Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

máj 21 2009

bréking

Tegnap pont nem sikerült gépközelbe kerülnöm. Szóval megy a csillagok.blog.hu néhány hiányosságtól eltekintve rendesen, és adtam interjút a könyvesblognak. Most pedig tekintsétek meg a rendkívül színvonalas reklámfilm-sorozatunk első részét!

 


ápr 26 2009

megtalálni Edith Piafot

"ha új trükköt nem csinálsz
holnap jön egy óriás
téged megesz, engem elás
és nem csinál semmi mást
ez a kurvanagy óriás"


Álmomban egy városban bolyongtam, és Edith Piafot kerestem. Nagyon furcsa hely volt, mert a régi épületeket nem bontották le, hanem azokból nőttek ki a hatalmas üvegtornyok. Minél mélyebbre merészkedtem, annál sötétebb és ellenségesebb lett a környék. Csupasz izzók világították meg a vörös téglára tapadt penészes vakolatfoltokat, ha pedig felnéztem, minden szikrázóan tisztának és vadonatújnak tűnt. Az emberek fémes hatású műanyag nadrágot hordtak, és színes pulóvereket. Valamiért mindenki kopasz volt.
    Tudtam, hogy a jövőben vagyok valahol, mert a technikai fejlettség sokszorosan meghaladta a mostani szintet. Természetesen ez csak a fenti részre vonatkozik, mert legalul széntüzelésű kályhákkal fűtöttek és rengeteg huszadik századi lomot láttam. Nem zavart egyáltalán ez a kettősség, sőt nem is érdekelt komolyabban, hiszen semmi más dolgom nem volt azon kívül, hogy megtaláljam Edith Piafot. Nem volt rá okom, nem kaptam feladatot, egyszerűen ezt kellett tennem. Éreztem, hogy óriási a tét. Ha nem találkozunk, ha nem mondhatom el neki azt amit akarok, végem.
    És hatalmas volt az a város. Felmásztam egy ház tetejére és nem láttam a végét. Az egész láthatár világított, fények futkároztak mindenütt, mintha egy világnagy ünnepség zajlana. Engem viszont nem ragadott magával a hangulat, mert tudtam már, hogy nem lesz meg, hogy sohasem találkozunk, hiszen állhatnánk akár egy méter távolságban a tömegben, nem ismerném fel...

    Aztán felkeltem reggel, és valamiért az jutott eszembe, hogy ha majd egyszer végem lesz, szeretnék kapni egy szép napot, olyan csendes haldoklásra. Szóval nem úgy, hogy görcsökben fetrengek, meg nem is úgy, hogy tele vagyok morfiummal és fogalmam sincs már a világról. Remélem ez a dolog úgy ötven év múlva esedékes, addigra már csak feltalálnak olyan szereket, amitől az egész lehet olyan, mint egy vasárnap délutáni tespedés. Akkor aztán szólok majd a nővérkének, hogy nyissa ki az ablakot (remélem tavasszal tilpizek majd le), és hátradőlök majd elégedetten. Vissza fogok gondolni az összes nőmre, és majd úgy csinálok, mintha nem bántam volna meg egyiket sem. Biztos nem lesz már fogam, hát csak emlékezetből idézem fel a rántott csirkeszárnyat meg a sört és a somlói galuskát. Aztán ha végeztem mindezzel, összeszámolom a helyeket, ahová sikerült elutaznom. Mert én bolyongtam Párizs külvárosaiban, mattrészegre ittam magam egy berlini klubban, sőt voltam Moszkvában olyan helyen, ahová a helyi feketék (!) járnak szórakozni. Ezen felül elszívtam egy szál cigit a Central Parkban (jó, ez nem volt még meg, de addigra biztos összejön), és egyszer végigutaztam egy csomó volt Szovjet tagállamot, egészen az Északi Tenger partjáig.
    Amikor mindezzel végeztem, elalszom csendben, és randizok Edith Piaffal.

