TÜNDÉRGYÁR

Nem vagyok horror rajongó, és a depresszióval is jól állok mostanában, de a többi művészeti ággal ellentétben a festészet csak akkor fog meg, ha megijeszt, ha maga alá temet. Ezért is vagyok hulla szerelmes Veronikába, csak ő most nem rajzol nekem sajna, mert utolérte a válság, és nem látja a sárga csekkektől a monitort. A csendéletektől hányok, a portrékat unom, a geometriai alakzatokat pedig már hetedikes koromban is gyűlöltem, most sem vagyok velük másképp. Be is mutatnám akkor három kedvencemet:

Daniel Danger: Ez a huszonéves, láthatóan flúgos csávó New Englandben él, és igazából nem is fest, hanem szitával dolgozik. Ez egy nyomdaipari eljárás, az a lényege, hogy egy szövetet bekennek emulzióval, ami igen érzékeny a fényre. A kívánt mintát filmre, vagy fóliára nyomtatják, ráhelyezik a szitára, és valami reflektorszerűséggel megvilágítják. A művelet végén a szövet pórusai eltömődnek, kivéve ott, ahol szükséges, és át lehet rajta trutymákolni a festéket. Daniel kettő-öt ilyen réteggel dolgozik. Tervez egyébként zenekari plakátokat és CD-borítókat is. Elég érdekes figura leget, mert a kontakt menüpont alatt csak egy e-mail címet ad meg, és bevallja, hogy se stúdiója, sem állandó lakhelye nincs, de külön kérésre elárulja, hogy melyik kollégium, melyik szobájában lehet vele találkozni...

Tiny Media Empire>>

Caspar David Friedrich: (1774-1840) Németalföldi festő. A művészek új generációját képviselte, nem egy mecénás "tartotta ki", hanem saját magát menedzselte, és a képei eladásából élt. Politikailag a mélynémet labanc.info vonalat képviselte, ezért az embereket általában nemzeti viseletben ábrázolta, és valami jó nagy kőre, vagy talapzatra állította őket, hangsúlyozva a földközeliséget és magabiztosságot. Mániákusan hitt a szimmetriában, ami szerintem nem kúl, viszont a tájképei egyszerűen félelmetesek. Remélem, Dan Brown sohasem fog írni a Friedrich-képekbe rejtett szimbólumokról. Tessék, keressétek meg őket.

Caspar David Friedrich galéria>>

Zdzisław Beksiński: (1929-2005) És végül a Mester. Festő, fényképész, szobrász, a világ legismertebb lengyel fantasy művésze. Ha a képek esetleg visszaköszönnek az Alienből, vagy a Silent Hill játékból, az nem a véletlen műve, mert a horrort (kis túlzással) Beksiński találta fel, és őt másolja azóta is a fél világ. Imádja a posztapokaliptikus környezetet, a vallási szimbólumokat, sőt a hétköznapi témákat (mint itt a kutyával sétáló vak) is úgy tudja megközelíteni, hogy megszorul az emberben a kula. A halála éppen annyira szürreális volt, mint a képei. Lakott nála egy család, gondnoki feladatokat láttak el, és húzogatták kisebb összegekkel az öreget. Beksiński az elején még pénzelte őket, de amikor látta, hogy ebből semmi sem kerül vissza hozzá, bekeményített. A következő próbálkozásra beintett, mire a nagyobbik fiú tizenhét késszúrással végzett vele.

Zdzisław Beksiński galéria>>

Ez az animációs sci-fi Rene Laloux munkája, 1973-ban készítette. Neki köszönhető egyébként az Idő Urai is, valamint a Light Years, amit szerintem nem mutattak be nálunk.
    Olyan érzés nézni a filmet, mintha egy festő műtermében ülnék, és a mester pasztellkrétával rajzolna nekem másfél órán keresztül. A korabeli animációs technikáknak megfelelően rengeteg az állókép, ismétlődnek a hátterek és a karaktermozgások, viszont olyan meseszerű az egész, annyira gyönyörűek a színek, hogy magasan veri a Disney filmjeit még ma is. Jó, a művészet nem futóverseny. Nem győzni kell, hanem időtálló értéket teremteni, és az a fontos, hogy az alkotás a későbbi művekkel szemben is megállja a helyét. Ez egyértelműen sikerült, mert a Fantastic Planet harminchat év után is jelentős rajongótáborral bír.
    A Traag bolygón furcsa népek élnek. Emberszerűek, de akkorák, hogy még Pete Steele is elférne a tenyerükben. Miután sok tízezer év után eljutottak a technikai fejlődés csúcsára és bejárták az Univerzumot, felfedeztek egy különleges meditációs technikát, ami annyira megtetszett nekik, hogy mással már nem is foglalkoznak. Ez az életük. Üldögélnek otthon, varázsgombát majszolnak, lelkeik pedig szappanbuborékba zárva rekednek össze-vissza. Jó, mi? A Traagok még egy korábbi expedíció során kapcsolatba kerültek a földi emberekkel, és néhányat magukkal hoztak a bolygójukra. Nem tartják sokra a fajtánkat, igazából úgy tekintenek ránk, mint a patkányokra, akik sajnálatos módon elszaporodtak. Az emberek (helyi elnevezésük: Om) egy részét megszelidítették és a Traag gyerekek tartják őket aranyhörcsög helyett, míg a többiek a vadonban élnek, kis primitív társadalmakban. A Traagok néhány évenként Om-talanítást tartanak, amikor is méreg pasztillákat szórnak az emberek búvóhelyeire. Nem gonoszak igazából, nem gyilkolni akarnak, csak méretben és tudásban annyira felettünk állnak, hogy nem tekintenek minket értelmes lényeknek. Na és itt lép színre Terr, a főszereplő, aki megváltoztatja a történelmet...
    Az egész film fent van a youtube-on, persze tíz perces részekben. Ha valaki szeretné megnézni egyben, írjon nekem (b.lotterfeld kukac gmail pont com), küldök linket és magyar feliratot. Íme, néhány kép kedvcsinálónak:

Már többször beszóltak nekem, hogy látványosan félrefordítok szövegeket. Az esetek húsz százalékában tényleg arról van szó, hogy benéztem valamit, a többinél viszont az a helyzet, hogy a szöveg magyarul béna, nyakatekert, netán olyan magas labda, amit képtelen vagyok kihagyni. Example:

Lily Allen - Not Fair / Kibaszás

ő tisztelettel bánik velem / azt mondja, örökké szeretni fog / felhív egy nap tizenötször / mert biztos akar benne lenni, hogy jól vagyok / tudod, még sosem találkoztam olyan pasival / aki mellett ilyen biztonságban éreztem magam / ő egyáltalán nem balga és éretlen, mint a többi srác / csak egy dolog nem stimmel / amikor oda jutunk, elég béna vagy az ágyban, és ez nagyon gáz / a szemeidbe nézek, meg akarlak érteni / majd szusszansz egyet, és láthatólag vége is van az egésznek / ez kibaszás, szerintem nagyon önző vagy / nagyon önző vagy, nagyon önző vagy / velem is foglalkoznod kéne / mert sosem sikoltozom alattad / ez nem ér, ez így rohadtul nem jó / ez kibaszás, ez így rohadtul nem jó / velem is foglalkoznod kéne / de te csak használsz engem, igen, te csak használsz engem / itt fekszem az ágy közepén egy spermafolton / baszottul kizsákmányolva érzem magam, egész életemben csak szívtam / aztán eszembe jut az összes szép dolog, amit mondtál nekem / talán csak túlreagálom, talán mégis te vagy az igazi / ez kibaszás, szerintem nagyon önző vagy / nagyon önző vagy, nagyon önző vagy / velem is foglalkoznod kéne / mert sosem sikoltozom alattad / ez nem ér, ez így rohadtul nem jó / ez kibaszás, ez így rohadtul nem jó / velem is foglalkoznod kéne / de te csak használsz engem, igen, te csak használsz engem

Különösen művelt, az agoltot jól beszélő nézőink kedvéért itt az értelem szerinti fordítás is:

Lily Allen - Not Fair / Ez nem ér

ő tisztelettel bánik velem / azt mondja, örökké szeretni fog / felhív egy nap tizenötször / mert biztos akar benne lenni, hogy jól vagyok / tudod még sosem találkoztam férfival, aki mellett ilyen biztonságban érzem magam / ő egyáltalán nem olyan mint a többi srác, akik olyan buták és éretlenek / csak egy dolog nem stimmel / amikor oda jutunk nem vagy túl ügyes az ágyban, ez szégyen / belenézek a szemeidbe, meg akarlak ismerni / és akkor csinálod azt a zajt és szemmel láthatólag vége is van / ez nem ér, szerintem nagyon önző vagy / nagyon önző vagy, nagyon önző vagy / velem is törődnöd kéne / sosem késztetsz sikolyra / ez nem ér, és egyáltalán nincs ez így jól / nincs ez így jól, nincs ez így jól / de te mindig csak elveszel, igen, te mindig csak elveszel / nedves folton fekszem az ágy közepén / rohadtul kizsákmányolva érzem magam, egész életemben csak szívtam / aztán eszembe jut az összes szép dolog, amit mondtál nekem / talán csak túlreagálom, talán mégis te vagy az igazi / ez nem ér, szerintem nagyon önző vagy / nagyon önző vagy, nagyon önző vagy / velem is törődnöd kéne / sosem késztetsz sikolyra / ez nem ér, és egyáltalán nincs ez így jól / nincs ez így jól, nincs ez így jól / de te mindig csak elveszel, igen, te mindig csak elveszel

