Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
feb 18 2008

hogyan kell könyvet írni?

Beleolvastam néhány fórumba, ahol azon folyt a beszélgetés, hogyan kell könyvet írni? A hozzászólásokból simán le lehetett vezetni, hogy miért tart ott a jelenkori magyar irodalom, ahol sajnos valóban. Jellemzően azzal volt elfoglalva az összes majdnemszerző, hogy melyik kiadónak küldjék el a kéziratot, majd ha meglesz az első három oldal, és mennyi előleget kérjenek a továbbiakra. Ezen kívül a fő téma a könyvesboltokat elárasztó szennyirodalom fikázása volt, hogy azért nem tudnak ők érvényesülni az agyukban csírázó regénymorzsákkal, mert lassan már a Kis Herceg is a Romana-ból másolt idézetekkel oltogatja a rózsát. Jellemző ez a hozzáállás egyébként az irodalmi társaságokra, akik háttér- és műhelymunka helyett inkább az állami támogatásokkal és a belső hierarchiájukkal vannak elfoglalva.
    Kezdődik a dolog ott, hogy a könyvet meg kell írni. Amíg nincs kész az elejétől a végéig, nem érdemes a kiadókkal foglalkozni. Hidd el, ők sem fognak veled. Jól tudják – és ez különösen vonatkozik az első könyvesekre –, hogy a harminc oldalas bevezetőt át fogod írni, ahogy elérsz a végére, és azzal is tisztában vannak, hogy két fejezet nem egy komoly garancia arra, hogy valóban kitart a lelkesedésed a végéig.

    ALKALMASSÁG: Lehet, hogy furcsán hangzik, de mielőtt nekifogsz a könyvednek, meg kell róla győződnöd, hogy képes vagy-e írni? Mondjuk, nézz ki az ablakon, írd le, hogy mi történik az utcán, és néhány asszociációs ugrással próbálj ebből kerekíteni egy pár soros történetet. Ha nem tudod leírni azt, amit látsz, az elég nagy baj, mert az író egyfolytában mozizik, és ebből a filmből veti papírra azt, amit érdemesnek tart rá. Ha nem tudsz viszonylag gyorsan és tömören fogalmazni, töredezett lesz az írásod, nem lesz ritmusa. Az olvasót fárasztja az ilyen szöveg, nem esik egyfajta furcsa transzba, és nem tudod elvonni a figyelmét a külvilágról.
    Fontos az is, hogy képes legyél megfigyelni a környezetedet, hogy a világ apró részleteit, a kevésbé fontos dolgokat is be tudd építeni az írásodba. Vedd észre, hogy amikor beszélsz valakivel, vagy csótányra vadászol a fürdőszobában, a föld nem szűnik meg forogni. Ugyanúgy ketyeg az óra, üvöltenek kint a kutyák, és csapdossa a szél az ablakot. Ha a háttérzajok nem szüremlenek át a történetbe, az nem lesz filmszerű, hanem olyan, mintha Manyi néni nem a konyhában, hanem egy kék háttér előtt gyúrná a rétestésztát.
    Nem ajánlott a regényírás azoknak, akik túlságosan rajonganak egy íróért, vagy egy stílusirányzatért. Az ilyen emberek általában képtelenek kilépni a NAGYŐ árnyékából. Gondolj bele, Kafka talán szeretett volna rád hasonlítani? Nem beszélhetsz az ő nyelvén, hisz te egy másik személyiség vagy. Észre fogják venni, hogy nem a saját belső világoddal dolgozol, és hiteltelenné válsz. Én például nem csak azért nem alapítottam zenekart, mert bénán gitározom, hanem azért sem, mert olyan sokáig voltam fanatikus The Cure rajongó, hogy képtelen lennék létrehozni bármit, ami tőlük független. Érvényes lenne a zenémre a mondás, hogy jó és eredeti… csak éppen ami jó benne, az nem eredeti, ami pedig eredeti benne, az nem jó.
    Az sem árt – mondom én az állandó vesszőhibáimmal –, ha tisztában vagy a magyar nyelv szabályaival, és komoly szókinccsel rendelkezel. Igazából ez ma már nem alapkövetelmény. Kiválthatod a helyesírás ellenőrzővel és egy szinonima szótárral. Ha véletlenül nem tudnád, hogy mi az a szinonima, most add fel.