    Ha pedig már az Északi Tengernél tartunk, szeretném bejelenteni, hogy a 2006-ban megjelent első regényem, A Csillagok hegyén című posztapokaliptikus pszichodráma heteken belül a blogszférát fogja (helyettem) gazdagítani, ugyanis le fogom adni napi folytatásokban. Lesz nagy csinnadratta, médiatámogatás, szponzorhadtestek, celebeső. A részletekről mindenkit tájékoztatok időben. Szervezés közben írtam egyébként halállistát is, amin azok a személyek szerepelnek, akik első körben biztosítottak a támogatásukról, aztán meg elsiklottak valahogy a dolog felett. Sajnos ők szarul jártak, mert eldöntöttem, hogy az irodalmat úgy fogom terjeszteni, mint az arabok az iszlámot: nyers erővel. Az lesz, hogy a könyvtáros fog megütni mindenkit aki linkel, viszont én mondom majd, hogy hova üssön és hányszor. Úgy nézem, az index.hu szerkesztőségét fogjuk először megtizedelni. Csúf halál lesz, csúf!

Most viszont hallgassatok zenét. Kispál és a Borz - De szeretnék...


ápr 16 2008

Könyvajánló

Király Ferenc: A Csillagok hegyén

Képzeld el minden idők legfurcsább világvégéjét. Nem előzte meg égzengés, dögvész, szökőár. Nem történt semmi különös, eltekintve attól, hogy az emberiség megunta, hogy társadalomba rendeződve éljen.

Nincs áram, nem járnak a buszok, mindenki céltalanul lézeng az utcákon. Ebben az entrópiába süllyedt világban találkozik egy esetlenül összefonódó fiú és lány, egy tömpe agyú dolgozó, és hozzájuk csapódik Sir Alex Kowalsky, a neves antropológus, aki megpróbálja rábeszélni őket, hogy utazzanak el északra, ha már úgysincs jobb dolguk.

Mennek, az északi tenger partjára, a világ végére, mintha nem is onnan kerekedtek volna fel.

A könyv szerzője közben a bestseller-írók kiégett mindennapjait éli, mígnem egy éjjel üzenetet kap egy másik világból, egy olyan személytől, akiről régen megfeledkezett már. Ez a személy pedig tudomása szerint egy fehér világítótoronyban lakik, éppen arrafelé, amerre a regény hősei tartanak. Más lehetőség híján csatlakozik ő is a társasághoz.

Nem alakul minden zökkenőmentesen, mert ebben a világban nem működik a segélytelefon, és a karakterek sem fogadják kitörő lelkesedéssel a híres ponyvaregényírót. Külön problémát jelent, hogy a történet valahogy kikerül az irányítása alól. Furcsábbnál furcsább emberekkel találkoznak. Olyanokkal, akiknek más helyen, más időben kellene élniük. Amikor pedig a lány súlyosan megbetegszik, egy felsőbb akarat hatására mindannyian mesehősökké változnak. Meg kell szerezniük a gyógyszert, ami egy olyan magas hegyen nő, ahol szinte kézzel el lehet érni a csillagokat…

Ez a könyv talán

újrahasznosított szépirodalom
nyugat-balkáni fantasy
Mad Max vízió az italboltban
káeurópai utazós posztregény

Lehet…

lehet, hogy csak egy mese
épp olyan,
amit megérdemlünk
így a vége felé.

Lasztminit akciónk keretében most közvetlenül vásárolhat elsőkönyves bukott írótól! A könyv bolti ára 2200 Ft, nálam viszont 1500 (eze'öccá) Ft, amely tartalmazza a csomagolási költséget és az utánvételi díjat is. Megoldható személyesen is, Budapest területén belül, de úgy kicst drágább, mert nagyon szeretem a sört. Megrendelés itt. Háttéranyagok, könyvrészletek, sajtómegjelenések pedig itt.