A művészet akkor hiteles, ha képes a közönségnek önmagát - mármint a közönséget - bemutatni egy teljesen új perspektívából. Ugyanis az embert sohasem a műalkotás érdekli, hanem a reláció, ami közte meg a dal, kép, szobor, film, stb. között kialakul. Ha a művész saját magát helyezi a középpontba, olyanná válik, mint a parkban matyizó szatír, pedig az lenne a dolga, hogy rám mutasson és meséje el, mi lenne, ha... Ebből a szempontból a Vidámpark zenekar teljesen hiteles, mert úgy éreztem magam a koncert végére, mintha egy életre szóló jeggyel a zsebemben, húsz éve köröznék a 906-os (régebben 6É) éjszakai buszon. Az előttem lévő ülésen hajléktalan alszik az ablakhoz dőlve, beszívott egyetemisták  röhögnek random csoportokban, ráncosodó gruftik stírölik az épphogy ivarérett emósokat, mellettem pedig egy miniszoknyás csaj öklendezik. Remélem, nem fog az ölembe hányni.
    Az ember huszonöt éves korára kiöregszik a mindennapi ráken'rollból. Vesz kocsit, összeköltözik valakivel, aztán esténként inkább otthon sörözik, és bámulja a Dr House-t, mert ez az élet rendje. Őz Zsolti viszont 1989-ben felszállt a 6É-re a Móriczon, és azóta ingázik egyfolytában. Úgy is néz ki. A karakter kissé leharcolt, tragikomikus, de hiteles és szerethető. Úgy él, ahogy én sohase mernék, pedig nem tartom magam egy mókuskerékbe zárt fazonnak.

A csepeli Michael Jackson. Forrás: bemmozi.blogspot.com

    A Vidámpark két felállásban játszik. A billentyűvel, vokalistákkal és szaxofonnal dúsított verzió mellett működik a Vidámpark-Hard, avagy Kisvidámpark, ami egy klasszikus kvartett: ének-gitár-basszus-dob-ennyi. A dobos kivételével mindenki itt van a régi Ugatha Christie-ből. Őket láttam múlt hét szombaton a Bem Mozi kávézójában.
    Egy átlagos koncert úgy kezdődik, hogy az Őz mattrészeg, és teljesen esélytelennek tűnik, hogy kiálljon a színpadra. Aztán valahogy feltámogatják, belekapaszkodik a mikrofonba, lenyomja a műsort, és a végére kijózanodik. Itt ez most fordítva történt. Amikor elkezdtek zenélni, Zsolti láthatólag teljesen tisztában volt vele, hogy hol van és miért. Valaki hozott azért neki sört, amikor az elfogyott, került helyette másik, és a koncert közepére már beütött a szalonspicc. Aztán amikor minden elfogyott, "Szólózzatok amíg iszom, bazmeg!" felkiáltással elvonult a büfébe, de meg kell hagyni, időben visszért, pedig erre nem tettem volna nagyobb összeget.
    Alkoholos befolyásoltság alatt az embernek érdekes ötletei támadnak. Mivel a zenekar bevallottan nem szereti a Csak Lassant, Őz magához vette a gitárt, és elkezdte játszani. Fontos itt megjegyezni, hogy Zsolti nem egy Jimi Henrdix, és sokszor nyomták már rá a technikusok a mute gombot, amikor hasonlóval próbálkozott. A hangzással most nem is volt gond, de addigra már kiégett az egyensúly-modul, a gitárt meg két kézzel kell fogni, ugye. Az lett volna ilyen, ha Jézus kezeiből kihúzzák a szögeket és megkérik, hogy énekelje már el a Sing Halleluját, hát biztos lekoccolja néhányszor a mikrofont. Külső segítséggel végül sikerült a produkció, amit fel is vettem videóra, de szerencsére annyira sötét volt, hogy nem látszik belőle semmi sem. Viszont csináltam színvonalas klipet az egyik legnagyobb Vidámpark slágernek, íme:

A Vidámpark honlapja
A Kisvidámpark honlapja

Koncertek:

Nov. 14. Bem mozi
Nov. 24: Gödör
Dec. 06: Cökkpoint
Dec. 11: Pécel

Ha keresztül tudom vinni a dolgot, lesz Vidámpark szilveszterkor is, csak még nem árulhatom el, hogy hol.

alice csodaországban trailer hükkewonhwe amatapa röppeten parasztszimulátor cija figyi egy csodálatos karrier kezdete (lefelé kell scrollozni, meglesz a szöveg) melegbűnözés háromlábú macskával súlyosbítva ezen beszarsz yo ladába bee

A youtube-terror, a távkapcsoló nyomogatással súlyosbított esti tévézés netes változata: Valakinek eszébe jut egy régi klip, és azt mindenképpen meg kell nézni, a másik persze visszatámad, és kezdetét veszi az órák hosszat tartó küzdelem. "Jó, de ha most két számot mutatsz, akkor én hármat plusz a barbisat, mert az előbb is négy olyat néztünk, amit te akartál, sőt még a bídzsíszt is kiröhögted, amikor visszajöttél a vécéről!" Ismerős? Na, egy ilyen est folyamán került elő a Radiohead, Karma Police című dala, aminek magyar vonatkozása is akad, ugyanis a főszereplő Kovács Lajos, a Kontroll Béla bácsija.

