TÜNDÉRGYÁR

Tök egyértelmű, hogy a bukott íróságból már nem tudok sokáig megélni, ezért el kell indulnom a celebnek levés rögös útján. Reklámozhatok például antidepresszánst a blikkben, vagy adhatok interjút a budapest tévének. Beszélhetek az írónak levésről, de persze úgy, hogy a büdös életben nem gépelek be többé egy sort sem. A felvezető körökön túl leszek hamarosan, ugyanis meghívtak az Ünnepi Könyvhét egyik szegedi rendezvényére, ahol a Kik is azok a bloggerek? című beszélgetésen veszek részt. Nagy halálom az erőltetett csevely, de remélem, hogy a repi pogácsa mellé nem csak ásványvizet adnak, hanem vodkát is, és akkor már megérte. Ha valaki arra jár esetleg június nyolcadikán, ugorjon be és hozzon sört kísérőnek. Jó lesz.

Íme, a Csillagok bloghoz készült reklámfilm-sorozatunk második része:

Van az a fajta hölgyutas, aki képtelen megérteni, hogy a jógépkocsin csak egy kormány van, de persze nem az ő oldalán, mert akkor takarná a cicimintás üléshuzatot. Szóval csak mondja, hogy nem erre, hanem arra, miért ilyen gyorsan, és miért vánszorgunk úgy, mint a csiga? Férfiak milliói álmodoznak ilyenkor katapultról, vagy az üléstámlába épített kábító lövedékről. Én nem szórakoznék ilyen drága extrákkal, hanem azt használnám, ami rendelkezésre áll, csak egy rejtett kapcsolót kell beépíteni. Ha megnyomom, rárobban a légzsák a kislányra, és kicsit elkeni rajta az alapozót. Ijedt arcot vágok akkor, hogy biztos valami fránya műszaki hiba lehetett. Elmagyarázom, hogy a szerkezetben van egy mikrofon, mert az ütközés robajára nyílik. Biztos túl érzékenyre állította a kis kínai.
   A következő úton garantált a síri csend.

Tegnap pont nem sikerült gépközelbe kerülnöm. Szóval megy a csillagok.blog.hu néhány hiányosságtól eltekintve rendesen, és adtam interjút a könyvesblognak. Most pedig tekintsétek meg a rendkívül színvonalas reklámfilm-sorozatunk első részét!

Ő: ...és akkor kivezettek a helyről a biztonságiak.
Én: Miért, mit csináltál?
Ő: Tudod, aznap este egy elborult rockzenekar lépett fel ott. Odamentem az énekeshez, ráragasztottam a homlokára kétezer forintot, és üvöltözni kezdtem, hogy játszátok a kokodzsámbót, basszameg!
Én: Húha!

Hozzávalók:

1 zacskó gyorsrizs
1 liter víz
1 kávéskanál só

A sót a vízbe szórjuk, majd felforraljuk és belehelyezzük a zacskós rizst. A konyhaajtót becsukjuk magunk után, majd a létező összes ismerősünkkel instant beszélgetésbe kezdünk a világháló használatával. A hosszú, mély összefüggéseket sem nélkülöző eszmecsere nagyon fontos, hiszen legalább egy óra kell ahhoz, hogy elforrjon az összes víz, ráolvadjon a lábas falára a műanyag, és a rizsszemek szakszerűen szénné égjenek.

Miután elkészültünk az étellel, helyezzük azt a szemetesbe, bontsunk ki egy sört, és elmélázva tekintsük meg a naplementét.

Jó étvágyat!

Nem akarok én bulvárblogot csinálni, de ez kihagyhatatlan. Ül a marketinges a Suzuki-kereskedésben, és azon gondolkozik, mivel lehetne feldobni még a sarki órásplakátot, mert nem jönnek a vevők. Ezaz! Ragasszunk rá világítós-sárga betüket, biztos nem úgy fog kinézni, mint egy utolsó segélykiáltás. Ha szellemi fogyatékos válságmenedzser lennék, pont így csinálnám.

Augusztusban jön az új Placebo lemez. Brian Molko állítólag dalban mondja majd el, hogy az ég kék, a fű zöld, oly gyönyörű az élet. Durva lehet, amikor ő kezd majd vidám számokat játszani. Addig is itt egy régi kedvencem, ami egyébként egy elképesztően fertelmes Kate Bush szám feldolgozása.

