TÜNDÉRGYÁR

Tegnap (szombaton) ötvennégy perc alatt jutottam el a Nyugatitól a Tűzoltó utcáig, ugyanis a rendőrség hermetikusan lezárta a belvárost a melegfelvonulás miatt. Csak azért tartott ilyen rövid ideig, mert áthágtam a létező összes közlekedési szabályt, egyirányú utcákba hajtottam be fordítva, buszsávban közlekedtem, nagyjából hét jogosítványt lőttem el közel egy óra alatt. Ez persze senkit sem érdekelt, az összes Darth Vader azzal volt elfoglalva, hogy a betyárnindzsák ne verjék agyon a résztvevőket. Lehetetlenné tették egy egész város életét, benne volt vagy százmillióba, de sikerült. Gratulálok!
    Egy ilyen felvonulásnak akkor lenne létjogosultsága, ha korszerű demokráciában élnénk, ahol a hatalom nem akarja megsemmisíteni a másként élőket, másként gondolkodókat. A rendezvény üzenete ilyenkor ennyi: Itt vagyunk, élünk, boldogok vagyunk, szevasztok! Igen ám, de nem élünk korszerű demokráciában ugyanis hiába kormányoz (vagy mit csinál) a maszop, igazából a Jobbik van hatalmon. Ezt most látványosan demonstrálták is, mert milyen ünnepség az, amit csak biztonsági őrök gyűrűjében, az emberektől elzártan lehet megtartani? Miért kellett egyáltalán? Dacból? Csak azért is megmutatjuk, hogy ki merünk menni az utcára? De igazából nem mernek kimenni az utcára, mert ha nem védik őket kordonok, Budaházy haverjai vérfürdőt rendeznek, ez egészen biztos. Magyarországon, a huszonegyedik században.
    Szégyen.
 

Valahogy (bizonyára teljesen véletlenül) előkerült egy régi elméletem a párkapcsolatokról. Nyilván nem egy nyerő széria közepén írtam és azért rejtettem el a "nemá!" mappába. Annyira viszont nem rossz, hogy ott egye meg a penész, tessék:
    A világ egy hatalmas kaszinó, tele játékasztalokkal. Van köztük olyan, ahol gyakorlatilag tét nélkül is lehet nyerni, de ezeknél olyan kicsi a szorzó, hogy nem éri meg a ráfordított időt sem. Itt az ember csak végső kétségbeesésében játszik, amit úgyis megbán, hiszen a nyeremény szinte senkinek sem kell, tehát csak rossz szájízzel birtokolható.
    Az alacsony kockázatú asztalok már igényelnek némi befektetést, általában 2-4 sörrel,  gin-toniccal, vagy vodkával működnek. A nyerési esély ötven százalék, a fődíj pedig egy kellemes esti program a csillogó szemű idegennel. Itt lehet duplázni is virággal meg vacsorával, és jó esélyünk van elnyerni a bónuszt, amely néhány héttől néhány évig terjedő kikapcsolódást biztosít.
    Ha az ember komolyabb nyereményre vágyik, amire sokaknak fáj a foga, a belső terembe megy játszani. Ott már nagyon dörzsölten kell rakosgatni a téteket, különben üres zsebbel kulloghat haza a vendég. Minden nehézség ellenére sokan vannak itt, mert ha bejön a számítás, az maga az amerikai álom, a felszínes tökéletesség. Degradálónak tűnik a megfogalmazás, pedig ez hasonlít leginkább arra, amit boldogságnak nevezünk.
    Na és ott van a VIP részleg, ahová csak az megy be, aki teljesen elvesztette az eszét. Világnagy rulettasztal áll a közepén, amire fel van festve az összes szám nullától a végtelenig. A nyerési esély zéró, ráadásul nem fogadnak el kis téteket, hanem mindent oda kell tolni. Mindent az égvilágon. És mindig akad néhány szerencsétlen aki bevállalja, mert hallottak róla, mesélték nekik, hogy itt a világ legnagyobb csodáját rejtegeti a bank. Hát mi ahhoz képest egy élet?

Tejfölbe mártogatott töpötyű lilahagymával, sajtoskiflivel és hideg kakaóval. Takarítani akartam tényleg, de ezek után aludnom kell kicsit.