okt 28 2009

szólózzatok amíg iszom, bazmeg!

A művészet akkor hiteles, ha képes a közönségnek önmagát - mármint a közönséget - bemutatni egy teljesen új perspektívából. Ugyanis az embert sohasem a műalkotás érdekli, hanem a reláció, ami közte meg a dal, kép, szobor, film, stb. között kialakul. Ha a művész saját magát helyezi a középpontba, olyanná válik, mint a parkban matyizó szatír, pedig az lenne a dolga, hogy rám mutasson és meséje el, mi lenne, ha... Ebből a szempontból a Vidámpark zenekar teljesen hiteles, mert úgy éreztem magam a koncert végére, mintha egy életre szóló jeggyel a zsebemben, húsz éve köröznék a 906-os (régebben 6É) éjszakai buszon. Az előttem lévő ülésen hajléktalan alszik az ablakhoz dőlve, beszívott egyetemisták  röhögnek random csoportokban, ráncosodó gruftik stírölik az épphogy ivarérett emósokat, mellettem pedig egy miniszoknyás csaj öklendezik. Remélem, nem fog az ölembe hányni.
    Az ember huszonöt éves korára kiöregszik a mindennapi ráken'rollból. Vesz kocsit, összeköltözik valakivel, aztán esténként inkább otthon sörözik, és bámulja a Dr House-t, mert ez az élet rendje. Őz Zsolti viszont 1989-ben felszállt a 6É-re a Móriczon, és azóta ingázik egyfolytában. Úgy is néz ki. A karakter kissé leharcolt, tragikomikus, de hiteles és szerethető. Úgy él, ahogy én sohase mernék, pedig nem tartom magam egy mókuskerékbe zárt fazonnak.


A csepeli Michael Jackson. Forrás: bemmozi.blogspot.com

    A Vidámpark két felállásban játszik. A billentyűvel, vokalistákkal és szaxofonnal dúsított verzió mellett működik a Vidámpark-Hard, avagy Kisvidámpark, ami egy klasszikus kvartett: ének-gitár-basszus-dob-ennyi. A dobos kivételével mindenki itt van a régi Ugatha Christie-ből. Őket láttam múlt hét szombaton a Bem Mozi kávézójában.
    Egy átlagos koncert úgy kezdődik, hogy az Őz mattrészeg, és teljesen esélytelennek tűnik, hogy kiálljon a színpadra. Aztán valahogy feltámogatják, belekapaszkodik a mikrofonba, lenyomja a műsort, és a végére kijózanodik. Itt ez most fordítva történt. Amikor elkezdtek zenélni, Zsolti láthatólag teljesen tisztában volt vele, hogy hol van és miért. Valaki hozott azért neki sört, amikor az elfogyott, került helyette másik, és a koncert közepére már beütött a szalonspicc. Aztán amikor minden elfogyott, "Szólózzatok amíg iszom, bazmeg!" felkiáltással elvonult a büfébe, de meg kell hagyni, időben visszért, pedig erre nem tettem volna nagyobb összeget.
    Alkoholos befolyásoltság alatt az embernek érdekes ötletei támadnak. Mivel a zenekar bevallottan nem szereti a Csak Lassant, Őz magához vette a gitárt, és elkezdte játszani. Fontos itt megjegyezni, hogy Zsolti nem egy Jimi Henrdix, és sokszor nyomták már rá a technikusok a mute gombot, amikor hasonlóval próbálkozott. A hangzással most nem is volt gond, de addigra már kiégett az egyensúly-modul, a gitárt meg két kézzel kell fogni, ugye. Az lett volna ilyen, ha Jézus kezeiből kihúzzák a szögeket és megkérik, hogy énekelje már el a Sing Halleluját, hát biztos lekoccolja néhányszor a mikrofont. Külső segítséggel végül sikerült a produkció, amit fel is vettem videóra, de szerencsére annyira sötét volt, hogy nem látszik belőle semmi sem. Viszont csináltam színvonalas klipet az egyik legnagyobb Vidámpark slágernek, íme:

A Vidámpark honlapja
A Kisvidámpark honlapja

Koncertek:

Nov. 14. Bem mozi
Nov. 24: Gödör
Dec. 06: Cökkpoint
Dec. 11: Pécel

Ha keresztül tudom vinni a dolgot, lesz Vidámpark szilveszterkor is, csak még nem árulhatom el, hogy hol.