    SZINOPSZIS: Írhatsz úgy is, hogy mielőtt nekikezdesz a munkának, lépésről lépésre felvázolod a cselekmény főbb pontjait. Jellemrajzokat készítesz, kronológiai táblázatot, családfákat, sőt akár térképeket is rajzolhatsz, ha szükséged van rá. Ezeket egyfajta mankónak használod, ami átsegít a nehezebb pontokon. Egy kriminél, vagy történelmi regénynél ez a legjobb megoldás. Elvontabb témáknál megteheted azt is, hogy prekoncepció nélkül, vakon tapogatózol előre. Ebben az az izgalmas – remélhetőleg majd az olvasóid is így érzik –, hogy nem tudod, mi lesz a következő lépés. Az előzmények a következmények függvényében átlényegülnek, a kezdet és vég pedig összefolyik valamilyen álomszerű látomássá. Én használtam mindkét módszert. Az egyik ilyen, a másik olyan.

    STÍLUS: Hiába beszélnek romantikusokról, abszurdról, szürrealizmusról, modernről vagy posztmodernről, a regény háromszáz éve is regény volt, most is az. Neked a könyvet kell megírnod, nem a stíluskritikát, tehát ilyesmivel kicsit se foglalkozz. Ezt majd mások elvégzik helyetted, de akkor se tulajdoníts neki nagy jelentőséget, mert könnyen leragadhatsz egy szinten, és unalmassá válsz, mint például Kundera. A kedvenc íródra pedig ne hagyatkozz. Ne érdekeljen, hogy old meg ő egy konfliktust, hogy vezet be egy párbeszédet, mert akkor a saját korlátaidon kívül még az övéivel is körbebástyázod magad. Gondolj bele: a Depeche Mode árnyékában hány zenekar tevékenykedik? És ebből mennyi az, ami hasonlóan népszerűvé vált? Gondolom, innen érthető.

    TECHNOLÓGIA: Vonalas füzet, írógép, vagy szövegszerkesztő, mindenkinek más jön be. Szerintem a kézírás jó dolog, ráadásul begépeléskor mindig előnyére változik a szöveg, jönnek az új ötletek. Van egy füzetem, amibe – függetlenül attól, hogy van e bármi értelme – beleírom azt, ami éppen eszembe jut. A következő állomás egy regiszteres jegyzettömb, ahol már fejezetekre, vagy nagyobb gondolatmenetekre csoportosítom az okoskodásaimat, és ez alapján készülnek a jelenetek. Érdemes irkafüzetet venni, mert a spirál sokkal hamarabb tönkremegy. A kézírásos jegyzeteknél nem szoktam megállni problémázni, ha valami nem megy, hanem bejelölöm azt a részt, amit még át kell gondolnom. Nagyjából így:

alma/körte szinonimák, többféle lehetőség
(?) a kérdőjel előtt lévő szót, vagy gondolatot nagyon meg kéne fontolni
[JUJ!] [NA!] [HÁT…] még jobban meg kéne fontolni, de valószínűleg elvetendő
//Romana, XIII. évf. 23. szám, 18. oldal// hivatkozás (legalább te tudd, hogy honnan lopsz)
Julcsi elővette a kovászt, majd egyszerűen ott felejtette a kovászt az asztalon szóismétlés
Tom közben leült az asztalhoz (vagy lehet, hogy csak állt ott és babrált valamivel) kiegészítés
[ennek utána kéne még olvasni] belső kommentár
[*beszélgettek még valami semmiségről, oszt' hazament mindenki] kidolgozásra váró rész

    KARAKTEREK: Háromféle módon lehet karaktert létrehozni, aminek iskolapéldája A Kis Herceg. Az író képes a saját személyisége felhasználásával szereplőket teremteni úgy, hogy elkezd játszani a belső tulajdonságaival. Leválaszt magáról néhány viselkedésformát, viszonyrendszert és rigolyát, majd nekiáll ezekkel variálni. Van, amit úgy hagy, míg másokat felnagyít, vagy éppen az inverzére fordít. A könyvben ilyen karakter a Kis Herceg, és félig-meddig a Róka is.
    Felhasználhatunk valós személyeket, ismerősöket, vagy éppen híres embereket is. Különösen a közismertségnek örvendő személyiségeknél fontos – amennyiben a történet másképp nem kívánja –, hogy a karakter önmagához, illetve ahhoz képest, akiből leképeztük, legyen következetes. A rózsa, a török csillagászprofesszor, és a váltókezelő képviseli ezt a típust.
    Néha nem a szereplők teremtenek szituációkat, hanem a helyzet olyan, amit csak egy speciális karakterrel lehet megoldani. Ilyenkor az író nem foglalkozik sem önmagával, sem másokkal, hanem egyszerűen nekiáll találgatni. Megpróbálja kikövetkeztetni a körülményekből, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkező egyénre lenne szüksége, majd erre a vázra rajzol egy személyiséget. A Kis Hercegben ilyen szereplő a lámpagyújtogató – s vele együtt a kisbolygó övezet összes lakója –, a kígyó, és a dobozba rejtett bárány is.
    Ezeket a módszereket természetesen lehet egymással keverni, de arra figyeljünk, hogy minden emberi lény – de még egy hangya is – külön univerzum. A teremtményeink csak akkor kelnek életre, ha annyira közel kerültek hozzánk, hogy képesek vagyunk a legjobb barátunkként, gyűlölt ellenségünkként, vagy életünk legnagyobb szerelmeként bemutatni őket az olvasónak.

