Akartam írni egy posztot, amiben védelmembe veszem a szélsőjobbot.
A radikálisok ellen felesleges küzdeni, mert egyfajta lázmérőként funkcionálnak minden egészséges társadalomban. Szükség van rájuk. Ha csak egymást szórakoztatják az ostobaságaikkal, akkor minden rendben, ha viszont elérik az átlagember ingerküszöbét, akkor oda kell figyelni, mert valami bajság közeleg. Oda kell figyelni, mert a szélsőséges csoportok jellemzően jó kérdéseket tesznek fel. Olyanokat, amiket a humanizmussal takarózó, demokrata mintás párnán tespedő politikusaink nem mernek megfogalmazni. Idáig rendben is lenne a dolog, de egyből megoldást is kínálnak az adott problémára, ami rendszerint annyi, hogy vissza kéne már kapcsolni az áramot Birkenauban, és ideje lenne felfűteni a krematóriumokat.
Az lett volna a konklúziója a bejegyzésnek, hogy nem parázni kell tőlük, hanem ezen a ponton kiragadni a kezükből a kezdeményezést. Ha a fél ország - jogosan - azon van felháborodva, hogy több százezer polgártársunk elzárkózik a tanulástól és munkavégzéstől, ellenben elvárják, hogy tartsuk el őket, akkor valamit tenni kell, nincs mese. Budaházy elvégezte a feladatát, hazamehet, mi pedig kidolgozunk a kádári modell helyett egy valódi felzárkóztatási programot, és mi is hazamehetünk, ennyi.
A lelkesedésem egészen addig tartott, amíg a tegnapi tüntetésen meg nem láttam ezeket a csávókat:
Apu szaros alsónadrágja vagyok.
Apu acélbetétes bakancsa vagyok.
Apu kövér turhája vagyok, ami az arcotokon csattan.
De csupán ennyi az, amit tud és aki csak ezt tudja, buta mint az éjszaka és jobb lenne, ha nem született volna. Mert semmit sem tud az Isten és ember közti szövetségről, amelyet senki meg nem törhet, sem ember, sem Isten, mert rendíthetetlen. Vér foly majd patakokban, az ő fekete ostobaságáért, vér, hogy az emberek arca pírja elhalványul, de nem is lehet máskép, míg csak el nem pusztul a gaz. És felemelem az én lábamat, mondja az Úr, és sárrá taposom őt, a föld mélyébe taposom a szentségtörőt, százhúsz öl mélynyire és ember és állat kerülje ki nagy ívben azt a helyet, ahová őt betapostam és az ég madarai térjenek ki röptükben, hogy ne szálljanak el fölötte. És aki az ő nevét nevezi, az köpjön a világ négy tája felé és mossa ki a száját és szóljon: "Isten óvjon!" Hogy a föld ismét föld legyen, a szenvedés helye, de mégsem a gonoszság tanyája. Mondjatok erre áment mindnyájan!
És a nép mondta: Ámen!Thomas Mann
Ápdét!
Olvassátok el Mavo kolléga véleményét az eseményekről.
