Vannak emberek a világon – közük e sorok szerzője – akik genetikusan alkalmatlanok a munkavégzésre meg arra, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Szerényen előhozakodhatnék most József Attilával, aki ennyivel rendezte a kérdéskört: Ingyenélő vagyok. Engem nem lehet kizsákmányolni. Tényleg, én ezt hót komolyan gondoltam, és nyomtam is böcsületesen, de az, hogy hatkor kelek, aztán kilenc órán keresztül utasításokat hajtok végre, konkrét sci-fi. Most szépen visszakerül minden a rendes kerékvágásba. Hajnali négykor majd hazateleportálom magam egy kocsmából, szétszívom mindenkinek a vérét, és gyártom az okosnál okosabb történeteimet, vagy médiavállalatot alapítok, majd még kiderül.
A három hetes munkásságom alatt azért rájöttem egy fontos dologra. Olyan szinten él velünk a kommunizmus, hogy ötven éven belül tutira nem kerülünk Európa közelébe sem. Amint írtam már a munkásosztály hőse című bejegyzésben, sittes munkát vállaltam, mert nem volt kedvem kicsit sem gondolkozni. Nos, ez egy autómosóval kombinált szerelőműhely volt, olyan felszereltséggel, ami már 1954-ben is csúcstechnológiát képviselt. Főnököm a spíler lenyomott húsz évet egy Dacia-szervizben, mint segédművezető (ezek azok a fazonok, akik olyan sötétek, hogy nem lehet őket munka közelébe engedni, de a párttitkár lányát dugják, és el kell tűrni őket), aztán az onnan kimentett szerszámokkal megalapította a válla'kozást. Én már ránézésre is magasan kvalifikált szakember vagyok, ezért egyből megkaptam a szervizes státuszt. Konkrétan ez azt jelenti, hogyha elromlik az autódon a fék, majd én azt szétszedem, megkeresem a hibát, és szakszerűen orvoslom azt. Durva, mi? Az öreg ráadásul ellenállhatatlanul vonzódott a lomokhoz. Amikor az elfekvő készletből kidobtam néhány dolgot, például James Watt gőzgépjének rozsdaette darabjait, rendesen kikukázta a konténerből, és leteremtett, hogy ez bizony nagy érték, és egészen biztos, hogy jó lesz még valamire. Búcsúzóul itt van néhány párbeszéd. Csak azért nem kerülnek a jellemző rovatba mert életemnek ez az igen hosszú és mozgalmas korszaka ezennel lezáródott.
Ő: Na, kiderült mi a gond?
Én: Igen. Ez a izé el van görbülve. Ki kell cserélni.
Ő: Csak nem gondolja, hogy eltoljuk magunktól a munkát azzal, hogy elmegyünk alkatrészt venni?!
Én: De hát hogy szedjem ki? Szervizekben szokott lenni ehhez egy kulcs.
Ö: Nekünk is volt, amíg el nem tört.
Ügyfél: Csináltak ezzel egyáltalán valamit? Alig fog a fék.
Ő: Erősebben kéne használni a jobb lábát.
(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.10.05.)
A három hetes munkásságom alatt azért rájöttem egy fontos dologra. Olyan szinten él velünk a kommunizmus, hogy ötven éven belül tutira nem kerülünk Európa közelébe sem. Amint írtam már a munkásosztály hőse című bejegyzésben, sittes munkát vállaltam, mert nem volt kedvem kicsit sem gondolkozni. Nos, ez egy autómosóval kombinált szerelőműhely volt, olyan felszereltséggel, ami már 1954-ben is csúcstechnológiát képviselt. Főnököm a spíler lenyomott húsz évet egy Dacia-szervizben, mint segédművezető (ezek azok a fazonok, akik olyan sötétek, hogy nem lehet őket munka közelébe engedni, de a párttitkár lányát dugják, és el kell tűrni őket), aztán az onnan kimentett szerszámokkal megalapította a válla'kozást. Én már ránézésre is magasan kvalifikált szakember vagyok, ezért egyből megkaptam a szervizes státuszt. Konkrétan ez azt jelenti, hogyha elromlik az autódon a fék, majd én azt szétszedem, megkeresem a hibát, és szakszerűen orvoslom azt. Durva, mi? Az öreg ráadásul ellenállhatatlanul vonzódott a lomokhoz. Amikor az elfekvő készletből kidobtam néhány dolgot, például James Watt gőzgépjének rozsdaette darabjait, rendesen kikukázta a konténerből, és leteremtett, hogy ez bizony nagy érték, és egészen biztos, hogy jó lesz még valamire. Búcsúzóul itt van néhány párbeszéd. Csak azért nem kerülnek a jellemző rovatba mert életemnek ez az igen hosszú és mozgalmas korszaka ezennel lezáródott.
Ő: Na, kiderült mi a gond?
Én: Igen. Ez a izé el van görbülve. Ki kell cserélni.
Ő: Csak nem gondolja, hogy eltoljuk magunktól a munkát azzal, hogy elmegyünk alkatrészt venni?!
Én: De hát hogy szedjem ki? Szervizekben szokott lenni ehhez egy kulcs.
Ö: Nekünk is volt, amíg el nem tört.
Ügyfél: Csináltak ezzel egyáltalán valamit? Alig fog a fék.
Ő: Erősebben kéne használni a jobb lábát.
(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.10.05.)
