TÜNDÉRGYÁR

Azért jó tequilát itatni egy nővel, mert az elején égre-földre megesküszik, hogy nem lesz belőle só és citromtartó kisasztal, de a harmadik kör után csak oldatolja a fenekét.

A politikusok leírták magukat nálam az elmúlt években. Az összes. A bíróság egy koncepciós per során letöltendő életfogytiglanra ítélte Kaiser Edét, miközben halál nyilvánvaló volt, hogy még csak Mór közelében sem járt. A rendőröknek sünt kiáltok a kocsiból, már oda sem fordulnak. Felszállok a villamosra jegy nélkül, és odavetem az ellenőrnek, hogy elégítsen ki téged a Szilágyi Eleonóra. A minap meghalt egy ember gyomorvérzésben, mert addig pingpongoztak vele a kórházak, amíg le nem telt a játékidő. Már a Temetkezési Vállalatban sem hihetek, mert azt is szétlopják. Pécsett annyi koporsót rendelt kamura az önkormányzat, hogy teszkós szatyorban földelnének el, ha véletlenül ott döglök meg. Most akkor miben higgyek, basszátok meg?! A Mikulásban?

Ő: az a tervem, hogy elcsábítok valami férfit és elmegyünk Arizónába, ahol paradicsomot fogunk termeszteni meg bárányokat legeltetünk, és akkor egyszer majd a szomszéd cowboy srác átjön, hogy kérjen kölcsönbe egy kis szénát, és távozóban a csizmája sarka majd koppan a padlón, a kalapját felpöcköli, a válla fölött visszanéz, és azt fogja kérdezni: Ti amúgy melyik egyetemre jártatok?
Én: Ííííí!

1995-ben jelent meg a The Cure, Wild Mood Swings című lemeze. A kritika lehordta, és a rajongók is húzták a szájukat, teljesen jogosan. Egy az egyben próbálták megismételni az 1992-es Wish-t, de olyan pofátlanul, hogy a még az akkordmeneteken sem változtattak. Olyan az egész, mint egy rossz tribute album. Kivétel a 13th című dal, ami fülledt, latin alapra épül, és ennek köszönhető a zenekar pályafutásának legbetegebb klipje. Érdemes kivárni, durva lesz a vége.

The Cure - 13th / Tizenhármas csatorna

"mindenki jól érzi magát a teremben" a lány táncol / "két akkord zeng a fejekben" a lány énekel / zümm-zümm, zümmög, mint a gyilkos méhek... / mondd, hogy ez nem igaz / kérlek mondd, hogy ez nem lehet igaz / időnként tágra nyílik a szeme / és mindig rajtam akad meg / meglepő, hogy milyen forró-méz színű, és éhes a tekintete / igen, jól esik, de el kell fordulnom, nehogy felrobbanjak / a lány leugrik a színpadról, légiesen / úgy néz ki, egy óra kell neki, míg földet ér / közben a két akkord ismétlődik egyfolytában / felém csúszik, lágyan, mint egy kígyó / köpni-nyelni nem tudok, és remegni kezdek / tudom, hogy ez egy nagy hiba, de jól esik! / tedd meg velem! tedd meg velem! tedd meg velem! / "ha akarod, elviszlek egy furcsa utazásra..." / "higgy nekem, szeretném, de..." / legbelül a "de" persze "kérlek"-et jelent / új ízre vágyom, a fejrázásom megadás / "olyanná válsz, amilyen sose lehetnél" / "látni fogsz mindent, amit még sohasem láttál még" / "mindent, amiről nem is álmodtál" / de azt hiszem, kissé összezavarodtam... / most csábító vagyok, vagy engem csábítottak el? / ó, tudom, hogy szarul fogom érezni magam holnap / de most ez egy cseppet sem érdekel / a lány vigyorog, énekel, forog velem körbe-körbe / mosolyog, ahogy összeomlok / az arca növekszik, majd összemegy / úgy tűnik, nem vagyok önmagam ma éjjel / és ez jól esik!

Én: Gyere velem ma este illegál grilllpartyba!
Ő: Lehet ott Heil Hitlerezni?
Én: Persze!