Radiohead - Karma Police / KarmaRendőrség

karmarendőrség, tartóztassák le ezt a férfit! / képletekben beszél / zúg, mint egy fridzsider / és olyan, mint egy elhangolt rádió / karmarendőrség, tartóztassák le ezt a nőt! / kiborító a hitler-frizurája / tönkre kellett tennünk a buliját / te is így fogsz járni / így fogsz járni, ha szórakozol velünk / karmarendőrség, mindent odaadtam / amit csak tudtam / de nem volt elég / mindent odaadtam / amit csak tudtam / de még mindig tartozom / te is így fogsz járni / így fogsz járni, ha szórakozol velünk / és akkor egy percig nem tudtam, ki vagyok / egy percig nem tudtam, ki vagyok / basszus, egy percig nem tudtam, ki vagyok!
 

A Rammstein zenekar legújabb videóját még éjjel sem vetíti az MTV, köszönhetően annak, hogy a klip végén egy nő hátára lövik a poént (segítek, nem géppisztollyal), és ebben a szellemben egy pornószájtra töltötték fel az alkotást. A cucc szigorúan tizennyolc plusszos, itt lehet megnézni.

A dal egyébként nagy és mély kérdésekről szól. Megpróbáltam irodalmi igényességgel fordítani, bár tudom, ez a költészet Mount Everest-je, és sohasem leszek képes hozzá mérhetőt alkotni.

Rammstein - Pussy/Pina

túl nagy, túl kicsi / a méret számít végülis / túl nagy, túl kicsi / azért lehetne kicsit nagyobb / mint a mercedes az autópályán / ezzel utazom külfölre / utazás, utazás, kéjutazás / élvezni akarok, nem szerelembe esni / csak egy kis... / csak egy kis kurva kell! / neked pinád van, nekem farkam, szóval mi a gond? / vigyél el, mielőtt késő lenne / az élet túl rövid, nem várhatok / vigyél már el innen, bazmeg / németországban nem kefélhetek / túl alacsony, túl magas / nem számít, egy méret becsúszik mindenhova / túl nagy, túl kicsi / a sorompónak állnia kell / kisanyám, még egy menet / villámháború a húsfegyverrel / snapsz a fejbe, térdelj le / sültkolbászom a savanyúkáposztádba mártom / csak most egy kicsit / legyél az én kis kurvám

1995-ben jelent meg a The Cure, Wild Mood Swings című lemeze. A kritika lehordta, és a rajongók is húzták a szájukat, teljesen jogosan. Egy az egyben próbálták megismételni az 1992-es Wish-t, de olyan pofátlanul, hogy a még az akkordmeneteken sem változtattak. Olyan az egész, mint egy rossz tribute album. Kivétel a 13th című dal, ami fülledt, latin alapra épül, és ennek köszönhető a zenekar pályafutásának legbetegebb klipje. Érdemes kivárni, durva lesz a vége.

The Cure - 13th / Tizenhármas csatorna

"mindenki jól érzi magát a teremben" a lány táncol / "két akkord zeng a fejekben" a lány énekel / zümm-zümm, zümmög, mint a gyilkos méhek... / mondd, hogy ez nem igaz / kérlek mondd, hogy ez nem lehet igaz / időnként tágra nyílik a szeme / és mindig rajtam akad meg / meglepő, hogy milyen forró-méz színű, és éhes a tekintete / igen, jól esik, de el kell fordulnom, nehogy felrobbanjak / a lány leugrik a színpadról, légiesen / úgy néz ki, egy óra kell neki, míg földet ér / közben a két akkord ismétlődik egyfolytában / felém csúszik, lágyan, mint egy kígyó / köpni-nyelni nem tudok, és remegni kezdek / tudom, hogy ez egy nagy hiba, de jól esik! / tedd meg velem! tedd meg velem! tedd meg velem! / "ha akarod, elviszlek egy furcsa utazásra..." / "higgy nekem, szeretném, de..." / legbelül a "de" persze "kérlek"-et jelent / új ízre vágyom, a fejrázásom megadás / "olyanná válsz, amilyen sose lehetnél" / "látni fogsz mindent, amit még sohasem láttál még" / "mindent, amiről nem is álmodtál" / de azt hiszem, kissé összezavarodtam... / most csábító vagyok, vagy engem csábítottak el? / ó, tudom, hogy szarul fogom érezni magam holnap / de most ez egy cseppet sem érdekel / a lány vigyorog, énekel, forog velem körbe-körbe / mosolyog, ahogy összeomlok / az arca növekszik, majd összemegy / úgy tűnik, nem vagyok önmagam ma éjjel / és ez jól esik!