már 25 2009

pina edda sex*

Próbálok átvágni a Boráros téren, amikor egy hajléktalan kielőz jobbról. Gyűrött újságot szorongat, pulóverén gyanús foltok, az arcát pedig ritka randa rohadások ékesítik. A jótékony közönybe menekülnék, amikor felismerem, hogy ez az Őz.
    AZ ŐZ.
    - Szia Zsolti! - mondom. - Hát elég szarul nézel ki...
    - Ferikém, te is szarul nézel ki - vág vissza egyből. - Én egyébként is csak most kezdek igazán jól kinézni. Most is épp megyek a csajomhoz, meg írom az új könyvemet. Ha leadom, másfél millát kapok érte, az meg nem elég egy évig? Hát de...
    - Igen? - persze csóválom a fejem közben, mire otthagy, a pizzaárus csajhoz lép, hogy adjon neki egy kistüskét** a pult alól. Azt hiszem, hogy újabb öt évig nem találkozunk, de a villamosmegállóban utolér. Dől belőle a szöveg, hogy újra van Vidámpark, és nagyon jó nőt szedett össze és innen rendben lesz minden, csak volt majd' egy évtizednyi fennakadás. Mielőtt záródnak az ajtók, telefonszámot cserélünk, én pedig hazaballagok és elkezdem írni Őz Zsolt nekrológját, Az ember, aki nem halt meg időben címmel.

* nézd meg a videót, majd rájössz
**üveges, féldecis rövidital


    1995-ben a barátaimmal nyitottunk egy rockkocsmát. Illetve valamit, amiről azt gondoltuk, hogy ilyen egy rockkocsma. Fesztiválokon kerestünk zenekarokat, akiket próbáltunk megdumálni, hogy kicsi forintért játsszanak nálunk. Így botlottunk bele a Vidámpark nevű formációba. Nastasja Kinskiről énekeltek egy fergeteges számot, a frontember pedig egy az egyben úgy nézett ki, mint Garfield a macska, fél liter tömény után.
    Már akkor legendák keringtek az Őzről, hogy két nap alatt ivott el negyvenkétezer forintot (kilencvenötről beszélünk, amikor húszezer volt az átlagfizetés), és a kiadónak is kétszer kellett kifizetni a stúdiót, mert elkövették azt a hibát, hogy odaadták a pénzt Zsoltinak, ő meg elvitte a zenekart piálni. Valahogy lecsúszott a torkukon háromszázhúszezer, puff neki.
    Szóval megállapodtunk, hogy lejönnek játszani a Shangri-la-ba, ami össze is jött volna, ha koncertkezdés előtt fél órával nem zárja be az egész helyet a rendőrség, ugyanis semmiféle engedéllyel nem rendelkeztünk. Felnőttkoromban akkor sírtam először. Csak álltam ott, úgy éreztem vége a világnak, és akkor odajött az Őz, vállon veregetett, és mondta, hogy semmi gond Ferikém. Átmegyünk a Májuskertbe, és lenyomjuk azt a kibaszott koncertet!
    És tényleg megcsinálta. Szólt a közönségnek, hogy minden oké, csak most kicsit kimegyünk csepelre, mert ott lesz a buli. És milyen buli volt ott... tudjátok miért nem hisztizett senki, és miért nem kérték vissza a beugrót? Van erre is egy történet, elmesélem.
    Szintén a kilencvenes években voltam tanuja a következő párbeszédnek:

Valaki: Zsolti, valamit nem értek veled kapcsolatban.
Őz: Na mondjad, mit?
Valaki: Kicsi vagy, szőrös, és folyamatosan dől belőled a piaszag. Mi a fenét esznek rajtad a nők?!
Őz: Tudod... én adom nekik a rákenroll életérzést.

    Következzék most egy interjú, ami nem jöhetett volna létre, ha nincsen a Viktor, ugyanis hónapok óta pihen a gépemen, csak nem volt idegem megvágni:

    Most pedig hallgassatok meg egy számot 1989-ből. Nekem annyira a szívem csücske ez a dal, hogy képtelen vagyok jelzőket aggatni rá. Felesleges is. Nem mindenhol érthető, de a folytatásban megtaláljátok a teljes szöveget.

    Ugatha Christie: Csak lassan