A jobb oldalt látható szavazás győztese egyébként a jóseggű szőke lett, de megúsztam a nősülést szerencsére.  Amikor már akkora dzsuva volt a lakásban, hogy menekülni sem tudtam hová, összefutottam Emesével, akit a főbérlőm dug vett fel nyári munkásnak, amikor a tetőt újították fel. Emese tizenkilenc éves mélymagyar lány. Olyan zömök, erős fajta, akit még eke elé is be lehet fogni nyugodtan. Amikor először találkoztunk, egy árpádsávos zászlót szorongatott és bizalmatlanul méregetett engem, de később berúgott másfél deci eperlikőrtől, és barátságossá vált. Persze nem vitte túlzásba, próbálta kirúgni alólam a széket, aztán kicsit fojtogatott is, mert hát szocionista-libsi söpredék vagyok. Szóba került viszont a kosz, ami miatt már haza sem mertem menni világosban, és felajánlotta, hogy tisztességes diákrabszolga-órabérben kitakarít nálam. Kulcsot kapott,  megbeszéltük, hogy estére, mire hazaérek minden rendben lesz. Egy levél fogadott az előszobában, napocskával és mosolygó virággal természetesen, amiben töredelmesen bevallotta, hogy alulbecsülte a káoszteremtő képességemet, nem végzett időre, de este visszajön és megcsinálja a maradékot. Ez meg is történt, és most a csilivili, ragyogó lakás közepén ülök, még a ruháim is el vannak pakolva rendesen. Persze néhány tárgyat áthelyezett ízlése szerint, a macska kajálós konzervdobozát meg kidobta, mert az gusztustalan, úgyhogy most szegény állat kínai mintás kistányérból vacsorázik. Eltűnt a gitárpengetőm is, de már megszoktam, hogy a tinédzserek kisugárzása atomjaira bomlasztja ezt a tárgyat. Ettől eltekintve az összhatás lenyűgöző. Cím, telefonszám a szerkesztőségben. Köszönjük, Emese!

Világéletemben utáltam Christian Bale-t, mert tenyérbemászó képe van, ráadásul ő a Batman, a Terminátor, az Amerikai Psycho, sőt még Jézus Krisztus is. A tököm kivan ezzel a csávóval, de tényleg. Biztos valami komplexus ez nálam, mert sárm helyett koboldeszenciába mártottak annak idején. Tom Cruise egyébként a másik szépfiú, akitől öklendezni tudok, de őt nem gyűlölöm, mert magasabb vagyok nála vagy három centivel, ráadásul szcientológus a szerencsétlen. Megvan a saját baja. Na mindegy, ezt majd kibeszélem a pszichiáter díványán a többi fóbiámmal együtt. Lényeg az, hogy láttam egy nagyon jó Christian Bale filmet, a Gépészt.
    Trevor Reznik egy szimpla gyári munkás, akinek van egy elég komoly gondja: Jó ideje nem tud aludni, ráadásul kávén és cigarettán él, aminek következtében lefogyott negyven kilóra. Ijesztően néz ki, mint egy auschwitzi rab, és ha nem tudom, hogy ki a főszereplő, biztos nem ismerem fel.

Christian Bale update. Ilyen volt, ilyen lett.

    Tudja, hogy nagy a baj, mert az átlagember nem azzal tölti az éjszakáit, hogy fogkefével tisztítja a fürdőszoba fugáit, de képtelen rájönni, mi a gond. Nem elég, hogy valaki beoson időnként a lakásába, és akasztófa-játékot ragaszt a falra, egy nagydarab idegen is nyomasztja, akiről rajta kívül mindenki azt állítja, hogy nem létezik. Pedig igazi embernek kell lennie, mert közvetetten balesetet okoz a munkahelyén, sőt fényképek is felbukkannak róla Trevor ismerőseinél. A gépész mindenkire gyanakszik természetesen, és nem hajlandó elfogadni a legtermészetesebb magyarázatot, miszerint megőrült. Végig kísért a misztikum, amit erősítenek a sötét tónusok és a telítetlen színek. Egyáltalán nem csodálkoztam volna, ha megjelenik a film végén egy szellem, aki büntetésképp kavarta össze Trevor Reznik életét, de a megoldás prózaibb, és ki is találhattam volna a felénél, ha több eszem van. Ha valaki szerette a Memento című filmet, annak ez is be fog jönni.

