sze 02 2009

az összes szám nullától a végtelenig

Valahogy (bizonyára teljesen véletlenül) előkerült egy régi elméletem a párkapcsolatokról. Nyilván nem egy nyerő széria közepén írtam és azért rejtettem el a "nemá!" mappába. Annyira viszont nem rossz, hogy ott egye meg a penész, tessék:
    A világ egy hatalmas kaszinó, tele játékasztalokkal. Van köztük olyan, ahol gyakorlatilag tét nélkül is lehet nyerni, de ezeknél olyan kicsi a szorzó, hogy nem éri meg a ráfordított időt sem. Itt az ember csak végső kétségbeesésében játszik, amit úgyis megbán, hiszen a nyeremény szinte senkinek sem kell, tehát csak rossz szájízzel birtokolható.
    Az alacsony kockázatú asztalok már igényelnek némi befektetést, általában 2-4 sörrel,  gin-toniccal, vagy vodkával működnek. A nyerési esély ötven százalék, a fődíj pedig egy kellemes esti program a csillogó szemű idegennel. Itt lehet duplázni is virággal meg vacsorával, és jó esélyünk van elnyerni a bónuszt, amely néhány héttől néhány évig terjedő kikapcsolódást biztosít.
    Ha az ember komolyabb nyereményre vágyik, amire sokaknak fáj a foga, a belső terembe megy játszani. Ott már nagyon dörzsölten kell rakosgatni a téteket, különben üres zsebbel kulloghat haza a vendég. Minden nehézség ellenére sokan vannak itt, mert ha bejön a számítás, az maga az amerikai álom, a felszínes tökéletesség. Degradálónak tűnik a megfogalmazás, pedig ez hasonlít leginkább arra, amit boldogságnak nevezünk.
    Na és ott van a VIP részleg, ahová csak az megy be, aki teljesen elvesztette az eszét. Világnagy rulettasztal áll a közepén, amire fel van festve az összes szám nullától a végtelenig. A nyerési esély zéró, ráadásul nem fogadnak el kis téteket, hanem mindent oda kell tolni. Mindent az égvilágon. És mindig akad néhány szerencsétlen aki bevállalja, mert hallottak róla, mesélték nekik, hogy itt a világ legnagyobb csodáját rejtegeti a bank. Hát mi ahhoz képest egy élet?


már 05 2008

hét szerelmeslevél

Menthetetlenül kitavaszodott. Nem csoda hát, hogy valamelyik éjjel én meg a vodka elhatároztunk, hogy írunk egy szerelmeslevelet azoknak a nőknek, akik a legközelebb állnak hozzánk. Nagyjából ugyanazt mindenkinek, apró kis eltérésekkel, mert ugye nem teljesen egyformák az emberek, nem veszi be mindenki ugyanazt a dumát. A cél itt az lett volna, hogy összehasonlítsuk a reakciókat, és ennek fényében jussunk valami nagyon okos dologra, vagy csak röhögjünk azon, hogy kapásból hét helyen sikerült beégetni magunkat. Szerencsére hirtelen felbuzdulásunkban csak a lista elkészítéséig jutottunk el, aztán gyorsan beleszédültünk az ágyba. Másnap persze elvetettem az ötletet, pláne, mert rájöttem, hogy nem a reakciókat, hanem a nőket kell összehasonlítani a boholy-féle speciális kritériumok alapján. Legyen hát akkor ez a hét szerelmeslevél:

 
megvolt, nem volt meg. I/N  I  N  I  N  I  N  I
kapott-e tőlem ajándékba állatnevet? I/N
 I  I  N  N  N  I  N
írtam-e neki mesét? I/N
 I  I  N  N  I  N  N
fogok-e írni neki mesét? I/N  N  N  N  I  I  I  I
tegeződünk, magázódunk. T/M
 T  T  T  M  M  T  M
ha találkozunk. megcsókolom (CS), puszi (P), semmi (S).
 Cs  P  Cs  S  S  P  S
volt-e olyan, hogy megkértem a kezét? I/N
 I  I  N  I  I  N  I
mit felelt? igen (I), nem (N), azt hitte, részeg vagyok és viccelek (?!).
 I  I    ?!    ?!
konlkúzió:
nyem
nyön
ki
ghrrr
broáff
röff
 nekem volt
igazam
vakarom
a fejem
húha...
pszt!na
de
kérem!

