TÜNDÉRGYÁR

Nyilván mindenki tudja, hogy néhány nappal ezelőtt hunyt el Arthur C. Clarke. Rengeteg méltatást olvashattok blogokon meg hírportálokon, ezért most nem mennék bele részletesen az életmű elemzésébe. Asimov az emberrel foglalkozott többet, Clarke a technológiával, nekem mégsem az Űrodesszia-eposz a kedvencem tőle, vagy a Ráma sorozat, hanem egy kakukktojás regény, A gyermekkor vége. Van benne űrhajó meg idegenek kellő mennyiségben, de igazából egy olyan mese, ami nagyon érdekes megfejtése az ember természetfeletti vonzalmainak. Istenről van szó, a Sátánról, valamint az élet értelméről, ami lehet sokkal furcsább, sokkal bonyolultabb, mint a születés és halál körforgása. Elképzelhető, hogy a földgolyó nem más, mint egy hatalmas óvoda, és mindaz, amit komolyan veszünk, amire képesek vagyunk feltenni az életünket, csak játék. Színes műanyag kis mizék. A Dávid szobor hóember, a szerelem ugróiskola, a holokauszt pedig az egyik nagycsoportos ártalmatlan csínytevése volt. Negyvenkettő a negyvenkettediken.
    Körülnéztem a polcomon, nincs már meg sajnos a regény. Ha valaki esetleg a kezembe nyomná, szívesen írnék róla bővebben…

Nemrég olvastam, hogy miután bezárták a Lipótot, hatszáz elmebeteg került ki a tébé látóköréből, akik most szabadon randalíroznak az országban. Pszichopaták, téveszmések és potenciális sorozatgyilkosok lófrálnak az utcákon, nem vagyunk többé biztonságban. Hiába van ingyér a vizitdíj, ezeknek végleg elgurult a gyógyszerük, lassan már sörért sem merek kimenni az éjjelnappaliba. Bekövetkezett az, amitől rettegtem: ezek a kötöznivaló bolondok már a Tündérgyár sárkányokkal és koboldokkal díszített falait ostromolják! Ismerkedjünk meg Veronikával, akinek lelkében a Sátán járja a lambadát. Habzó szájjal, hét rajzzal felfegyverkezve rontott az irodámba, és megfenyegetett, hogy kiharapja a nyaki ütőeremet, ha nem közlöm le ezeket a rémséges alkotásokat. Elnézést mindenkitől, nincs választási lehetőségem. Kényszer alatt cselekszem. A képek megtekintése csak erősebb idegzetű olvasóinknak ajánlott!


Hiba lenne nem észrevenni, hogy Veronika első rajzában a Tündérgyár, horror költségvetésből, sztárdizájnerek bevonásával készült logóját próbálja meg kifigurázni.


Külvárosi tündér, Kis Herceg motívummal. Jut eszembe, kicsit gázos az mese, nem? A főhős behisztizik, hagyja megdögleni a rózsát egy Isten háta mögötti aszteroidán, majd nemes egyszerűséggel öngyilkos lesz…


Plázaribanc tündér, a férje pedig nyilván válla'kozó. Talán egy színesfém kereskedő kobold.


Ebben a rajzban csak annyi a pozitívum, hogy Veronika megcsillogtatta átlagon felüli műveltségét. A képen egy zseniális mese főszereplője látható. Bármennyire is úgy tűnik, a bal oldalon fellelhető objektum nem fallikus szimbólum, hanem egy fehér világítótorony.


Veronika szerint ez egy mókás kis erdei tündér. Soha többé nem megyek sátorozni.


A komolyabb mentális zavarok általában gyermekkori traumákra vezethetők vissza. Vajon kitől kaphatta a nyalókát?


A falusi idill ne tévesszen meg senkit. Nem egy tiszta pillanatában rajzolta, hanem egyszerűen kimásolta a képet egy kifestőkönyvből, hogy jobb színben tűntesse fel magát. Felesleges próbálkozás!

Halálos betegséget diagnosztizáltak nálam, ez a nagy helyzet. Nem akartam idáig elárulni, hiszen ez mégis csak egy vidám blog, de egyszer mindenképpen szembesülni kell a dologgal. Legyünk hát túl rajta: A mellkasomban kinőtt egy rosszindulatú kis húscafat. Néha kitágul, néha összehúzódik, és hogy még nagyobb legyen a baj, vöröses színű mérgező folyadékot áramoltat a testemben, ahogy rángatózik ott, teljesen öncélúan és irányíthatatlanul. Az orvostudomány sajnost tehetetlen ilyen esetben, és nem valószínű, hogy ötven-hatvan évnél több időm maradt. Igyekezni fogok, hogy ezt a keveset, ami hátravan, továbbra is a társadalom haszontalan tagjaként töltsem el.
    Mintha mi sem történt volna.