feb 16 2008

szülés utáni depresszió

Ma lettem 33 éves. Ilyenkor illik mérleget készíteni, mert ebben a korban már nincs hova menekülni, nem igazán lehet új célokat találni. Ami megtörtént, az kérlelhetetlenül meghatározza a továbbiakat. Nem a jövő víziója irányítja az ember cselekedeteit, hanem a múltban keres kapaszkodási pontokat. Ez lehet a gyermekkor vége, nem?
    Azt kellene mondanom, hogy tökéletesen sikerült a felnőtté válás, mert véghez vittem azt az egy dolgot, amit a legfontosabbnak tartottam. Megírtam a könyvemet, és nem maradt a fiókomban, hanem mindenféle polcokra került, ahol a helye van. Az egyik legnagyobb félelmem az volt, hogy úgy megyek el, mint a többi százmillió, akik semmit sem tettek le az asztalra. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden embernek kötelessége írni, festeni, vagy extrém öngyilkosságot elkövetni, de ahhoz, hogy egy élet értelmet nyerjen, feltétlenül szükséges megtalálni az egyensúlyt, egy saját világot. Nekem ezt kellett megtennem, sikerült, és akár jó is lehetne most.
    De
    Kihagytam a számításból azt, hogy a könyvnek egyszer vége van, én pedig abban éltem évekig. Tényleg felmentem arra a hegyre, és lehoztam onnan, amit kell. Varázslatos helyeken jártam, most pedig itt ülök egy unalmas külvárosban, egy unalmas lakásban és nem értem az egészet. Hiányzik.
    Persze mondhatnátok erre, hogy semmi gond. Az első könyv után jön a második. Ha elmebeteg világokban akarsz bolyongani, megteheted életed végéig. Csak tessék, csak tessék.
    Igen ám, de nem találhatok új világot, hisz éppen ezt próbálom értékesíteni. A kérdések, amiket feltesznek nekem zavarba hoznak, mert az olvasó egy olyan ajtón léphet be, amit én bezártam magam előtt, amikor leírtam a vége szót. Komolyan irigy vagyok, hogy bejárásuk van valahova, ahonnan engem már kitiltottak. Van egy olyan mondás, hogyha befejezel egy könyvet, az olyan, mintha kivinnéd a gyereket az udvarra és lelőnéd. Ilyen ez…
    Idővel ez az érzés változni fog, mert így kell lennie. Idővel nekem is értelmes dolgok jutnak majd az eszembe, és nem arról fogok írni, hogy itt ülök, és semmi sem történik. Persze az is lehet, hogy nem állok neki még egyszer. Elgondolkoztató, hogy hány emberbe tiportam bele az évek alatt. Hányszor nem vettem figyelembe, hogy érző lények vesznek körül. Csak arra koncentráltam, hogy ennek meg kell lennie, ha szétszakad az ég, akkor is. A végeredmény az lett, hogy porrá zúztam magam körül mindent. Az összes felém irányuló szeretetet és törődést becseréltem egy 125x220x20 mm-es, megközelítőleg 0,35 kg súlyú tárgyra. Ez lenne a kozmikus főnyeremény?
    Hmm…

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2006.04.17)


feb 15 2008

egy az ezerből

Ma a kezembe fogtam életem első regényét. A Csillagok hegyén, írta Király Ferenc műve. Sokáig azt hittem, hogy a könyvírásban maga az alkotási folyamat adja a legtöbb örömöt, vagy szenvedést, pedig nem így van. Egy nap elkészül, és azt hiszed, hogy nincs tovább, le van a gond az egészről. Pénzeső és megbecsültség vesz majd körül szinte azonnal, és még csodálkozol is kicsit, hogy nem kezdenek azonnal hívogatni a kiadóktól. Hiszen te EGY vagy az ezerből, aki végigcsinálta, aki nem adta fel, aki letett valamit az asztalra.
    A komolyabb megborulások pedig csak ezután következnek. Jó esetben elhangzik a mondat, hogy Rendben, legyen belőle könyv, és mielőtt az egekig szállnál örömödben, kijelentik, hogy az írásod alapvetően ügyes, de nem valószínű, hogy bekerül a világirodalom remekei sorozatba. Nem erre számítottál ugye? A következő körben szembesítenek azzal, hogy egy oldalon belül húszszor használtad az ahogy, és következett szavakat, belekötnek a kicsavart mondatszerkezeteidbe, amikre annyira büszke voltál, és az orrod elé dugják az első negyven oldalt, amit még a legmazochistább olvasó is csak mentális dzsungelharccal élhet túl.
    Persze te is nehezen élted túl, de ez már senkit sem érdekel. És az sem, hogy mennyibe került, hány fejfát, és meg nem írt levelet rejtettél a sorok közé. Innentől semmi sem a tiéd. Nem számít, hogy mit akartál közölni, és az sem, hogy kinek milyen ajándékot csomagoltál a lapokba. Csak egy könyv lesz a polcon, ami nem tehet semmiről. Veled ellentétben…
    Persze ott állsz a nyomdagép mellett, amikor kijön az első ív. Megfogod, és mosolyogva nézed, egészen addig, amíg meg nem érted, hogy tényleg vége van. Csak egy vagy az ezerből.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2005.11.21.)


süti beállítások módosítása