 ahogy
cejetnéd
életem

feb 23 2008

az erkölcs relativitáselmélete

A méltán népszerű pedofil posztban – mivel nem ez volt a lényege – nem tértem ki a többfelé szeretés erkölcsi oldalára. Arra, hogy sokan élnek párkapcsolatban valakivel szépen, békében, de egyszer csak megjelenik a gaz csábító, és borul a bili. Elszabadul a pokol, felbolydul a méhkas, meg még tudok erre egy csomó közhelyet, de nem terhellek vele titeket.

szép vagy és az élet könnyű veled
                       de ha mesélnék magamról az fájna neked
nem tudom honnan és nem tudom hova
              olyan jövőből jöttem ami nem jön el soha


    Az európai típusú társadalmakban a körbepisálásos szisztéma működik. Én megjelölöm a felségterületemet, oda ne piszkítson senki, nekem pedig nem ajánlatos mások rekettyésébe merészkedni, mert csúnyán megüthetem a bokámat. Vadászni csak a billog nélküli egyedekre illik, szombat esténként az itatóknál, ahol csapatostul fordulnak elő, ugye. Lehet válogatni, kéremszépen. Egyszerű rendszer ez, nem kell érettségi sem a megértéséhez, viszont épp az egyszerűsége miatt néha előfordul, hogy meghibásodik. Egyszerűen nem működik.

                                láttam égni a szemeidet
amikor megkívántad a bűneimet
                                      menekülsz és üldözöd
          úgy imádod úgy gyűlölöd


    Arra ébredsz egy nap, hogy nem egyet szeretsz, hanem kettőt (durvább esetben hármat, vagy még többet). Nem pillanatnyi fellángolásról van szó, nem gyorsan levezetendő feszültségről, mert ezek a dolgok kellő ügyességgel kezelhetők, hanem tényleges szeretésről. Ennek a fogalomnak a kritériumait most nem határozom meg, mert aki nem érti, az érzelmi fogyatékos, és ajánlom neki jobb oldalt felül az iksz gombot.
    Szóval, az ember csak nézi bután, ahogy megdőlni készül a keresztény családmodell. Ilyen esetben ajánlatos leülni csendben önmagával, vagy valami magas alkoholtartalmú ital társaságában, és végiggondolni a helyzetet. Fontos, hogy kerüld az önámítást, mert a folyamat végén (nagyjából a harmadik hányás után), el kell jutni odáig, hogy megérted, ki is vagy valójában. És innentől lesz kemény, mert ha megértetted, el is kell fogadnod azt a valakit a tükörben. Idáig egy ingatag lotyó voltál, vagy egy szimplán alulvezérelt hím, de ha ezt képes vagy megtenni, immár csak a saját törvényeid vonatkoznak rád, mert beléptél a relatív erkölcs világába. Három lehetőséged van:

tudom miről beszélsz ha hallgatsz
                                        miattad is szégyenkeznek valahol
lopott virágok a kezemben
      szélhámos vagyok és kalandor


    Ha arra a következtetésre jutsz, hogy ez a második (harmadik, negyedik, stb.) nem ér annyit, hogy további kockázatot vállalj, meg kell tőle szabadulni. Eltemeted magadban az ügyet, mint szégyenletes, ámde feledhető közjátékot, és mindenféle kapcsolatot megszakítasz az illetővel. Ez azért nagyon fontos, mert a hősszerelmes az olyan állat, hogy sose adja fel, amíg fikarcnyi esélyt is lát a győzelemre. Számára már az is komoly sansznak számít, ha leállsz vele emberi módon beszélgetni, ezért vedd komolyan a csendkúrát. Ettől a pillanattól kezdve az a törvény vonatkozik rád, hogy csak és kizárólag a párodra koncentrálsz. Döntöttél. Ha meginogsz, véged.