    CSELEKMÉNY: A mesében nincsenek határok, bármi előfordulhat. Játszhatsz térrel, idővel, csak egy szabályt kell betartanod: bármilyen bonyolult, szürrealista, vagy fantasztikus is a históriád, végig a kezedben kell tartanod és értened, hogy mi miért történik. Ellenkező esetben sütni fog a könyvedről, hogy mismásolsz, pótcselekszel, és már arra a kérdésre sem tudnál válaszolni, hogy miért álltál egyáltalán neki.

    HATÁS: Előfordul, hogy gyorsan akarsz valamilyen hatást gyakorolni az olvasóra. Ha mondjuk kiderül egy titok, és végre összeáll a kép, könnyű dolgod van, mert mindenképpen meg fog lepődni. Ha meg akarod rendíteni, akkor alkalmazhatod azt a trükköt, amivel Thomas Mann élt a Törvény című novellájában. Sokáig viccelődött a zsidókkal, szatírának tűnt az írás, majd az utolsó oldalon Mózes egyik beszéde alapján szörnyű átkokat szórt Hitlerre.
    Kicsit nehezebb a dolog, ha ijesztő helyzetet akarsz teremteni, mert látványos hang- és fényeffektusok nem állnak a rendelkezésedre, a saját kivilágított nappalijában olvasgató ember pedig nem fog megijedni, ha ilyesmiket írsz: Jani nagyon félt a temetőben. Egyre jobban félt. Jani rettegett, és ekkor kinyúlt egy kéz a föld alól, és megpróbálta lerántani őt. Természetesen a filmben is megvan ennek a dramaturgiája. A nézőbe nyomnak egy kis feszültséget, hogy amikor jön a HU!, borítsa magára a négyliteres pattogatott kukoricát. Írásban ez egy kicsit lassabban megy. Nem megijeszteni kell, hanem megfélemlíteni és ezt az érzést fokozatosan a rettenetig erősíteni. B-kategóriás horrorban ez nagyjából így néz ki: Jani a feledés parcellái felé vette az irányt. A temetőnek ez a része magányosan bújt meg a gazban. Itt hantolták el 1932-es katasztrófa túlélőit, akik csodával határos módon menekültek meg az elsüllyedt kompból. A hajó már egy órája feküdt a folyó medrében, amikor felbukkant a vízből a huszonhét fegyenc. Ők az alsó szinten utaztak láncra verve, hogy letöltsék büntetésüket a rottenburgi sziklabörtönben. Azt állították, hogy maradt levegő a kajütben, és a fegyőr oldozta el őket, csak ő már nem jutott ki a felszínre. Hamar suttogni kezdték a környéken, hogy nem a vakszerencse vezette őket vissza a napvilágra, hanem a Sátánhoz kiáltottak szörnyű imákat, aki lelküket vette nyomorult testük szabadulásáért cserébe. A legenda szerint nem örülhettek sokáig az életüknek, mert estére aszott húsú öregemberekké váltak, és belülről elevenen felfalták őket a csontférgek. Ide került mind, a szenteletlen földbe, ami Jani számára az egyetlen menekülési útvonal maradt. Egyenes léptekkel sétált a murván, majd a kő csikorgását éles fű zörgése váltotta fel, ahogy belépett a feledés parcellájába. A hold zöldes színre festette a kidöntött fejfákat, amiken húszlábú páncélos bogarak vonaglottak, mintha kín emésztené őket. Földgöröngy koppant a lába előtt, majd még egy rög gurult le lassan az út mentén álló sírhalomról. Jani egyre szaporábban lépkedett, de a halk koppanások és reccsenések már betöltötték az egész tudatát. Az agyában keringett a hang, majd a gyomra felé kezdett szállni, és akkor elkövette azt a hibát, hogy a földre nézett. Az válaszképpen megnyílt a következő lépése előtt, de már nem volt képes kitérni és térdig elsüllyedt a veremben. Csontos, foszló húsú kéz ragadta meg a bokáját, szorította el az életet hordozó lüktető ereit, és húzni kezdte a Pokol feneketlen mélységébe.

