TÜNDÉRGYÁR

Tegnap (szombaton) ötvennégy perc alatt jutottam el a Nyugatitól a Tűzoltó utcáig, ugyanis a rendőrség hermetikusan lezárta a belvárost a melegfelvonulás miatt. Csak azért tartott ilyen rövid ideig, mert áthágtam a létező összes közlekedési szabályt, egyirányú utcákba hajtottam be fordítva, buszsávban közlekedtem, nagyjából hét jogosítványt lőttem el közel egy óra alatt. Ez persze senkit sem érdekelt, az összes Darth Vader azzal volt elfoglalva, hogy a betyárnindzsák ne verjék agyon a résztvevőket. Lehetetlenné tették egy egész város életét, benne volt vagy százmillióba, de sikerült. Gratulálok!
    Egy ilyen felvonulásnak akkor lenne létjogosultsága, ha korszerű demokráciában élnénk, ahol a hatalom nem akarja megsemmisíteni a másként élőket, másként gondolkodókat. A rendezvény üzenete ilyenkor ennyi: Itt vagyunk, élünk, boldogok vagyunk, szevasztok! Igen ám, de nem élünk korszerű demokráciában ugyanis hiába kormányoz (vagy mit csinál) a maszop, igazából a Jobbik van hatalmon. Ezt most látványosan demonstrálták is, mert milyen ünnepség az, amit csak biztonsági őrök gyűrűjében, az emberektől elzártan lehet megtartani? Miért kellett egyáltalán? Dacból? Csak azért is megmutatjuk, hogy ki merünk menni az utcára? De igazából nem mernek kimenni az utcára, mert ha nem védik őket kordonok, Budaházy haverjai vérfürdőt rendeznek, ez egészen biztos. Magyarországon, a huszonegyedik században.
    Szégyen.
 

Előre megjósolom, hogy Bajnai Gordon kormányzása idején sokkal kevesebb utcai zavargás lesz. Gyurcsánnyal ugye tök egyszerű volt a dolog, mert az sima tá-tá-ti-ti tá:

Ez a ritmus maga a rákenroll, mindenki érti. Bajnaival az a gebasz, hogy három szótagból áll a neve, és ha nem akarunk táncolhatatlan háromnegyedbe átmenni, akkor meg kell kissé variálni a dolgot. Íme az első verzió:

Ez nagyon jó, de csak álló helyben való ökölrázáshoz alkalmazhtó, ugyanis van egyfajta megtorpanás a ritmus közepén, és képtelenség rá menetelni. Persze erre is van megoldás:
 

Ezzel meg az a gond, hogy profin kell nyomni a négy ti-t, ami pikánssá teszi az ütemet, a tá után viszont rögtön levegővétel jön, ami könnyen hörgésbe csaphat át.

Bokrossal mindenki jobban járt volna.