Világéletemben utáltam Christian Bale-t, mert tenyérbemászó képe van, ráadásul ő a Batman, a Terminátor, az Amerikai Psycho, sőt még Jézus Krisztus is. A tököm kivan ezzel a csávóval, de tényleg. Biztos valami komplexus ez nálam, mert sárm helyett koboldeszenciába mártottak annak idején. Tom Cruise egyébként a másik szépfiú, akitől öklendezni tudok, de őt nem gyűlölöm, mert magasabb vagyok nála vagy három centivel, ráadásul szcientológus a szerencsétlen. Megvan a saját baja. Na mindegy, ezt majd kibeszélem a pszichiáter díványán a többi fóbiámmal együtt. Lényeg az, hogy láttam egy nagyon jó Christian Bale filmet, a Gépészt.
    Trevor Reznik egy szimpla gyári munkás, akinek van egy elég komoly gondja: Jó ideje nem tud aludni, ráadásul kávén és cigarettán él, aminek következtében lefogyott negyven kilóra. Ijesztően néz ki, mint egy auschwitzi rab, és ha nem tudom, hogy ki a főszereplő, biztos nem ismerem fel.

Christian Bale update. Ilyen volt, ilyen lett.

    Tudja, hogy nagy a baj, mert az átlagember nem azzal tölti az éjszakáit, hogy fogkefével tisztítja a fürdőszoba fugáit, de képtelen rájönni, mi a gond. Nem elég, hogy valaki beoson időnként a lakásába, és akasztófa-játékot ragaszt a falra, egy nagydarab idegen is nyomasztja, akiről rajta kívül mindenki azt állítja, hogy nem létezik. Pedig igazi embernek kell lennie, mert közvetetten balesetet okoz a munkahelyén, sőt fényképek is felbukkannak róla Trevor ismerőseinél. A gépész mindenkire gyanakszik természetesen, és nem hajlandó elfogadni a legtermészetesebb magyarázatot, miszerint megőrült. Végig kísért a misztikum, amit erősítenek a sötét tónusok és a telítetlen színek. Egyáltalán nem csodálkoztam volna, ha megjelenik a film végén egy szellem, aki büntetésképp kavarta össze Trevor Reznik életét, de a megoldás prózaibb, és ki is találhattam volna a felénél, ha több eszem van. Ha valaki szerette a Memento című filmet, annak ez is be fog jönni.

Nyolc Oskar, négy Golden Globe és hét BAFTA-díj után értelmetlennek tűnik a kérdés, pedig tényleg nem jó. Látványos valóban, tehetséges színészek nyújtanak hiteles alakításokat, de a történet pofátlanul blőd. Egy hajszál választja el attól, hogy a huszonegyedik század meghatározó alkotása legyen, így viszont nem más, mint egy képeslap. Színes, mozgalmas, de előbb-utóbb megy a többi közé a szemétbe.
    A Gettómilliomos nem Indiáról, a szerelemről, vagy a vetélkedőkről szól, hanem a végzetről. A gyengébbek kedvéért ezt egy szimmetrikus mintával is jelzik filmben: A legelején és a legvégén ugyanaz a kérdés olvasható (Miért tudja Jamal a válaszokat? D: Mert így volt megírva), és halálpontosan a játékidő felénél felhangzik a "Mert ez a végzetünk" mondat, természetesen egy gettóban született, hat éves fiú szájából. Baromi hiteles.
    A rendező, Danny Boyle szerint a végzet egy hidegburkoló szakmunkás, aki mindig a megfelelő mintát rakja ki a csempéből, függetlenül attól, hogy merre dőlnek a fürdőszoba sarkai. Mit is tett Jamal, hogy elnyerje Latika szerelmét és a húszmillió rúpiát? Egyszer behívta maga mellé a menedékbe, mert a bátyja hallgatólagosan belegyezett. Kétszer otthagyta a trutyi kellős közepén, mert félt a bátyjától, egyszer meg épp Salimot követve talált rá, de azzal sem jutott előrébb. Sem megtartani, sem megvédeni nem tudta a lányt, aztán végső kétségbeesésében jelentkezett a "Legyen Ön is milliomos"-ba, és az ölébe hullott minden. Megérdemelte? Az lenne a végzet dolga, hogy nyomoroncoknak osztogasson jócsajokat meg pénzt ládaszámra?