egy bűnös tőr mindenki szívében
                                      ma szeretlek de nem tudom meddig
eltörölnek minket a dolgok
         mi arra születtünk hogy ne legyünk senkik


    Az első és második hányás között ajánlatos elgondolkozni azon, hogy mi a helyzet a jelenlegi partnereddel? Képes vagy leélni vele az életedet, együtt megöregedni meg minden ilyesmi? Ha úgy érzed, nem, ha tudod, hogy egyszer vége lesz, akkor kényelmi szempontok miatt nem szabad húzni a dolgot, hanem el kell válni, lehetőleg békességben. Nem önmagad miatt, nem is az új lovag, vagy hercegnő miatt, hanem azért, mert esélyt kell adnod a párodnak. Esélyt arra, hogy legyen egy borzalmas éve, sirasson el téged, utána viszont rakja össze az életét újra. Minél később teszed meg, annál nehezebb lesz neki.

                                    kalandor vagyok és szélhámos
 és csak azért nem tudod
                                 mert téged is átvertelek
te sem vagy
                                       te sem vagy ártatlan
te sem vagy ártatlan


    Létezik egy harmadik verzió, ez pedig a relatív erkölcs magasiskolája. Vannak olyan emberek, akik képtelenek egy példányban létezni. Több életet élnek, amihez természetesen több univerzum, több szerelem is szükséges. Ha ebbe a kategóriába tartozol, fogadd el. Mást úgysem tehetsz, legfeljebb folyamatosan bántod magad, bármit is teszel, azt hibásnak fogod értékelni. Alapíts külön galaxist, vagy galaxisokat, és ami azokban történik, az csak ott legyen érvényes. Ha egy ilyen helyen szeretsz valakit, akkor csak őt szereted az egész világon, és természetesen hűséges is vagy hozzá. Mivel több van belőled, az élet minden szintjén teljesíted az elvárásokat, és senki sem vádolhat meg csapodársággal. Sajnos egyszerre így is csak egy emberrel élhetsz, ezért fontos, hogy az, akinek az ezüstérmet szánod (vagy a bronzot, netán helyezést a top ten-ben), fogadja el ezt, és értsen meg téged. Ellenkező esetben mindenféle területi követeléseket fog támasztani, ami azért durva bonyodalmakhoz vezethet.
    Ma ez a tanulság:

miért kéne mindent komolyan venni?
                   miért kéne mindennek igaznak lenni?


    dalszöveg: Európa Kiadó - Kalandor vagyok (és szélhámos)


(a bejegyzés eredeti dátuma: 2008.01.30.)

feb 23 2008

egészséges pedofilia (frissítve)