Mózes a hegyen: tizenkettedik nap

…súlyosbítva azt, ami már egyébként is, lemegyek a kocsmába, hogy legalább részeg legyek, ha már ideges is, mert akkor tudok igazán csúnya ballépéseket elkövetni. Asztaltársaság a következő: A főbérlőm, aki épp durván iszik egy nő miatt, egyébként olyan romantikus mélymagyar. Ismeritek ezt a fajtát, Trianon, Erdélyország és hasonlók, de legalább nem zsidózik folyamatosan. Vele szemben országos cimborája, egy százhúsz kilós cigánygyerek, aki egyébként meglepően értelmes. Most nem úgy értem, hogy cigányhoz képest értelmes, hanem az átlagos kocsmatöltelék szintjén viszonyítok. Alapból sötét van egy ilyen helyen, hót mindegy, ki milyen árnyalatban játszik, nem? Mellettem egy negyvenes fazon ücsörgött, aki két igen különleges tulajdonsággal is rendelkezett. Pain óta ő az első ember, aki képes úgy beszélni, mintha tüdőlövést kapott volna, és nem csak dicsekedett azzal, hogy annyi pénze van, mint a pelyva, hanem bizonyított is. Háromszáz forintból úsztam meg az estét, pedig hajnali kettőkor már nem nagyon tudtam, merre van az arra. Ja igen, velünk volt még Bé Erzsébet színésznő, amúgy a helyi roma önkormányzat munkatársa, akinek aznap temették a nagypapáját – Őszinte részvétem. – Főként nekem volt a tisztem, hogy vigasztaljam őt, ami az ötödik sör környékén már nem sokban különbözött a tapizástól, de hát ne feszegessük a történelem homályos eseményeit. Ami elmúlt, elmúlt.
    A szomszéd asztalnál egyedül iszogatott Mr Szerencsétlenség. Egy lányos arcú fazon, akit gibbonná nyomorított a két számmal kisebb öltöny. Zsíros göndör tincsek lógtak az arcába, és motyogott is igen látványosan. Valaki megsajnálta közülünk, és odahívta beszélgetni. Vesz az ember egy levegőt, és mondja:
    "Hogy az Ejrópai Únijó az mekkora köcsögség már, mert nem az van, amit MI akarunk, hanem az van, amit a MÁSOK akarnak, és hogymert ŐK azt akarják, hogy a francia meg a német lóhúst vegyük, ezért a Teszkóban nem igazi MAGYAR lóhús van, de megbasszák még ők az anyjukat, mert úgyis darabokra hullik ez a redves únijó, mert alapvetően nem működőképes. És azért nem működőképes, mert mindenki utálja egymást, csak kényszerből van az egész."
    Én az ilyenekkel még részegen sem vitatkozom, mert a butaság mocsarában sokkal rutinosabban mozognak nálam. Kerülnek-fordulnak, aztán lehúznak a trutyi legaljára, úgyhogy csak annyit mondtam neki, hogy ostoba, mint a döngölt agyag, és van nekem ennél jobb dolgom is. Visszatértem hát Bé Erzsébet kebelére.
    Elsírtunk egy fél tekercs vécépapírt, aztán újból ránéztem a sörömre. Emberünk akkor éppen ott tartott, hogy szerinte a Kárpát-medence népeinek egyesülni kéne – nyilván a Szent Korona alatt, de erre nem mertem konkrétan rákérdezni –, egyfajta gazdasági únijóba, hogyha a tótok, a románok, a szerbek meg a magyarok összefognának, akkor jönne el a tejjel-mézzel folyó Kánaán!
    Itt már én is felemeltem a hangom, hogy kiscsákó, miket beszélsz te?! Az előbb szellemesen levezetted, hogy nem jó az, ha gazdasági egységet képzünk olyan csoportokból, akik a történelmi feszültségek és a saját önös érdekeik miatt képtelenek együttműködni. Erre meg jössz most azzal, hogy éppen mi a szlovákokkal, szerbekkel, románokkal? Hát Izrael kivételével nincs a világon még egy ország, akit ennyire gyűlölnek a szomszédai! Hogy ott mi a gebasz, az legyen ízlés és világnézet kérdése, de minket azért utálnak, mert az egy négyzetméteren előforduló tapló gyökerek száma itt a legmagasabb. Félreértés ne essék, rólad beszéltem.
    Úgy érzem hiba lenne így befejezni ezt a posztot: This is the beginning of a beautiful friendship.

Akartam írni egy posztot, amiben védelmembe veszem a szélsőjobbot.
    A radikálisok ellen felesleges küzdeni, mert egyfajta lázmérőként funkcionálnak minden egészséges társadalomban. Szükség van rájuk. Ha csak egymást szórakoztatják az ostobaságaikkal, akkor minden rendben, ha viszont elérik az átlagember ingerküszöbét, akkor oda kell figyelni, mert valami bajság közeleg. Oda kell figyelni, mert a szélsőséges csoportok jellemzően jó kérdéseket tesznek fel. Olyanokat, amiket a humanizmussal takarózó, demokrata mintás párnán tespedő politikusaink nem mernek megfogalmazni. Idáig rendben is lenne a dolog, de egyből megoldást is kínálnak az adott problémára, ami rendszerint annyi, hogy vissza kéne már kapcsolni az áramot Birkenauban, és ideje lenne felfűteni a krematóriumokat.
    Az lett volna a konklúziója a bejegyzésnek, hogy nem parázni kell tőlük, hanem ezen a ponton kiragadni a kezükből a kezdeményezést. Ha a fél ország - jogosan - azon van felháborodva, hogy több százezer polgártársunk elzárkózik a tanulástól és munkavégzéstől, ellenben elvárják, hogy tartsuk el őket, akkor valamit tenni kell, nincs mese. Budaházy elvégezte a feladatát, hazamehet, mi pedig kidolgozunk a kádári modell helyett egy valódi felzárkóztatási programot, és mi is hazamehetünk, ennyi.
    A lelkesedésem egészen addig tartott, amíg a tegnapi tüntetésen meg nem láttam ezeket a csávókat:

Apu szaros alsónadrágja vagyok.
Apu acélbetétes bakancsa vagyok.
Apu kövér turhája vagyok, ami az arcotokon csattan.