    Talán a hiperrealista megközelítés verte ki nálam a biztosítékot, mert képtelen vagyok befogadni a precízen adagolt huszonegyedik századi nyomort, miközben tudom, hogy egy klasszikus népmesét nézek. Azt, amelyikben a legkisebb fiú elnyeri a fele királyságot meg a királylány kezét, csak azért, mert ő a legkisebb fiú. Ez a végzete. És Boyle-nak egyáltalán nem esett volna nehezére mesevilágot teremteni, hiszen ő rendezte a Trainspotting-ot, A Sekély sírhantot meg a Partot is. A Trainspotting-ban éppen a valóságtól elrugaszkodott sztori hitette el velem, hogy a heroinfüggőségből simán át lehet sétálni a kispolgári létbe, pedig ez nettó hülyeség.
    Az is zavart nagyon, hogy míg a látványt a legapróbb részletekig kidolgozták az alkotók, a főszereplőknek nincs jellemük. Bután néznek ki a fejükből két órán keresztül, aztán tarkón vágja őket a happy end, és vége. Egyedül Salimnak van karaktere, érezhető ahogy változik, fejlődik. Ha rossz irányba, akkor is. Az egész filmben ő az egyetlen igazi ember. Talán annyi kellett volna csak, hogy a befejezésnél nem a tipikus amerikai klisét használják flitteresővel meg szélgéppel, hanem pofára ejtik Jamalt egy kicsit. Mondjuk elbukja a pénzt. Iszonyú csend támad a stúdióban, a tévénézők a tenyerükbe temetik az arcukat, a fiú pedig felugrik és úgy örül, mintha megnyerte volna a fődíjat. És meg is nyerte, hiszen a végzet csak eszköznek használta a játékot és a pénzt, az igazi cél az volt, hogy összejöjjenek. Ennyi elég lett volna.

az ész trónfosztása meglepően értelmes poszt a bombagyáron alice csodaországban trailer keresztény michael jackson imitátorok ha a pénz túrós-habos sütemény lenne zsidótlanító pezsgőtabletta matisyahu nézegessen halott celebeket nehogy egyszer én is így járjak amikor franz kafka rálecsózik a varázsgombára

Nincs időm hosszan ömlengeni, de nézzétek meg az Engedj be című svéd filmet. Az a gyönyörű benne, hogy egyszerre művészfilm, ugyanakkor vámpíros horror is, felhasználva a létező összes Stephen King-féle klisét. Attól brutális, hogy a halált, a kiömlő vért hétköznapinak láttatja, és nem szűri a színeket, mint ahogy az amerikai filmeknél szokás. A hulla itt hullának néz ki, és nem egy festett műanyag bábnak. Sokkoló.
    Mégsem azoknak ajánlom, akik a horrorra buknak, mert a sok rémség csak egyfajta keret. Torz félvilág, a külvárosi lakótelep és a misztikum határán. Ez a film nem egy szerelmi történet, hanem magát a szerelmet meséli el, és ebben a környezetben nem kelt ellentmondást, hogy a témakör határtalan, ugyanakkor egyszerű, mint egy pont. Azt hittem, hogy a Donnie Darko és a Bin-jip után már nem hatódom meg semmin, de amikor a mozi után rágyújtottam, a körút járókelői nagyon furcsának tűntek. Ufonautának éreztem magam, aki itt ragadt, mert tönkrement egy nagyon fontos alkatrész az űrhajójában.

"De ráérsz, bazmeg" alapon új rovatot találtam ki. Nettó linkek következnek.

Minden, amit tudni akarsz az emóról, de idáig nem merted megkérdezni (első rész második rész) Székely Google. A zenei felvételek tündöklése és bukása. Sok haj, kevés riff. UNKLE - Burn my Shadow. Adómanó színre lép. A végítélet felhői. Tündér Gabriella és a figyelmetlen képzőművész. Punciborotva reklám. Hogyan élesszünk újra ufonautákat?

Mostanában egy közel tíz éves kalandjátékkal töltöm az időmet, a Fallout2-vel. A történet szerint valamikor az ötvenes években* kitört a harmadik világháború, és a túlélők földalatti menedékekbe költöztek, hogy ott húzzák ki amíg elviselhető szintre süllyed a sugárzás. Amikor visszatérnek a felszínre, megpróbálnak mindent újrakezdeni, de ez elég nehéz ipar, mezőgazdaság, és közlekedési eszközök nélkül. Az USA területén számtalan kis városállam alakul ki; van köztük demokratikus közösség, rabszolgatartó diktatúra, meg olyan is, ahol teljes az anarchia. A játék egyébként meglehetősen brutális és szabadszájú, elég sok országban csak a cenzúrázott változatot engedték forgalmazni. Itt mindenkit meg lehet ölni, még a gyerekeket is. A párbeszédekről csak annyit, hogy amikor éppen női karakterrel játszottam és meglátogattam egy helyi rabszolgakereskedőt, a következő szöveggel fogadott: "Mit akarsz, te ocsmány kurva?!"

*Ezt elnéztem. Nem az ötvenes években, hanem 2077-ben, amikor menő volt a retró.

    Éppen az aktuális világmegmentő küldetésen dolgoztam, amikor az egyik városban betévedtem egy templomba. A falakon furcsa keresztek, és egy csuhás alak oltári nagy hülyeségekkel traktált az elnyomó személyekről és a lélek energiaszintjeiről. Meg akart dumálni, hogy végezzek el egy tesztet, aminek segítségével magasabb mentális szintre léphetek.