Tegnap (szombaton) ötvennégy perc alatt jutottam el a Nyugatitól a Tűzoltó utcáig, ugyanis a rendőrség hermetikusan lezárta a belvárost a melegfelvonulás miatt. Csak azért tartott ilyen rövid ideig, mert áthágtam a létező összes közlekedési szabályt, egyirányú utcákba hajtottam be fordítva, buszsávban közlekedtem, nagyjából hét jogosítványt lőttem el közel egy óra alatt. Ez persze senkit sem érdekelt, az összes Darth Vader azzal volt elfoglalva, hogy a betyárnindzsák ne verjék agyon a résztvevőket. Lehetetlenné tették egy egész város életét, benne volt vagy százmillióba, de sikerült. Gratulálok!
    Egy ilyen felvonulásnak akkor lenne létjogosultsága, ha korszerű demokráciában élnénk, ahol a hatalom nem akarja megsemmisíteni a másként élőket, másként gondolkodókat. A rendezvény üzenete ilyenkor ennyi: Itt vagyunk, élünk, boldogok vagyunk, szevasztok! Igen ám, de nem élünk korszerű demokráciában ugyanis hiába kormányoz (vagy mit csinál) a maszop, igazából a Jobbik van hatalmon. Ezt most látványosan demonstrálták is, mert milyen ünnepség az, amit csak biztonsági őrök gyűrűjében, az emberektől elzártan lehet megtartani? Miért kellett egyáltalán? Dacból? Csak azért is megmutatjuk, hogy ki merünk menni az utcára? De igazából nem mernek kimenni az utcára, mert ha nem védik őket kordonok, Budaházy haverjai vérfürdőt rendeznek, ez egészen biztos. Magyarországon, a huszonegyedik században.
    Szégyen.
 

Valahogy (bizonyára teljesen véletlenül) előkerült egy régi elméletem a párkapcsolatokról. Nyilván nem egy nyerő széria közepén írtam és azért rejtettem el a "nemá!" mappába. Annyira viszont nem rossz, hogy ott egye meg a penész, tessék:
    A világ egy hatalmas kaszinó, tele játékasztalokkal. Van köztük olyan, ahol gyakorlatilag tét nélkül is lehet nyerni, de ezeknél olyan kicsi a szorzó, hogy nem éri meg a ráfordított időt sem. Itt az ember csak végső kétségbeesésében játszik, amit úgyis megbán, hiszen a nyeremény szinte senkinek sem kell, tehát csak rossz szájízzel birtokolható.
    Az alacsony kockázatú asztalok már igényelnek némi befektetést, általában 2-4 sörrel,  gin-toniccal, vagy vodkával működnek. A nyerési esély ötven százalék, a fődíj pedig egy kellemes esti program a csillogó szemű idegennel. Itt lehet duplázni is virággal meg vacsorával, és jó esélyünk van elnyerni a bónuszt, amely néhány héttől néhány évig terjedő kikapcsolódást biztosít.
    Ha az ember komolyabb nyereményre vágyik, amire sokaknak fáj a foga, a belső terembe megy játszani. Ott már nagyon dörzsölten kell rakosgatni a téteket, különben üres zsebbel kulloghat haza a vendég. Minden nehézség ellenére sokan vannak itt, mert ha bejön a számítás, az maga az amerikai álom, a felszínes tökéletesség. Degradálónak tűnik a megfogalmazás, pedig ez hasonlít leginkább arra, amit boldogságnak nevezünk.
    Na és ott van a VIP részleg, ahová csak az megy be, aki teljesen elvesztette az eszét. Világnagy rulettasztal áll a közepén, amire fel van festve az összes szám nullától a végtelenig. A nyerési esély zéró, ráadásul nem fogadnak el kis téteket, hanem mindent oda kell tolni. Mindent az égvilágon. És mindig akad néhány szerencsétlen aki bevállalja, mert hallottak róla, mesélték nekik, hogy itt a világ legnagyobb csodáját rejtegeti a bank. Hát mi ahhoz képest egy élet?

Tejfölbe mártogatott töpötyű lilahagymával, sajtoskiflivel és hideg kakaóval. Takarítani akartam tényleg, de ezek után aludnom kell kicsit.