De csupán ennyi az, amit tud és aki csak ezt tudja, buta mint az éjszaka és jobb lenne, ha nem született volna. Mert semmit sem tud az Isten és ember közti szövetségről, amelyet senki meg nem törhet, sem ember, sem Isten, mert rendíthetetlen. Vér foly majd patakokban, az ő fekete ostobaságáért, vér, hogy az emberek arca pírja elhalványul, de nem is lehet máskép, míg csak el nem pusztul a gaz. És felemelem az én lábamat, mondja az Úr, és sárrá taposom őt, a föld mélyébe taposom a szentségtörőt, százhúsz öl mélynyire és ember és állat kerülje ki nagy ívben azt a helyet, ahová őt betapostam és az ég madarai térjenek ki röptükben, hogy ne szálljanak el fölötte. És aki az ő nevét nevezi, az köpjön a világ négy tája felé és mossa ki a száját és szóljon: "Isten óvjon!" Hogy a föld ismét föld legyen, a szenvedés helye, de mégsem a gonoszság tanyája. Mondjatok erre áment mindnyájan!

És a nép mondta: Ámen!

Thomas Mann

Ápdét!

Olvassátok el Mavo kolléga véleményét az eseményekről.

Kitöltöttem az SZDSZ kérdőívét, mer' azt hittem, liberális vagyok. Hetvenvalahány százalékban egyeztek is az elképzeléseink, de a maradékon annyira felidegesítettem magam, hogy le kellett vezetnem a feszültséget egy ingyenes újságokat áruló hajléktalanon. Elvettem a lapot, és fizetés nélkül távoztam.
    Kedves szadesz, komolyan el akarod velem hitetni, hogy az eutanázia nem ellentétes az orvosi esküvel?! Én is inkább méltósággal halnék meg, mint hetekig agonizálva, de az ezzel járó procedúrát nem varrhatjátok az orvosok nyakába. Ha legális eutanáziát akartok, ám legyen. Viszont nem várhatod el egy kezelőorvostól, aki küzdött valakinek az életéért, hogy beadja az injekciót. Vagy arra a kis időre behívjátok az éjszaki ügyeletest? Nem tudom pontosan, hogy csinálják Hollandiában, de erre a feladatra olyan megfelelően képzett embereket kéne találni, akik napközben nem mások gyógyításával foglalkoznak.
    A másik téma, amin felhúztam magam, a homoszexuálisok jogaival kapcsolatos. Tényleg nagy szabadság van, meg mindenki csináljon azt, amit akar. Az állam ne szóljon bele, hogy én kit, és milyen módon szeretek. Viszont jogos-e egy homoszexuális párnak államilag támogatott lakáshitelt adni? Vehetnek majd igénybe olyan kedvezményeket, amiket most a családoknak nyújtanak? Ez kicsit érdekes lenne, mert a támogatást, és az adókedvezményt nem a két szép szemünkért kapjuk. Az állam elsősorban azért áll a családok mögé, hogy legyen hova megszületniük a gyerekeknek. Ezek a gyerekek meg szépen felcseperednek, dolgozni kezdenek, adót fizetnek, és nem omlik össze a TB.
Aki pedig nem tud gyereket produkálni, az fogadja el, hogy pár dologból kimarad. Nem azért, mert más, hanem azért, mert ez így igazságos.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2005.03.31.)

