember vagyok, ezért egyből megkaptam a szervizes státuszt. Konkrétan ez azt jelenti, hogyha elromlik az autódon a fék, majd én azt szétszedem, megkeresem a hibát, és szakszerűen orvoslom azt. Durva, mi? Az öreg ráadásul ellenállhatatlanul vonzódott a lomokhoz. Amikor az elfekvő készletből kidobtam néhány dolgot, például James Watt gőzgépjének rozsdaette darabjait, rendesen kikukázta a konténerből, és leteremtett, hogy ez bizony nagy érték, és egészen biztos, hogy jó lesz még valamire. Búcsúzóul itt van néhány párbeszéd. Csak azért nem kerülnek a jellemző rovatba mert életemnek ez az igen hosszú és mozgalmas korszaka ezennel lezáródott.

Ő: Na, kiderült mi a gond?
Én: Igen. Ez a izé el van görbülve. Ki kell cserélni.
Ő: Csak nem gondolja, hogy eltoljuk magunktól a munkát azzal, hogy elmegyünk alkatrészt venni?!

Én: De hát hogy szedjem ki? Szervizekben szokott lenni ehhez egy kulcs.
Ö: Nekünk is volt, amíg el nem tört.

Ügyfél: Csináltak ezzel egyáltalán valamit? Alig fog a fék.
Ő: Erősebben kéne használni a jobb lábát.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.10.05.)

Terveztem egy pólót speciálisan egyvalakinek. Természetesen nem arról a hölgyismerősömről van szó, aki ebben a blogban leginkább a jellemző rovatban szokott szerepelni. Persze övé az első példány, de a komoly üzleti sikerre való tekintettel közreadom a mintát. Lehet rendelni, csak tessék, csak tessék!


(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.09.25.)

Ismertem egyszer egy fazont, aki azt hitte magáról, hogy ért a kiadványszerkesztéshez és elment egy grafikai stúdióba dolgozni. Éppen meglátogattam, amikor odalépett hozzá a főnöke a sokadik használhatatlan anyag után, és egy jó tanács kíséretében útjára engedte.
    – Figyelj, Dodi! Menj el egy autómosóba dogozni, jó? Ott nincs fájl, nincs postscript, csak kefe van és vödör.

    Király Ferenc, A Csillagok hegyén, 158. oldal.

Nohát, kérem szépen, a gazdasági válság olyan méreteket öltött, hogy megtörtént az, amire lassan hét éve nem volt példa. Elmentem dolgozni.
    ÉN!
    Ja tényleg, ilyeneket nem mondhatok, mert egy érdekes felismerés hatására mentális gyakorlatokat szoktam végezni mostanában. Kerülöm a mondatonkénti három én kifejezés használatát, valamint a szabadidőm jelentős részét lótuszülésben töltöm meditálva, nyelvemet a szájpadlásomra tapasztom és a következő mantrát ismételgetem folyamatosan: Nem én szartam a világot, sőt nem is én vagyok annak a kellős közepe. A körülöttem lévő embereknek nem az az elsőrendű küldetésük, hogy egóm fényében gyönyörködve gondoskodjanak a szellemi, anyagi és szexuális szükségleteim ellátásáról. A földi törvények rám is vonatkoznak. Ámen-Basszameg-Ámen.
    Az idézetben szereplő Dodival ellentétben én speciel értek a kiadványszerkesztéshez meg egy csomó olyan dologhoz, amivel egy irodában eltöltheti az ember az időt, mégis hasonló színvonalú állást vállaltam, mint amit neki tanácsolt a főnöke. Kefe van és vödör. Meg dzsuva és szimpla suttyóság, de nem volt más lehetőségem, mert írni szeretnék, viszont az ember képtelen naponta négy-öt óránál több szellemi munkát végezni. Ha most elvállalok egy olyan állást, ahol szétszívják az agyamat, ki fog benneteket buta kis mesékkel szórakoztatni? Ki, ha nem ÉN?
    Arra mondjuk három nap után rájöttem (bár mások ezt már megjósolták), hogy a munkavégzés, mint olyan, nem állítható párhuzamba a személyiségemmel. Az is elképzelhető, hogy a sejtéseimmel ellentétben nem látens zsidó vagyok, hanem cigány, aki nem bírja a szántást. Talán fel kéne adnom egy hirdetést, miszerint kortár síró mecénást keres. Nincsenek nagy igényeim. Húsz rongynál többet ritkán költök egy nap, hajlandó vagyok beülni egy öreg (max. 4 éves) 9.5-ös Saab-ba, és havonta csak néhány napot szeretnék New Yorkban, Londonban, vagy éppen Rióban tölteni. Az ajánlatokat ez a pasi főnyeremény jeligére kérjük a szerkesztőségbe.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.09.24.)

