TÜNDÉRGYÁR

Jó napot!

Önökhöz kell fordulnom panaszommal?? Nem vagyok benne biztos, hogy Önök a megfelelő fórum, de ha nem, kérem, továbbítsák észrevételeimet a customer supporthoz. Köszönöm!
    Szóval:
    – Barátaimmal együtt arra vetemedtem, hogy megkóstoljam az epres jégkrémüket.
    – A doboz oldalán található PR szöveg erős nyomására döntöttünk úgy, hogy az önök termeket választjuk, szemben pl. az Algida (régebben Eskimo) termékeivel.
    – A reklámszöveg azt sugallta, hogy, - idézem - : Napsugár által érlelt , apró eperdarabkák várnak ránk a dobozba zárva.
    – Ehhez képest, egyetlen, nyamvadt, fagyos gyümölcsdarabkát találtunk (4-ünkre elosztva ez igen csekélyke, lássuk be), amely csalódás eme levél megírásához vezetett.
    A gyümölcsdarab, miután elég fagyos állapotban volt, eléggé ízetlennek is hatott, mondjuk ki nyíltan, ellentmondott a doboz oldalán hirdetett *vegyél meg* feliratnak.
    Panaszunkkal talán egy szép napon a Fogyasztóvédelmi Tanácshoz is fordulunk, mivel úgy érezzük, félrevezető reklámfogás áldozatai vagyunk, lettunk, leszünk, amennyiben újra egy Corpo Di Bacco termeket választanánk.
    Arra gondoltunk (4-en), hogy a további lepések megelőzése érdekében, hajlandóak vagyunk elállni a hivatalos panasztételi szándékunktól, amennyiben növelik a termékek tényleges gyümölcstartalmat és bennünket pedig folyamatosan termékeikkel ellátnak (minőség ellenőrzési célzattal).

Üdvözlettel Beszédesné Hoffenbauer Aranka és barátai.

Ps: Kérem, amennyiben szándékukban áll részünkre termékeikből termékmintát küldeni, úgy azt levélben megtehetik a következő címen:

Beszédesné Hoffenbauer Aranka
Bpest 1105
PF 110

Kérem, értesítsenek, nem szeretnem, ha az általuk forgalmazott termek hozzám már csak cseppfolyós állapotban érkezne meg, tekintettel a hőségre.
Válaszukat varom!!!

(ezt a bejegyzést Aran-ka írta, amikor még Beszédesné volt, ám blogtalan. Eredeti dátum: 2004.05.27.)

Loserség (ejtsd: lúzerség)

A loserséget pontosan definiálni nem lehet, szakirodalom egyelőre nem áll rendelkezésünkre a tárgykörben, csak néhány, a témával kezdetlegesen foglalkozó mű, mint a Svejk, a derék katona, vagy a Bridget Jones naplója, de ezekben a kezdeti loserekről kiderül, nem is annyira loserek, mint mi, olvasók, tehát ezek az írások nem hiteles és autentikus források.
    A loserségről csupán egyetlen dolgot lehet biztosan elmondani: a loserség az valami, ebből adódóan a loser, az feltétlenül valaki.
    A losereknek azonban legtöbbször az a bajuk magukkal, hogy azt gondolják, ők senkik.
    A megoldóképlet viszont az előző sorokban egyértelműen és megmásíthatatlanul bebizonyította, a loserek mind, egytől-egyig valakik, tehát losernek lenni axióma, azaz a loserek valamennyien skizofrének, akiknek két énjük van: egy valaki és egy senki. Nem teljesen menthetetlen skizofrénia ez, gyógyítható, s a loser-tudomány jelenleg 3 gyógymódot ismer.

1. Meghagyjuk a senki éntudatot, és megszüntetjük a valakit.
2. A valakit hagyjuk meg, és a senkit revidiáljuk.
3. A senkiséget és a valakiséget megpróbáljuk „összebarátkoztatni”, és eggyé korbácsolni.

