Rendes történetek úgy kezdődnek, hogy egy jelentéktelen ember egy jelentéktelen helyen talál egy jelentéktelennek tűnő tárgyat. Aztán a figyelmünk gyorsan egy indifferens családi drámára terelődik, és már nem is gondolunk a jelentéktelen tárgyra, ami persze az asztalfiók mélyén porosodik. Most jön a következő fázis, a VÉLETLEN, amikor is papírfecni hull ki egy rég feledésbe merült könyvből, és miután a titkokszakértő megszakértette azt, rájövünk, hogy sem a hely, sem a talált tárgy nem jelentéktelen. Sőt. Akkora nagy ez a rejtély, hogy mindenféle csoportok kerekednek fel, hogy megfejtsék/megszerezzék/megsemmisítsék/eladják a kínai kormánynak/felhasználják, mint a kapuzárási pánik egyetlen lehetséges ellenszerét.
Bekapcsolódik persze a rendőrség is. Ez általában úgy történik, hogy két zsaru üldögél valahol pecsétes ballonkabátban, kávét isznak papírpohárból, szörnyen gusztustalan hot dogot tömnek magukba, és elképesztően béna hülyeségeket beszélnek egészen addig, amíg be nem mondja a diszpécser a rádióba, hogy hoppá, megkerült Krisztus hónaljmókusa, kapcsoljátok be a szirénát, oszt' uzsgyi! No, ekkor már a GONOSZ is elkezd tombolni, és megöl mindenkit, aki az útjába téved. A FŐHŐS is majdnem rajta veszít, mert nem indul be az autója, csak tizenhetedszerre, de aztán pöcc-röff, ugye, és nincs más hátra, minthogy kardozzanak kicsit, vagy lőjenek, vagy leüljenek ultizni, és aki nyer, azé a rejtély. Persze a rejtélyt a JÓ nyeri meg, a GONOSZ pedig elpatkol (hacsak nem szappanoperáról van szó), és el is érkeztünk a nagyjelenethez: A túlélők random heteró párokat alkotnak, könnyes szemmel tapizzák egymást, kilencesre állítják a ventilátort, és vége. Ez egy korrekt sztori, úgy érzed, kaptál valamit a pénzedért.
De képzeld el, ha megfordítom.
Bé Lotterfeld: Szétrohadt golyóscsapágynak tűnő dolog az óceán partján, naplementekor
Fúj a szél piszkosul, kis falevelek szálldosnak mindenfelé, meg finom szürke porral kevert parlagfű-pollen. Joe és Jenny lobogó hajjal ölelkeznek, orcájuk piros, szemük piros. Sírnak és egy kicsit taknyosak is.
JENNY: Terhes vagyok, csak idáig nem mertem elmondani.
JOE: (az égre néz) Isten meghallgatta az imáimat!
JENNY: És most már örökre együtt leszünk?
JOE: Természetesen, hiszen mesés gazdagság hullott az ölünkbe!
JENNY: Szeretlek! Utolsó leheletemig melletted fogok állni!
JOE: Nem engedlek el sose többé magam mellől!
A háttérből előbotorkál a GONOSZ. Csapzott és talpig véres, láthatóan sántít a bal lábára. Joe és Jenny egyre vadabbul smárolnak, mígnem a jelenés észre nem véteti magát, diszkrét köhécseléssel. Joe ekkor zsebre vágja a mesés gazdagságot, ami feltűnően emlékeztet egy szétrohadt golyóscsapágyra, és elsősegélyben részesíti a GONOSZt. Van neki mágneses pisztolya, ami kiszippantja a testéből a golyókat, és hála Gyurcsók mesternek, az érintései nyomán beforrnak a sérülések is. A GONOSZ immár jólfésült, frissen öblített ruhában, frissen borotválva segít betolni Joe kocsiját, átveszi tőle a mesés gazdagságot, és elballag.