    INFORMÁCIÓ: Egy regényben sokszor nagy mennyiségű információt kell közölni az olvasóval, hogy értse, miről van szó, pláne, ha a könyved olyan speciális területet érint, amit biztos nem ismer behatóan. No, és itt van a bökkenő, mert nem írhatsz mindenkinek külön kötetet, valahogy meg csak el kéne dönteni, hogy mit árulsz el és mit nem. Próbáld meg elképzelni azt az embert, akinek fel akarod kelteni az érdeklődését az irományoddal, de a legjobb, ha találsz magadnak egyet. Ha nincs ilyen a közeledben, gondolatban alkosd meg azt a személyt, aki ha – ízlés szerint – ellenkező nemű lenne, akkor az első pillanatban belészeretnél, és a gerjedelmeddel üldöznéd életed végéig. Ha megvan a célszemély, felméred, vagy megsaccolod, hogy mekkora ismeretanyaggal rendelkezik a témával kapcsolatban. Húzol két határvonalat. Az alsó lesz az evidens, a felső pedig olyan mély összefüggéseket takar, amiről biztos fogalma sincs. Nyilván azért nem ő írt regényt mondjuk a Bukarest külvárosában működő patkányhús maffiáról. Tehát az alapvető információkat nem közlöd, nehogy szájbarágós legyen a sztori, ami e fölött van kicsit, abból válogatsz, és ezt-azt beépítesz a cselekménybe, a lényeget pedig lenyomod a torkán, de ügyesen ám, nehogy – bocsánat a kifejezésért – tankönyvvé silányuljon a történeted. A legjobb erre egy korosabb, bölcs szereplő, akinek lelkiismeret furdalás nélkül a szájába adhatod még a legkacifántosabb elméletedet is. Van olyan eset, amikor a könyv terjedelmének nagy részét a megértéshez szükséges információ foglalja el. Ez is kezelhető. Umberto Eco két megoldást is tud erre. A Rózsa nevében százhúsz oldalon keresztül osztja az észt, de ha ezt túléltük, hátradőlhetünk és élvezhetjük a krimit. A Foucault ingában viszont becsomagolja a cselekménybe a keserű pirulát, és csak a végén vesszük észre, hogy akaratunk ellenére mennyire megokosodtunk.
    Arról már írtam, hogy miközben egy cselekmény a fókuszba kerül, a környezete nem szűnik meg, és más cselekmények is zajlanak a látóteredben. Ez egyfajta zaj, amiből ki kell tudnod válogatni, hogy mit hozol nyilvánosságra. Ha teszem azt, az átlagolvasód valószínűleg magyar, és ismeri Budapestet, akkor azzal a mondattal, hogy Józsi a Nyugatinál állt az óra alatt, megspóroltál egy fél oldalas leírást a pályaudvarról, a Skála Metróról, a villamosmegállóról és a körútról. Egy külföldi sem fog ezen fennakadni, hiszen pályaudvart meg órát is látott már életében. Ennél kevésbé konkrét esetben sem kell aprólékos részletességre törekedned – függetlenül attól, hogy engem éppen a kisrealizmus miatt fikáznak a legtöbbet –, hiszen az, hogy a csapat egy középkori vár udvarán szalonnát sütött, elégséges lehet. A lobogó tűzben felsejlő várfalakat, meg a bástyákat bízd az olvasóra. Ilyesmivel akkor érdemes vesződnöd, ha számodra, vagy a történet jelege miatt ez fontos.
    Ha a regényed valós, létező személyekkel, megtörtént esetekkel foglalkozik, neked azt a világot perverz mélységekig ismerned kell. Azért vagy te az író, mert az adott témában – feltételezhetően – jártasabb vagy, mint a közönséged, és képes vagy adni nekik valamit. Tegyük fel, hogy a történeted a Francia forradalom idején játszódik, Párizsban. Megfogsz egy a témába vágó szakkönyvet – ha nincs olyanod, az már alapból gáz –, és megpróbálsz benne hibákat, következetlenségeket keresni. Jelöld be azokat a részeket, ahol a szerző mellébeszél, mismásol, vagy éppen a saját ideológiai, és tudományszemléleti beállítottsága alapján próbálja meg kikerekíteni a dolgokat. Egy jól megírt, korrekt könyvben is van ilyesmi, de ügyesen elrejtve. Ha ezeket fel tudod fedezni, hozzá tudsz szólni, akkor van alapod egy ilyen témához, ha nem, maradj a fikciónál.