    A harmadik variáció – matematikai elvek szerint – nem lehetséges, az egyén ebben az esetben megsemmisül, hiszen senki és valaki kioltják egymást, és egy nagy büdös nulla marad, tehát ha megengednek egy szerény javaslatot, az egyes és kettes pont közül válasszanak maguknak üdvözítő megoldást a loserek.
    Kezdjük hagyományosan az egyes ponttal, miszerint a senki attitűd marad, a valaki pedig megy a picsába. Egy igazi, vérbeli loser egy percig sem gondolkodik, talán meg sem hallgatja a többi alternatívát, azonnal ezt választja, s tettét – egy jó loserhez illőn – pusztán azzal magyarázza: mit is választhatna, hisz ő csak egy szerencsétlen, elbaszott loser.
A kettes pontot választóknál fennáll egy veszély, ami egész tanulmányunkra hatással lehet: jelesül, aki ezt a pontot választja, nem is valószínű, hogy loser. Csak egy valakiből eltévelyedett kis szösz, egy senkicsíra, aki azért még nagyobb részben valaki, sőt, sokkal inkább valaki, mint senki, tehát igazából, nem is loser, csak ál-loser, akit az igazi losertársadalom kiközösít. Megpöckölik cseresznyemaggal, nem engedik a heki közelébe, kigáncsolják jól a lépcsőn, és az első sorba vesznek neki mozijegyet a feliratos filmekre.
Amikor azonban mindez megtörténik, a delikvens már joggal gondolja magáról: ő is egy menthetetlen loser, a senkicsírából loserzigóta lett, nincs visszaút, a teljes loserség már csak pillanatok kérdése, s a folyamatból nincs kiszállás, a körforgás örök.
    Mindebből – aki talán nem értette volna – az következik, hogy mindenki ezen a tetves bolygón loser.

(Nem én írtam ezt a bejegyzést, hanem SzaSzily Baby, akiről már nem hallottam jó ideje. Eredeti dátum: 2004.01.08.)