Elég ritkán szoktam írni a napi ügyeimről, ideje lenne pótolni. Vegyük például a tegnap estét, ami minden szempontból átlagosnak mondható. Nyolc körül megjelent a Könyvtáros Testvér, és konstruktív javaslatot tett, miszerint rúgjunk be hamar, és kövessünk el erőszakos bűncselekményeket. Én, mint a kortárs magyar irodalom utolsó reménysége, erre természetesen igent mondtam. Elhűlve néztem, hogy két sört képes meginni, amíg én egyet, de azért neki is kigúvadt a szeme, amikor a társaságunkban lévő hölgyismerősöm felállt az asztaltól, hogy könnyítsen magán. Ekkor a következő beszélgetés hangzott el:

Könyvtáros Testvér: Neked dermesztően nagy a melled!
Én: Viheted a lányt, csak előbb le kéne tenni némi kauciót.
Hölgyismerősöm: Minek? Már megbeszéltük, hogy ingyenkurva vagyok!

    Ezután hümmögtünk még egy darabig az irodalom helyzetén, a konzervatív gazdaságpolitikán és a szellemi szabadfoglalkozáson, majd átmentünk a Gödör Klubba, ahol további néhány sörrel és becherovkával súlyosbítottuk a helyzetet. A hölgy itt átváltott szociálisan romantikus üzemmódba, és táncolni vágyott. Nem felelt meg neki a langyos jazz, ezért átvonszoltuk magunkat a Kultiplexbe, de innen már kicsit ködösek az emlékeim. Megbeszéltünk valami helyet, ahol találkozunk, de én ezt azonnal el is felejtettem, és össze-vissza kóvályogtam a tizenéves tüctücrajongók közt, majd bölcsen feladtam és hazateleportáltam magam.
    Ma reggel valaki (fogalmam sincs, ki lehet az), ezt bírta írni a blogom üzenőfalára:

tudod geci, hogy otthagytatok a picsában (kultiban) na, ezért haragszom. nagyon. találjátok ki, hogy hogyan fogtok kiengesztelni...

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.09.13.)

Ő: Szóval, mi történt?
Én: Véletlenül találkozott a barátaimmal, és ez kicsapta nála a biztosítékot. Azóta hallgatom, hogy engem fasiszták meg buta kis ringyók vesznek körül.
Ő: Szerencséd, hogy nem mentem oda. Hozzátehette volna még az arrogáns kurvát is...

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.09.11.)

…ezzel a szöveggel jött oda hozzám egy srác a Blahán, én pedig dermedten elvettem tőle, mert idáig azt hittem, hogy ezek egyáltalán nem tudnak beszélni, csak tolják az ember orra alá, ha kell, ha nem. Ezzel a gesztussal nem csak azt tudta elérni nálam, hogy átvegyem a corpust, hanem még el is olvastam a hosszúkás fekete lapot. Itt viszont kiderült a turpisság, hogy miért ez a jó modor, honnan ez a kommunikációs zsenialitás. Szép nagy betűkkel INGYENES VETÍTÉS volt a szórólapra írva, sokkal kisebbekkel meg az, hogy DIANETIKA tanfolyam, ami ugye a Scientológia előszobája. Persze, végül is nem kezdhette így a mondókáját: Szia, kimoshatom az agyad?

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.08.28.)