Valamelyik este a pannon rádiót (saját bevallásuk szerint az Új pannon rádiót) hallgattam, ahol okos emberek beszélgettek Attiláról, a Hunok királyáról. Egy fiatalember, akinek a beszédkészsége körülbelül annyi volt, mint Medgyessy Péternek ugrókötelezés közben, elmondta, hogy a tápiószentmártoni Attila dombnál (ami jelenleg a Kincsem Lovaspark területén fekszik), három napos megemlékezést tartanak az ELSŐ KETERSZTÉNY MAGYAR KIRÁLY tiszteletére, sőt a helyi vállalkozó szobrot is állított neki (arra a kérdésre viszont már nem tudott válaszolni, hogy ki készítette a mesterművet). Egy hölgy is jelen volt a stúdióban, de mivel ő igazából a nyögvenyelős vetélkedőn szeretett volna indulni, nem igazán engedték a mikrofon közelébe.
    Nos, a negyven perces beszélgetés vége felé be kellett hajtanom egy sötét parkolóba, mert olyan ütemben áramlottak az agyamba az új eszmék, és információk, hogy nem maradt ram a kormánykerék forgatására.
    Kiderült, hogy Attila valójában keresztény király volt, közvetlen őse Árpádnak. A balliberális sajtó és a Magyar Tudományos Akadémia természetesen igyekszik őt egy elmebeteg hegemónnak beállítani, aki megölte a testvérét, valamint merő kedvtelésből végiggyilkolta Európát, végül egy átszittyózott éjszakán belefulladt a hányásába. Természetesen ez csak azért van, mert nem akarják, hogy öntudatra ébredjen a Nemzet.
    Olyan emberek beszéltek élő egyenes adásban, akik szerint Toldi Miklós valós személy volt, és történelmileg autentikus forrásként ismerik el Gárdonyi Gézát. Még szerencse, hogy a hét törpe már nem fért bele a világképükbe, pedig bizonyíték van a létezésükre: A Walt Disney egy egész estés filmet adott ki róluk, miért öltek volna bele egy halom pénzt, ha csak kamu az egész?
    Természetesen az Attila dombnak azért van mágikus gyógyító ereje, mert ottan állt neki az egyik vára. Mindig is sejtettem, hogy a hunok kiemelkedően jó építészek voltak:
    – Hun van a sóder?
    – Ahun a talicska mögött!
    Nyilván ez a párbeszéd is, amit a minap hallottam egy építkezésen, ősi Szittya örökség. Az ahun kifejezés talán Attila, a hun rövidítése, a talicska és a sóder pedig titkos szimbólum, amit csak a beavatott érthet meg.
    Szóba került még egy vesztes csata is, amiről szintén kiderült, hogy csak a fent említett médiumok próbálják sötéten láttatni azt a fényes győzelmet. Az egyik krónikában leírták, hogy a szétvert hun seregben Attila egymagában szedegette össze és temette el a holtakat.
    Node!
    Ki az, aki a csata után eltemeti a halottakat? Természetesen, aki győz! Ebből egyenesen következik, hogy Attila nyert, és utána egymagában, általa megszentelt földbe hantolta el övéit, és a megtévedt barbár germánokat is.
    Helyesbítésre szorul az is, hogy mi történt akkor, amikor Attila seregei megfordultak Róma falai alatt, és abbahagyták a keresztények gyilkolászását. A hivatalos teória szerint, amikor Leó pápa találkozott Attilával, megjelent a feje fölött egy angyalnak látszó tárgy, és így szólt:
    – Takarodj innen, vagy lecsapom a fejed!
    Gondolták, hogy ha már erővel nem megy, befenyítik a bugrist valami humbuggal. A Pápa kísérője felemelt egy lángoló madárijesztőt, akinek egy kiegyenesített kasza volt a kezében. Mivel hősünk nem igazán tudott latinul, elég volt csak ennyit ordítani a helyi Dörner Györgynek:
    – Tónaludátusz, visszausz megátusz!
    Visszatérve a műsorra, ott megtudtam azt is, hogy valójában mit is mondott az angyal:
    – Attila, fiam! Ne ostromold e falakat, mert itten nyugszanak Szent Péter csontjai. Ne nyomaszd e várost, hanem térj vissza földedre, és majdan egy utódodnak koronát küldök, ámen.
    Amikor idáig jutottak a beszélgetésben, a művelt fiatalember elérkezettnek látta az időt, hogy előhozakodjon az adu-ásszal. Megpróbálom szó szerint idézni:
    "Most valami nagyon spirituálisat fogok mondani. Van egy nap, minden héten, amikor tudtunkon kívül Attilára emlékezünk. Hiteles forrásokból (bizony) tudjuk, hogy hármas koporsóban temették el. A külső vasból volt, a középső ezüstből, a legbelső aranyból. A vas, ugye Mars isten féme (Attila keresztény volt ugye), az ezüst a hold szimbóluma, ami az árapály-mozgásokért felelős, az arany pedig a nap jele köztudottan. Ha összeolvassuk ezt a három szót: vas-ár-nap, akkor mit kapunk? Bizony, bizony minden hetedik napon Attilára emlékezünk!"

    Ehhez már fölösleges minden kommentár… A legmegdöbbentőbb élményem mégis pár nappal később volt, amikor a majálison a munkáspárt standjánál kezembe nyomtak egy Óbudai Munkás című újságnak nevezett félbehajtott fecnit. Nem is az idegesített fel, hogy vérlázító módon éltették Sztálint, hanem egy kis cikk, amiben beszámoltak arról, hogy Tápiószentmártonon szobrot állítottak Attilának az első magyar királynak, és ez mekkora tartozása volt már a népnek...
    Azon rágódom, vajon mi adhat táptalajt ennek a nyilvánvaló népbutításnak? Hogy mernek emberek ekkora baromságokkal kiállni a nyilvánosság elé, és a nép, az istenadta nép egy jelentős része hogy bír hitelt adni ezeknek a hazugságoknak?
    Elismerem, hogy nekünk Mohácstól 1989-ig semmi sem jött össze, és ez nem tesz jót a magyarságtudatnak. Találni kell hősöket, világító pontokat a történelemben, amire büszkén, emelt fővel lehet emlékezni, de rászorulunk mi Attilára? Szükségünk van egy tömeggyilkosra, aki csak annyiban kötődik hozzánk, hogy a honfoglalás előtt négyszáz évvel ezen a területen is élt? Azok, akik a történelmi hazugságokat terjesztik, elgondolkozhatnának arról, mekkora hülyét csinált magából Morvai Ferenc a barguzini Petőfi Sándorral, és ahogy közröhej tárgyai lettek a románok a dák eredetmítosszal. Nem kéne ezt…

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2003.10.18.)