   Csuklottam a röhögéstől, amikor rájöttem, hogy a játék készítői kedvenc agymosó szektámat, a Szcientológiát parodizálják. Az egyház alapítója Ron L. Hubbard, innen a Hubológia kifejezés. A szciknél ugye OT (operativ thetan) szintek vannak, itt BHK (behangolt hub kereső), és ugyanúgy szívják az ember vérét, és próbálnak lehúzni minél több pénzzel.
    Később eljutottam a szekta központjába, ahol ismételten megpróbáltak beszervezni. Itt helyi hírességek (pornószínészek) tartottak egy előadást, amiben kimerítően ecsetelték a Hubológia előnyeit, és megtudtam, hogy ez az EGYETLEN út, ami a világ megmentéséhez vezet. Íme, a posztapokaliptikus celebek:

    A férfi nevével gondolom Tom Cruise előtt tisztelegtek, a nőről fogalmam sincs. Aki tudja, írja meg. A szentélyben bolyongva sikerült hozzájutnom egy adathordozóhoz, amin megtaláltam a Hubológia teljes filozófia-rendszerét:

Mielőtt megjelent a Placebo új albuma a Battle for the Sun, Brian Molko olyasmiket nyilatkozott, hogy most kijönnek a fényre és megmutatják az élet napos oldalát. Lesz itt akkora hepinessz, hogy Hello Kitty-s borotvával vagdossák majd az ereiket a rajongók, tükörgömb, klasszikusok diszkóritmusban. A teljes lemezt sajnos még nem hallottam, viszont a kritikák szerint az égvilágon semmi újat nem nyújt az anyag, aminek szívből örülök. Mivel a cédét meg fogom venni, és nem húzom le a torrentről, szeretnék a pénzemért durva gitárokat, feszes dobot, és egy zavarba ejtő énekhangot. Szükségem van a gyógyszeradagomra, na.
    Jöjjön most a címadó dal, és figyeljétek az új dobost. Ritkán látni ekkora állatot:)

Placebo: Battle for the Sun / Harc a napfényért

harcolok a napfényért / és nem hagyom abba, míg bele nem halok / lassan te is felfogod / és nincs már mit mondanom / lerázok magamról minden mocskot / és úgy teszek majd, mintha nem fájna / fekete vagy és nagydarab / és többé nem veszek részt ebben / álomtestvér / szeretőm vagy, a gyilkosom / álomtestvér / szeretőm vagy, a gyilkosom / harcolok a napfényért / mert idáig csak a fegyver csövét bámultam / nem vicces, hogy ócska vagy, mocskos és hamis / de én vagyok az a csont, amit nem törhetsz el /álomtestvér / szeretőm vagy, a gyilkosom / álomtestvér / szeretőm vagy, a gyilkosom / harcolok a napfényért

Ha időben, egy hónappal ezelőtt írom ezt a posztot, akkor így kezdődött volna: Húsz évvel ezelőtt, 1989 május elsején jelent meg a The Cure, Disintegration című albuma. Addigra a zenekar mindent kipróbált, amit lehetett. A melankóliától a mély depresszión át a hiperaktív pattogásig az összes létező személyiségzavart megzenésítették. Ez a lemez, amit joggal tartanak Robert Smith élete főművének, valami furcsa középút az érfelvagdosós gruftizene és a Pink Floyd-féle elszállás között. Nagyjából azt az életérzést hozza, amikor az ember (harminc körül általában) először ébred tudatára, hogy a világon minden mulandó. Mivel ezt a blogot nem kjúrosok olvassák, nem terhellek titeket a komolyabb ópuszokkal, viszont hallgassátok meg az album egyetlen vicces dalát. Íme:

The Cure - Lullaby / Altatódal

cukrozott lábakon eljön a pókember / puhán, a naplemente árnyékában / gyönyörű halottak ablakai alatt lopakodik / és keresi az ágyban reszkető áldozatot / a rettegés összegyűlik a homályban, és... / hirtelen! / megmozdul valami a szoba sarkában / nem tehetek semmit / rettegve felfogom / hogy a pókember ma engem esz meg vacsorára / halkan nevetve a fejét rázza / közelebb oson, egészen az ágy végéhez / puhább, mint az árnyék, gyorsabb, mint a légy / a karjait körém fonja, nyelve a szemem előtt csapkod / "ne mozdulj, maradj nyugton, csendben, édes fiam!" / "ne küzdj, mert akkor még durvábban szeretlek" / "túl késő, hogy elmenekülj, hogy feloltsd a villanyt" / "ma éjjel, a pókember vacsorája leszel!" / úgy érzem, mintha millió szőrös, remegő lyuk enne meg / és tudom, hogy holnap, mikor felébredek / reszketek majd a hidegtől / a pókember mindig éhes...
 

A Ludwig Múzeum és az EMI hirdetett egy videoklip-pályázatot, aminek az a lényege, hogy a Depeche Mode, Enjoy the Silence című számát kell vizuálisan újraértelmezni. Indult ezen az egyik cimborám is, az én nyilvánvalóan teljesen objektív véleményem szerint a legjobb pályaművel. Nézzétek meg és szavazzatok.