Placebo - Running up that Hill / Fel a hegyre

ez nem fáj nekem / akarod érezni, hogy milyen? / akarod tudni, hogy ez nem fáj nekem? / elmondjam, hogy milyen üzletet kötöttem istennel? / felszaladsz a hegyre / te és én, felszaladunk arra a hegyre / bárcsak üzletet köthetnék istennel / hogy cseréljünk helyet / járja ő ezt az utat / rohanjon ő a hegyre / másszon ő a ház tetejére / ó bárcsak... / nem akarsz engem bántani / de nézd, milyen mélyre ment ez a golyó / akaratlanul is szétszakítalak / vihar van a szívünkben, édes / mennyi gyűlölet kell, hogy szeressünk? / mondd, mi még számítunk egymásnak, ugye? / felszaladsz a hegyre / te és én, felszaladunk arra a hegyre / te és én, nem leszünk többé boldogtalanok / bárcsak üzletet köthetnék istennel / hogy cseréljünk helyet / járja ő ezt az utat / rohanjon ő a hegyre / másszon ő a ház tetejére / ó bárcsak... / gyerünk bébi, gyerünk, gyerünk bébi! / hadd lopjam el tőled ezt a pillanatot / gyerünk angyal, gyerünk, gyerünk drága! / mutassuk meg, mit tudunk / bárcsak üzletet köthetnék istennel / hogy cseréljünk helyet / járja ő ezt az utat / rohanjon ő a hegyre / másszon ő a ház tetejére / ó bárcsak... /

(a gitáros gyerek néha belenyüsszög a mikrofonba, hogy u-ú-u-ú, de azt nem tudtam lefordítani sajna)

A cigány biciklizik a faluban. Egy zsák van rákötve a vázra. Arra jár a rendőr és ráköszön:
    - Jó napot!
    A cigány felháborodottan válaszol:
    - Dehogy loptam én malacot!

Most meg azt találták ki nagy unalmukban az elvtársak, hogy nálunk is büntetni kellene a holokauszt-tagadást. Függetlenül attól, hogy ez egy teljesen kivitelezhetetlen projekt - hála az amerikai szervereken tárolt anyagoknak -, alapvető jogállami elveket is sért. Nem csak itt egyébként, hanem Németországban is, ahol már működik ilyen törvény. És most nem a szólásszabadságról van szó, hanem az önvádra kötelezés tilalmáról (1998 XIX/8 §).

"Senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson."

    Elmagyarázom, hogy jön ez ide: Ha egy racionális gondolkozású, épeszű embert komolyan érdekel egy téma, akkor a következőképpen jár el:

• Keresztülrágja magát az összes elérhető anyagon anélkül, hogy szelektálna a nézőpontok között.
• A megszerzett információk alapján véleményt alkot, először csak saját használatra.
• Megnézi, hogy milyen források támasztják alá a véleményét, és melyek mondanak neki ellent.
• Ha úgy ítéli meg, hogy az elméletét alátámasztó források hitelessége vitatott, csúsztatásokat és az összefüggésekből kiragadott részigazságokat tartalmaznak, korrigál.
• Felvállalja a véleményét. Ha támadják, meg tudja védeni magát anélkül, hogy tényeket ferdítene el.

    Na, ez az a módszer, amivel lehetetlen eljutni a holokauszt-tagadásig. Sőt. Egyáltalán nem létezik olyan logikus gondolatmenet, aminek ez lenne a vége. Azok az emberek, akik azt hangoztatják, hogy a zsidó genocídium nem történt meg, simán hazudnak. Ők egyszerűen neonácik, és mivel jól tudják, hogy a világ civilizáltabb részén - nagyrészt a holokauszt miatt - nem számít szobatiszta hobbinak a zsidózás*, és aki a sarokba szarik ugye, az nem kap rétest estére, igyekeznek jobb színben feltüntetni magukat. Tagadnak. Nemúgyvót. Ha meg úgy volt, hát az sem úgy volt, mert Hitler pont nem nézett oda, amikor ez a diákcsíny történt, Szálasinak meg csuriban volt az ujja, miközben belelövette az embereket a Dunába. Persze-persze.
    A holokauszt-tagadók szellemileg és erkölcsileg azonosulnak a nácikkal, és kénytelenek osztozni a bűneikben. Ezért amit tesznek, nem más, mint a gyilkos védekezése, aki úgy igyekszik elkerülni az életfogytiglant, hogy tagad. Ehhez pedig joga van.
    Én jobban szeretném, ha mondanák tovább a magukét, mert így legalább szem előtt vannak. Tud rájuk figyelni a rendőrség és a nemzetbiztonság. A világon kismillió kártékony eszme terjed, és csak azért nem hisz mindenki a szcientológiában, a fényevésben meg a barguzini Petőfi Sándorban, mert az ember alapvetően nem hülye. Észreveszi, ha megpróbálják bepalizni.
    Sokan azt mondanák erre, hogy ez mind szép és jó, de a túlélőket és az ügyben érintett csoportokat érzékenyen érinti a holokauszt-tagadás. Erre meg annyit tudnék mondani, hogy a média nagy része alapból nem enged teret az ilyen nézeteknek, a közösség elleni uszítás pedig elég jól van szankcionálva. Simán meg lehetne oldani, hogy a fasiszták csak egymást szórakoztassák a hülyeségeikkel, ha a netezők jó része nem a kuruc.info-ból merítené a napi horror adagját. Ha olyan terméket kéne eladnom, amit speciálisan a liberális értelmiség vásárol, én egész biztos ott hirdetnék, mert ők teszik ki az olvasóközönség jó részét.
    Ezen kéne elgondolkozni.

*cigányozás, buzizás, románozás, magyarozás, szlovákozás, ízlés szerint