XY ismerősöm töredelmesen bevallotta, hogy szerelmes Veronikába, egy tíz éves kislányba, sőt konkrétan dugnak is. Mielőtt a múltkori idegbeteg kommentelők összemaszatolnák az üzenőfalamat, elárulom, hogy Veronika valójában közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz, csak van vele egy kis bibi. Ott belül nemhogy a felnőtt, de még a kamaszkort sem érte el, ami nem kevés bonyodalomhoz vezetett.
    Nem buta, vagy szellemi fogyatékos a hölgy, kicsit sem. Főiskolát végtett, komoly helyen dolgozik, és az ismerősöm elmondása alapján nagyjából háromszor annyi könyvet olvasott el és értett meg, mint én. Eddig rendben is lenne minden, de az udvarlás a kizárólag a következő módon lehetséges:
    Veronikát kézen kell fogni, elvinni az állatkertbe, és megmutatni neki az orrszarvút. Ezután XY ismerősömnek kutya kötelessége lerajzolni szíve szottyának az orrszarvút, de ez még semmi, mert jön mellé a zsiráf, a zebra meg a jegesmedve, ezeket kivágja körömollóval, és bábszínházat improvizál. Ha tetszik a műsor Veronikának, akkor folytatódhat ugyanez az ágyban, ha nem, akkor húzza a száját, és nézelődik körbe-körbe, hátha talál magának egy szórakoztatóbb játszótársat.
    Veronika nem független. Barátja Apukája van neki, aki persze szintén dugja. Esély nincs teljesen megszerezni egy ilyen nőt, mert XY sose lehet egyenrangú azzal a másikkal. Veronika nem menyasszony, vagy barátnő, hanem kislány, akinek azért nem olyan egyszerű elmagyarázni, hogy figyelj már, majd én leszek mostantól az apukád, jó? Ha ilyennel próbálkozna az ismerősöm, menten hazafutna, és soha többet nem állna szóba vele.
    Tehát Veronikának apukája van, aki nagy, erős és biztonságot ad, de hát szüksége van játszópajtásokra is, mert ilyen egy gyerek. XY, viszont kezd belebolondulni a dologba, mert ő egyszerű, egészséges lélek, akinek NŐ kell. Senki sem döntésképes, miután átkattant a fejében a rózsaszín kapcsoló, tehát kénytelen elfogadni a félig játszótárs, de valamennyire apuka is (idősebb testvér?) szerepet. Nehéz ez, mert egy idő után tényleg kezdte úgy érezni, hogy Veronika az ő kislánya, a játszópajtása, márpedig egy gyerek sokkal veszélyesebb, mint egy felnőtt nő. Ha kiderül, hogy nem működik a dolog, hogy sose lesz ebből esküvő, összeköltözés, de még egy rendes együttalvás sem, akkor egy felnőttel szakítani kell, ugye. Fájni fog, megemelkedik a napi cigi és söradag, de jön majd a következő, akin el lehet verni a port.
    De egy kislány? Hogyan hagyhatná el az ember a tulajdon lányát?

    XY belereccsent a történetbe. Üveges tekintettel járkál a nagyvilágban, és beszámíthatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy épp tőlem kért tanácsot. Néztem rá egy darabig, majd azt javasoltam neki, hogy játssza végig a lehetetlent. Szerezze meg azt a kislányt, harcoljon az utolsó csepp véréig. Ha nyer, mindent megnyer a világon, ha veszít, megy a vonat alá, de ez egyáltalán nem baj. Neki ennél az állapotnál bármi jobb. Veronika persze sírdogálni fog három napig, de aztán túl lesz rajta, és talál magának másik játszópajtást.

    Fontos: Ennek a történetnek nincs tanulsága.

ÁPDÉT!

    Hamar kiderült ám, hogy az ismerőseim közt legalább négy XY, és közel ugyanannyi ovis kislány található, akik persze mind elküldtek a oda. És akkor még nem esett szó a kollegináról, akinek felhasználtam a keresztnevét, és rohadt ideges lesz holnap reggel. Semmi gond, emberek. Küldjétek el a b.lotterfeld (kukac) gmail (pontkom)-ra a következő ütenetet:
Boholy, te toportyánfíreg! Elmész te a kurvaanyádba!

Aláírás: Ken, vagy Barbi

Ég áldjon benneteket!

ÁPDÉT KETTŐ:

    Szép nagy ing lett ebből a pedofiliás posztból, halljátok! Mindenki belefér...:)



(azokat a kommenteket, amiket [B]-vel jelöltem, a régi blogról másoltam át, ahol ez az írás elsőre megjelent. 2007.01.26.-án.)


feb 22 2008

szócikk a Boholy-féle világenciklopédiából

Szerelem: (fn) Előre megfontolt szándékkal kelepcébe csalásra késztető inger. Hatására az ember összekeveri a sört az eperlekvárral, mi több, nem is csodálkozik rajta, hogy édes, nem folyik, és kupak helyett celofán van az üveg tetején.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2008.01.17.)

feb 22 2008

szeretlek, Isten bocsássa meg nekem...