Valamelyik este a pannon rádiót (saját bevallásuk szerint az Új pannon rádiót) hallgattam, ahol okos emberek beszélgettek Attiláról, a Hunok királyáról. Egy fiatalember, akinek a beszédkészsége körülbelül annyi volt, mint Medgyessy Péternek ugrókötelezés közben, elmondta, hogy a tápiószentmártoni Attila dombnál (ami jelenleg a Kincsem Lovaspark területén fekszik), három napos megemlékezést tartanak az ELSŐ KETERSZTÉNY MAGYAR KIRÁLY tiszteletére, sőt a helyi vállalkozó szobrot is állított neki (arra a kérdésre viszont már nem tudott válaszolni, hogy ki készítette a mesterművet). Egy hölgy is jelen volt a stúdióban, de mivel ő igazából a nyögvenyelős vetélkedőn szeretett volna indulni, nem igazán engedték a mikrofon közelébe.
    Nos, a negyven perces beszélgetés vége felé be kellett hajtanom egy sötét parkolóba, mert olyan ütemben áramlottak az agyamba az új eszmék, és információk, hogy nem maradt ram a kormánykerék forgatására.
    Kiderült, hogy Attila valójában keresztény király volt, közvetlen őse Árpádnak. A balliberális sajtó és a Magyar Tudományos Akadémia természetesen igyekszik őt egy elmebeteg hegemónnak beállítani, aki megölte a testvérét, valamint merő kedvtelésből végiggyilkolta Európát, végül egy átszittyózott éjszakán belefulladt a hányásába. Természetesen ez csak azért van, mert nem akarják, hogy öntudatra ébredjen a Nemzet.
    Olyan emberek beszéltek élő egyenes adásban, akik szerint Toldi Miklós valós személy volt, és történelmileg autentikus forrásként ismerik el Gárdonyi Gézát. Még szerencse, hogy a hét törpe már nem fért bele a világképükbe, pedig bizonyíték van a létezésükre: A Walt Disney egy egész estés filmet adott ki róluk, miért öltek volna bele egy halom pénzt, ha csak kamu az egész?
    Természetesen az Attila dombnak azért van mágikus gyógyító ereje, mert ottan állt neki az egyik vára. Mindig is sejtettem, hogy a hunok kiemelkedően jó építészek voltak:
    – Hun van a sóder?
    – Ahun a talicska mögött!
    Nyilván ez a párbeszéd is, amit a minap hallottam egy építkezésen, ősi Szittya örökség. Az ahun kifejezés talán Attila, a hun rövidítése, a talicska és a sóder pedig titkos szimbólum, amit csak a beavatott érthet meg.
    Szóba került még egy vesztes csata is, amiről szintén kiderült, hogy csak a fent említett médiumok próbálják sötéten láttatni azt a fényes győzelmet. Az egyik krónikában leírták, hogy a szétvert hun seregben Attila egymagában szedegette össze és temette el a holtakat.
    Node!
    Ki az, aki a csata után eltemeti a halottakat? Természetesen, aki győz! Ebből egyenesen következik, hogy Attila nyert, és utána egymagában, általa megszentelt földbe hantolta el övéit, és a megtévedt barbár germánokat is.
    Helyesbítésre szorul az is, hogy mi történt akkor, amikor Attila seregei megfordultak Róma falai alatt, és abbahagyták a keresztények gyilkolászását. A hivatalos teória szerint, amikor Leó pápa találkozott Attilával, megjelent a feje fölött egy angyalnak látszó tárgy, és így szólt:
    – Takarodj innen, vagy lecsapom a fejed!
    Gondolták, hogy ha már erővel nem megy, befenyítik a bugrist valami humbuggal. A Pápa kísérője felemelt egy lángoló madárijesztőt, akinek egy kiegyenesített kasza volt a kezében. Mivel hősünk nem igazán tudott latinul, elég volt csak ennyit ordítani a helyi Dörner Györgynek:
    – Tónaludátusz, visszausz megátusz!
    Visszatérve a műsorra, ott megtudtam azt is, hogy valójában mit is mondott az angyal:
    – Attila, fiam! Ne ostromold e falakat, mert itten nyugszanak Szent Péter csontjai. Ne nyomaszd e várost, hanem térj vissza földedre, és majdan egy utódodnak koronát küldök, ámen.
    Amikor idáig jutottak a beszélgetésben, a művelt fiatalember elérkezettnek látta az időt, hogy előhozakodjon az adu-ásszal. Megpróbálom szó szerint idézni:
    "Most valami nagyon spirituálisat fogok mondani. Van egy nap, minden héten, amikor tudtunkon kívül Attilára emlékezünk. Hiteles forrásokból (bizony) tudjuk, hogy hármas koporsóban temették el. A külső vasból volt, a középső ezüstből, a legbelső aranyból. A vas, ugye Mars isten féme (Attila keresztény volt ugye), az ezüst a hold szimbóluma, ami az árapály-mozgásokért felelős, az arany pedig a nap jele köztudottan. Ha összeolvassuk ezt a három szót: vas-ár-nap, akkor mit kapunk? Bizony, bizony minden hetedik napon Attilára emlékezünk!"

    Ehhez már fölösleges minden kommentár… A legmegdöbbentőbb élményem mégis pár nappal később volt, amikor a majálison a munkáspárt standjánál kezembe nyomtak egy Óbudai Munkás című újságnak nevezett félbehajtott fecnit. Nem is az idegesített fel, hogy vérlázító módon éltették Sztálint, hanem egy kis cikk, amiben beszámoltak arról, hogy Tápiószentmártonon szobrot állítottak Attilának az első magyar királynak, és ez mekkora tartozása volt már a népnek...
    Azon rágódom, vajon mi adhat táptalajt ennek a nyilvánvaló népbutításnak? Hogy mernek emberek ekkora baromságokkal kiállni a nyilvánosság elé, és a nép, az istenadta nép egy jelentős része hogy bír hitelt adni ezeknek a hazugságoknak?
    Elismerem, hogy nekünk Mohácstól 1989-ig semmi sem jött össze, és ez nem tesz jót a magyarságtudatnak. Találni kell hősöket, világító pontokat a történelemben, amire büszkén, emelt fővel lehet emlékezni, de rászorulunk mi Attilára? Szükségünk van egy tömeggyilkosra, aki csak annyiban kötődik hozzánk, hogy a honfoglalás előtt négyszáz évvel ezen a területen is élt? Azok, akik a történelmi hazugságokat terjesztik, elgondolkozhatnának arról, mekkora hülyét csinált magából Morvai Ferenc a barguzini Petőfi Sándorral, és ahogy közröhej tárgyai lettek a románok a dák eredetmítosszal. Nem kéne ezt…

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2003.10.18.)