JOE: Durván kibasztam veled, mi?
Fellelkesülve a jócselekedeten, a GONOSZ is csodatévő doktorrá válik. Lépten-nyomon hullákba botlik, de kézrátétellel feléleszti őket. Összefut Joe-val is egy félig összedőlt gyárépületben. Joe nem halott, de elég rosszul néz ki. A GONOSZ helyrepofozza, és visszaadja neki a mesés gazdagságot. A lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nagyon értékes dolog ez. Hátba veregeti Joe-t, az útjára engedi, de viccből még utána kilált:
GONOSZ: Most megdöglesz!
Turner hadnagy és Smith őrnagy üldögélnek a rendőrautóban. Éppen azzal vannak elfoglalva, hogy kiokádják az imént elfogyasztott romlott hot dogot. Megszólal a rádió:
DISZPÉCSER: Huszonhármas! Huszonhármas jelentkezz!
TURNER: Huszon...hrmbroáfff!
SMITH: Hagyd, majd én... itt a huszonhármas!
DISZPÉCSER: Volt itt valami izé, ami meg volt kerülve, most pedig szerencsére elveszett! Azonnal kezdjenek neki...
TURNER: khhrghrrbroáf!
DISZPÉCSER: Ismétlem, azonnal álljanak le az ügyről!
SMITH: És mit csináljunk?
DISZPÉCSER: Pont leszarom. Munkaidőben vannak, nem?
SMITH: Vettem!
TURNER: Broááááfffffff!
Joe és Dr Csákányi, a híres régész, egy gyorsétterem vécéjében tanácskoznak. Joe a mesés gazdagságot babrálja, míg Dr Csákányi egy rúnákkal teleírt ódon pergamenlapot tanulmányoz.
DR CSÁKÁNYI: Csodálatos! Egyszerűen hihetetlen!
JOE: És ez biztos?
DR CSÁKÁNYI: Igen, egészen biztos!
JOE: Szóval az írás szerint...
DR CSÁKÁNYI: Az írás szerint a tárgy, amit a kezében tart...
JOE: Ez? (a mesés gazdagságra mutat)
DR CSÁKÁNYI: Bizony, ez nem lehet más, mint egy...
JOE: Szétrohadt golyóscsapágy!
Joe hazarohan a legénylakásába. Ott találja Jennyt, szó nélkül megdugja, majd kimennek a kapu elé beszélgetni.
JOE: Kirúgtak a munkahelyemről.
JENNY: Aha...
JOE: A lakbért sem fizetem egy ideje, holnap ki fognak rakni innen.
JENNY: Aha...
JOE: Három napja ugyanazt az alsógatyát viselem, mert nem tudok fizetni a mosodában.
JENNY: Aha...
JOE: Viszont nézd csak! Látod ezt a pergament, meg ezt a vasdarabot a kezemben?
JENNY: Aha...
JOE: No, a pergamen tele van értelmetlen krikszkrakszokkal, a vasdarab meg egy szanaszét rohadt golyóscsapágy! Na?
JENNY: Elmész te a jó kurva anyádba!
Joe visszamegy a lakásba. A földön egy régi könyvet talál. Beledugja a pergament, és visszateszi a polcra. Esteledni kezd, hát kisétál a tengerpartra. A szétrohadt golyóscsapágyat egy lapos kő alá rejti, és megmelengeti arcát a lemenő nap fényében. Végre boldog ember. Nincs nője, nincs állása, nincs pénze, és biztos benne, hogy többé az életben nem történik vele semmi említésre méltó.
Napok óta a csapból is az folyik, hogy a Google saját böngészőt hegesztett. Olvastam már mindenféle adatvédelmi meg biztonsági problémákról, dizájnról meg kernelekről, és olyan mittudoménmilyen háttérfolyamatokról, amiket kicsit sem értettem. Feltelepítettem persze én is, de nem fogom használni, két ok miatt:
jelenléti ív