    A NAGY MECCS: Megírtad a könyved, sőt kiadót is találtál, aki közzéteszi. Kezedben az első példány és könnyes szemmel lapozgatod. Azt hiszed, innentől megváltozik az életminőséged, helyére kerül a világ. Komoly tévedésben vagy barátocskám, hiszen a nagy meccs csak még most kezdődik. Az irodalomban nem úgy van, mint a profi bokszban, ahol felhozó mérkőzések, válogatott gyenge ellenfelek előzik meg a nagy menetet. Itt elsőre a világbajnok ellen kell kiállni, aztán jönnek a kritikusok, lepontoznak és azt mondják:
    – Aha… ez a faszi a Mika Waltarit, Lázár Ervint, vagy éppen Gerald Durellt próbálja utánozni.
    Ha nem is majmolsz senkit, szembe kell nézned a kritika és az olvasóközönség összehasonlítási kényszerével, hiszen friss hús vagy a piacon. Meg kell, hogy mérjenek. Mivel felkészületlen kezdő vagy, nem téged hoznak ki győztesnek, de nem is ez a cél. Az a lényeg, hogy állva maradj. Ne legyen KO a vége, akkor ugyanis nettó dilettánsnak minősítenek, aki sokkal nagyobb szolgálatot tett volna az emberiség számára, ha otthon marad recskázni.
    Másodszorra még rosszabb a helyzet. Akkor már mindenki tudja, melyik polcra való a könyved, és a következő ellenfeled saját magad leszel. Itt is csúnyát lehet borulni. Ha folytatod azt a vonalat, amit elkezdtél, azt mondják, ez pont olyan, mint az egynyári slágerzenekar. Most már semmit sem akar mondani, csak ismétli magát. Ha viszont valami teljesen eltérővel állsz elő, legyintenek, hogy ennek még stílusa sincs, csak össze-vissza írogat mindenfélét. Hát milyen író az ilyen?
    Ha minden irányból elutasításba ütközöl, ne áltasd magad: véged van. A könyved ebben a korban szültetett, tehát most kell életképesnek lennie. Ha megbuksz, a halálod után nem fog előkerülni az asztalfiókból és nem fedezik fel újra, mert teljesen más világban élünk, mint Kafka. Az elmúlt ötven évben az emberiség nagyobb kulturális zajt produkált, mint Krisztustól Shakespeare-ig összesen. Az interneten több millió blog várja az olvasóit, bárki vághat videofilmet, és szerezhet zenét otthon a számítógépén. Naponta több mint harminc könyv jelenik meg Magyarországon. Ha úgy érzed, túl tudod üvölteni ezt a ricsajt, vágj bele.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.05.24.)

A bejegyzés trackback címe:

https://tundergyar.blog.hu/api/trackback/id/tr90344944

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stressed Business Owners 2018.03.06. 21:32:16

Wie ich meinen ersten Mercedes kaufte (wie man es NICHT tun sollte) - Nur ein alter Stern ist ein guter Stern

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mercy09 2008.12.01. 15:48:55

ez a szöveg igazán nagyon durva hogy faszom meg stb..hülye oldal szo szerint EGY KALAP SZAR mint aki csinálta...
üdvözlettel timi

bé lotterfeld · http://www..tundergyar.blog.hu 2008.12.02. 07:42:16

három sorban öt helyesírási hiba. drakulálok!:)

picidzé · http://librarian.blog.hu/ 2008.12.02. 11:20:35

Ez a szép az internetben. Én el sem tudtam régebben képzelni, hogy tényleg mennyi primitív, ostoba faszkalap és kis kurva tévelyeg közöttünk.

Kiskakukk 2008.12.03. 10:55:00

kedves timi,

nagy kiváncsisággal várom konstruktív javaslataidat ,miként lehetne színvonalasabbá tenni ezt az oldalt, mert így a hozzászólásod hmm...
EGY KALAP SZAR.

Castorp 2008.12.07. 21:58:58

Hát, most jól beszóltatok neki... Feleslegesen. Szerintem érdekes, hogy megtalálta ezt a blogot. Hogy végig is olvasta. Őt már érte egy hatás. És a nevét is "vállalta". Nem semmi. Ez persze nem változtat azon, hogy tényleg nem mondott semmi használhatót. :(

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2008.12.08. 23:40:32

még nem mondom, hogy segített (pedigde). majd ha te veszel tőlem könyvet söré'. (:

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2009.01.05. 00:24:34

Speciel nem akarok könnyet írni, de interpolációval alkalmazhatóvá tettem a bejegyzésedet a saját dolgaimra is.

kalandiparos 2013.06.23. 14:33:14

Nagyon hasznos írás!! Nagyon köszönöm a segítséget!
süti beállítások módosítása