…suttogta Drakula gróf Mina Murray fülébe. Nyilván érezte már a vesztét. Tudta, hogy alá van rendelve a mese törvényének, miszerint a jó győzedelmeskedik, a gonosznak pedig pusztulnia kell. Mégis, ezzel a mondattal új megvilágításba helyezte a történetet, és rámutatott két általánosan elterjedt tévhitre:

1. Kizárólag lelketlen, sötét alakok paktálnak le a Sátánnal.
2. A mesebeli legkisebb fiú megkapja végül a királykisasszonyt, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, ill. a királyfi elveszi a falu széli szegény lányt, és további hetven évig turbékolnak békességben.

    A sztori szerint Drakula gróf (Vlad Tepes, Hunyadi Mátyás kortársa), jó keresztény módjára védte Erdélyt a törököktől, mígnem egy napon öngyilkos lett a felesége. A normális ember ilyenkor természetesen megkattan, tör-zúz, nem alszik hetekig, önmagában és másokban keresi a hibát, iszik, drogozik, szóval igyekszik haszontalanul eltölteni az időt, amíg alább nem hagy a fájdalom. Drakulát azonban más fából faragták. Nem fogadta el azt az opciót, hogy eltemeti békességben az asszonyt, aztán majd lesz valami, hanem megoldást keresett. Istenben csalódott, emberi hatalom képtelen feltámasztani egy halottat, hát leállt üzletelni a Sátánnal. A szerződés részleti nem derültek ki pontosan, de valami olyasmiről lehetett szó, hogy a gróf elvállalta, hogy napfény nélkül él tovább a földön, cserébe találkozhat a feleségével cirka négyszáz év múlva. A Sátán megfosztotta őt az érzékelés minden szintjétől. Nem jelentett számára többé semmit a tapintás, az ízlelés, nem voltak illatok, nem látta a színeket. A vér, az emberi vér maradt számára az egyelten kapocs a világgal, egyedül ennek érezte az ízét. Persze, hogy szomjazott rá.
    Elkövette az összes létező szörnyűséget, szüzeket, gyerekeket gyilkolt, vagy éppen hozzá hasonló teremtményekké változtatta őket. Erkölcsileg nyilván kifogásolható tettek ezek, csak éppen azt ne felejtsük el, hogy mindez semmiféle örömöt nem okozott számára. Nem volt ő más, mint egy örök élettel és örök halállal megvert nyomorék, aki hajlandó volt elkárhozni azért, hogy visszakapja a nőt, akit szeretett. Vissza is kapta majdnem, hiszen a Sátán félig-meddig állta a szavát. Az asszony újjászületett Mina Murray alakjában, csak Drakula grófra nem emlékezett többé, sőt éppen valaki mással készült frigyre lépni. A királylányból kispolgár lett, aki végül karót szúrt annak az embernek a szívébe, aki átkelt érte a poklon, majd hozzáment egy lúzer ingatlanközvetítőhöz. Itt a vége, fuss el véle!
    Fasza, mi?
    Hiába mesélnek nektek bármit, a Herceg a királykisasszonyt fogja feleségül venni, a legkisebb fiú pedig a kovács lányát. Ilyen ez. Drakula példáján világosan látszik, hogyha ebbe valaki belekavar, az brutális félreértésekhez vezet.

    Draula gróf szörnyeteggé vált és elbukott, de ezzel nagyon sokat segített nekem. Tudom már, mit fogok mondani, ha egyszer át kell lépnem minden határt, ha fel kell égetnem magam körül az egész világot, ha végül a Sátántól kell segítséget kérnem, hogy visszakapjam azt, amit elvesztettem. Csak ennyit:
    Szeretlek, Isten bocsássa meg nekem…

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.05.)

feb 20 2008

mi értelme a háborúnak?