Úgy másfél évvel ezelőtt a kezembe akadt egy film. Donnie Darko volt a címe, és valami nagyon beteg sztorit vezettek elő a hátsó borítóján. Nagyjából azt, hogy adott egy problémás gimnazista srác, akinek éjjel megjelenik egy óriás szörny-nyúl, és másodpercre pontosan felfedi előtte, hogy mikor lesz a világvége. Még aznap éjjel egy repülőgép-hajtómű zuhan a házra, egyenesen Donnie Darko ágyára. Ő viszont a nyúlnak köszönhetően egy golfpályán tölti az éjszakát, és megmenekül. No, innentől kezdődik az őrület…
    Valamiért mégsem tettem be a kosárba, talán drága volt, talán csak azért, mert az ember nem vesz meg minden filmet. Egy idő után mégis motoszkálni kezdett bennem a dolog, és elmentem a tékába. Bemondtam a címet, de csak valami Donnie Brasco-ról tudott a kislány. Amikor elmeséltem neki a történetet, kijelentette, hogy ezt a filmet csak kitaláltam, mert nincs az a félhülye producer, aki ilyesmire pénzt áldozna.
    Érdeklődtem az ismerőseimnél, de csak de ők is csak hallottak valakiről, aki esetleg látott valami hasonlót. Az Odeonban végül megtaláltam az üres borítót az eladó filmek között. Boldogan rohantam a pulthoz, de kijelentették, hogy biztos megvan valahol, de azt csak a Józsi tudja, aki talán hazavitte, meg egyébként is kilépett három hónapja. Kezdtem már tényleg azt hinni, hogy kamu az egész, amikor az egyik kollégám minden elővezetés nélkül kezembe nyomta a dvd-t.
    Négyszer néztem meg egymás után. Nem azért, mert be akartam pótolni az elvesztegetett időt, hanem azért, mert nem hittem el, amit látok.
    A főszerepeket akkor még jórészt ismeretlen színészek játszották, viszont az epizódokban feltűnik Drew Barrymore, Patrick Swayze, és Noah Wyle is. A Donnie Darko-t játszó Jake Gyllehaal valóban főnyeremény problémás gimnazista témakörben, a barátnője, akit Jena Malone alakított, pedig pont úgy néz ki, mint aki nem igazi, hanem rajzolták. Az a fajta tizenöt éves lány, akire ötvenes pasik recskáznak a fizetős pornóoldalakon.
    Maga a film az időutazással, foglalkozik, nagyon furcsa megközelítésben. Tudni kell, hogy az időutazás logikailag mindig bukta. Nem lehet olyan történetet összehozni, amibe senki sem tud belekötni. Egy olyan jelenségről és a következményeiről nem egyszerű beszélni, ami a számunkra megadatott valóságban nem létezik, és éppen ezért fel sem tudjuk mérni, hogy mi mindent hozhat magával. Ebben a szellemben az egész sztori zavaros és következetlen, de a rendező-forgatókönyvíró sokak számára megválaszolt egy nagyon fontos kérdést:

    – Mikor van a világvége?
    – Amikor meghalsz.

    Zseniális az ember, mert úgy teremtett saját világot, úgy tette szerethetővé a történetet, hogy borzalmasan koreografált jeleneteket követnek iszonyat baklövések. Az a rész, amikor Donnie Darko megpróbál becsajozni, magasan túl volt a tűrésküszöbömön. A film vége felé teljesen életszerűtlen a két álarcos rabló a sötét pincében, az meg pláne, hogy minden ok nélkül kirángatták a lányt az utcára.
    És mégsem ez a lényeg. Nézzétek végig, és meg fogjátok érteni, hogy ez a nyúl egy igazi köcsög!
    Végigcsináltatta Donnie-val az egész hajcihőt. Eláraszotta vízzel az iskolát, lebuktatta a pedofil szektafőnököt, és még attól is gondoskodott, hogy legyen a fiúnál fegyver, amivel majd fejbe lövi azt a másikat, ha eljön az idő. És mi értelme volt az egésznek? Pont semmi. Gretchenrose végül életben maradt, de sohasem ismerkedtek meg egymással. A pedofil tanár úr tovább űzte a kis játékait, és valószínűleg sohasem bukott le. Természetesen a baleset sem történt meg, de ahhoz elég lett volna, ha nem jelenik meg éjjel szörny-nyúlként, csak hagyja folyni az eseményeket. Lehet, hogy a lány így is összejött volna Donnie-val, de ha nincs ez az időutazásos mizéria, biztos nem mennek aznap éjjel az öregasszony pincéjéhez, és nem jön az az autó. Azt hiszem, sohasem fogom megérteni, hogy mit akart. Valaki egyszer felvilágosíthatna.

www.donniedarko.com
www.donniedarko.lap.hu

(az eredeti bejegyzés dátuma: 2006.01.31)