A háborúnak – azonkívül, hogy van, és remekül el lehet vele ütni az időt –, az elsődleges célja a fegyverszünet. Nem a győzelem, vagy az örökkön-örökké tartó béke, hiszen ezek irreális fogalmak. Totális győzelem nincsen, hiszen az csak akkor lehetséges, ha mindent elpusztítottál, amit meg akartál szerezni a csörtében. Ez gyakorlatilag egyenlő a teljes bukással, tehát motyoghatsz magadban a nagy semmi kellős közepén, oszt' helló. A peace-jelet is elfelejtheted, ha már belekeveredtél, hiszen azok az erők, amik az idő egy pontján robbanóelegyet alkottak, később sem fognak vaníliás kólává egyesülni.
    Az átkaroló hadműveletek jelentős része nem csap át globális háborúba, hanem néhány hirtelen felindulásból elkövetett határvillongás után elnyomja a balhét a hétköznapi unalom. A probléma ott kezdődik, ha a túloldalt olyan tereptárgyakat fedezel fel, amik birtoklása nélkül úgy érzed, hogy az egész nem ér egy ruppót sem. Nem adják, persze nem adják könnyen, de leginkább sehogy sem, és ilyenkor nem marad más lehetőség, mint rózsaszín filctollal hadüzenetet írni, és felkészülni a válaszcsapásra – vagy annak a teljes hiányára. Franz Kafka erről így beszél:

Persze mindenki harcol, de az én küzdelmem valóságosabb, mint másoké, a legtöbben mintegy alvajáróként küzdenek, ahogy álombeli kísértéseket hessegetünk, én azonban kiléptem a sorból, és valamennyi rendelkezésemre álló erőt megfontoltan és gondosan kihasználva harcolok.
    Győzelemre nincs esély – hidd el, nincs –, tehát az áhított béke sohasem fog beköszönteni abban a formában, ahogy a taktikai egységek irányítása közben elképzeled. Makacs vagy, mindennél makacsabb, ezért sohasem fogsz visszavonulni. Az egyetlen dolog, amit elérhetsz – sokszor több évig tartó lövészárokban fetrengés után –, az a fegyverszünet. Ennél ideálisabb állapot nincs, mert eltűnik a határról a vasfüggöny, és átsétálhatsz anélkül, hogy hazudnod kellene a vámosnak. Láthatod – és ha ügyes vagy, meg is tapogathatod – azokat a területeket, amik fölött át akartad venni az uralmat, és átélheted azt a gyönyörű érzést, amikor valami fontossá válik számodra. Egyszerűen csak azért, mert létezik.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.08.01.)

feb 17 2008

a legújabb régi jó cimborám: Cseh Tamás

Amikor az ember részegen csajozik (meg persze józanul is) időnként elköveti azt a hibát a beetetési fázisban, hogy orbitális baromságokat beszél, és konkrétan nekiáll össze-vissza hazudozni. Ez általában következményektől mentes agytorna, hiszen Miss Szombat Este hétfőn már csak az ebédszünetben merül fel, mint marginális téma. A gond akkor kezdődik, ha a nő nem válik azonnal történelemmé, mi pedig lehazudtuk a csillagokat is az égből. Egy ilyen történet keretében ismerkedtem meg a legújabb régi jó cimborámmal.

feb 17 2008

a végtelen történet

Hál' Istennek megúsztam azt, hogy írjak ide egy cikket, amit nem tudok megírni. Borzalmas lett volna, semmitmondó, másnap pedig kitöröltem volna, pedig megígértem magamnak, hogy még az ittas állapotban született, helyesírási hibáktól hemzsegő bejegyzéseimet sem moderálom. Az sem lett volna megoldás, ha semmit sem írok, mert ha képes voltam egy gyönyörű gitárról, vagy Miss Röfiről ódákat zengeni, ezen kívül nem keveset politizálni, és zaklatni az olvasóimat az éppen aktuális válságaimmal, akkor mi jogon maradhatna ki ez a történet? Egy olyan mese, aminek a végén én a nagy posztmodern diskurzusommal, rafináltan szőtt narratív hálómmal együtt, csak ovis szintű gügyögésre vagyok képes. Ostoba üzenetek röpködnek célzottan a Célszemély felé, aki lassan megérti, hogy olvasni életveszélyes. 2200 Ft-ért vehetett volna négy-öt sört is a kocsmában, most nem lenne semmi gond. Szerencsére ma este megnéztem egy filmet, és a fejemhez kaptam: – Ó, hiszen ez csak a végtelen történet, nincs semmi baj! Aki esetleg nem ismerné, annak itt egy tömör összefoglalás: