sze 16 2009

köszönjük, emese!

A jobb oldalt látható szavazás győztese egyébként a jóseggű szőke lett, de megúsztam a nősülést szerencsére.  Amikor már akkora dzsuva volt a lakásban, hogy menekülni sem tudtam hová, összefutottam Emesével, akit a főbérlőm dug vett fel nyári munkásnak, amikor a tetőt újították fel. Emese tizenkilenc éves mélymagyar lány. Olyan zömök, erős fajta, akit még eke elé is be lehet fogni nyugodtan. Amikor először találkoztunk, egy árpádsávos zászlót szorongatott és bizalmatlanul méregetett engem, de később berúgott másfél deci eperlikőrtől, és barátságossá vált. Persze nem vitte túlzásba, próbálta kirúgni alólam a széket, aztán kicsit fojtogatott is, mert hát szocionista-libsi söpredék vagyok. Szóba került viszont a kosz, ami miatt már haza sem mertem menni világosban, és felajánlotta, hogy tisztességes diákrabszolga-órabérben kitakarít nálam. Kulcsot kapott,  megbeszéltük, hogy estére, mire hazaérek minden rendben lesz. Egy levél fogadott az előszobában, napocskával és mosolygó virággal természetesen, amiben töredelmesen bevallotta, hogy alulbecsülte a káoszteremtő képességemet, nem végzett időre, de este visszajön és megcsinálja a maradékot. Ez meg is történt, és most a csilivili, ragyogó lakás közepén ülök, még a ruháim is el vannak pakolva rendesen. Persze néhány tárgyat áthelyezett ízlése szerint, a macska kajálós konzervdobozát meg kidobta, mert az gusztustalan, úgyhogy most szegény állat kínai mintás kistányérból vacsorázik. Eltűnt a gitárpengetőm is, de már megszoktam, hogy a tinédzserek kisugárzása atomjaira bomlasztja ezt a tárgyat. Ettől eltekintve az összhatás lenyűgöző. Cím, telefonszám a szerkesztőségben. Köszönjük, Emese!


aug 18 2009

még az ág is...

Megyek haza dög büdösen, nincs szappan. A közértben veszek valamit, amiről a zuhany alatt derül ki, hogy testápoló. Citrus illatú mosogatószert kenek magamra, majd átbindzsizek a nagyszobába. Megnézném a leveleim, de nincs net. Telefonálok, az ügyfélszolgálatos droid használhatatlan. Elindulok a kirendeltségre, izzadok és jönnek rám a darazsak. Egy órát várok, egy órát vitatkozom, küldetés teljesítve. Megnyitom a gmailt, egy levél van összesen, amiben egy irodalmi honlap szerkesztője sztornózza le az interjút meg a novellám megjelentetését (nagyon vicces sztori, erről mesélek még). Beraknék valami zenét, hogy megnyugodjak, de nem indul a lejátszó. Kék halál, újraindítás, kék halál. Lefüstölt a vincseszterem. Game Over.


júl 19 2009

a szilánkokról

Hét életem van, mint a macskának, csak míg ő szusszanhat egyet, amikor elcsapja a kocsi, nekem egyszerre kell lenyomnom az egészet. Tényleg úgy érzem, mintha valaki kapcsolgatná a tévét, teljesen összefüggéstelen képeket látok, és nem értem, hogy mi miért történik. Ezt a blogot (is) hagynom kéne a francba, akkor is szívja az energiámat, ha rá se nézek. Az első évben négy posztot írtam, és egyáltalán nem nyomasztott az egész. Most kétszázötven fölött járunk, és legalább húsz vázlat van a gépemen. De semmi ez, mert megy közben a csillagos blog, ami csúnya bukta egyébként, ugyanis a kezdeti index-könyvesblog támogatás ellenére erősen közelít a látogatottsága a nullához. Fikázhatnám most az olvasókat, hogy a politikán meg a pinán kívül semmi sem érdekli őket, vagy kitörölhetném az egészet azzal a felkiáltással, hogy fos amit csinálok - lám kiderült -, de azoknak meg tetszik, akik olvassák. What to do? Mindegy, ennek a frissítgetése is elvisz egy órát naponta.
   Aztán dolgozom is, most éppen három helyen. Főállásban a traktorgumi-kereskedésben ugye, ezenkívül rusnya szórólapokat tervezek, hogy legyen pénz sörre, de a biztonság kedvéért még egy kocsma létrehozásában is segédkezek.
   Van egy félig kész mesekönyvem, amit nagyon szeretnék befejezni, plusz egy elcseszett regény, aminek ki kell dobni a felét, vagy le kéne tenni róla teljesen. Ezt viszont nem tehetem, mert életem végéig idegesítene, hogy nem csináltam meg.
   Szociálisan sem gyengén vállaltam túl magam, ugyanis a default mókuskán kívül még figyelemmel kísérem Miss Röfi jellemfejlődését, és rendszeresen hallgatom Beszédesné Hoffenbauer Aranka történeteit. Nyulam is van, de az szerencsére önmagába szerelmes halálosan, és szeretnék még odafigyelni valakire, aki nem egyszerű időszakon van túl.
   Nem is macska vagyok akkor, hanem egész akol, mert itt hirtelen tizenkét olyan tétel jött össze, ami teljes embert igényel. Selejtezni kéne, mert darabokra törik az életem, de hogy tehetném meg, amikor minden kis szilánkját szeretem?


jún 30 2009

a profizmusról

Elmentem a lányhoz, aki a hajamat szokta vágni. Megkérdezte milyen legyen, erre benyögtem neki, hogy szeretnék úgy kinézni, mint egy biszexuális francia filmszínész, mert idáig hajléktalan punk voltam, és azt már unom. A szeme se rebbent.


jún 11 2009

blogoljatok és szaporodjatok! második rész: hogyan élvez a barnamoszat?

Az irodalmas-bloggeres beszélgetés után a dóm téri sörkertbe mentünk levezetni a feszültséget. Ez annyira jól sikerült, hogy fél hétkor (háromnegyedkor megy az utolsó vonat Budapestre) fel kellett hívnom a főnökömet, és nagyjából a következő beszélgetés zajlott le köztünk:

Én: Huárghbroffzsuff!
Ő: Tessék!
Én: Szgedn grhroffmbrömmroáff!
Ő: Hol?
Én: Szgedn!
Ő: Á, értem! Szabadnapot kérsz holnapra, ugye?
Én: Broáff!
Ő: Szevasz.

   Az alkoholtól én vagy barátságos leszek, vagy nagyon okos. Rosszabb esetben mindkettő. Kölcsön is vettem valakinek a nőjét, és körbejártuk az asztalokat. Leültünk mindenkivel beszélgetni, aki elég problémásnak tűnt. Kiszúrtam az egyik sarokban két meleg fiút, akikről aztán kiderült, hogy mégsem azok, viszont biológusnak készülnek, majd csatlakozott hozzánk Hippi, a helyi hajléktalan filozófus. Kár is tovább beszélnem a társulatról, mert egy csodálatos ismeretterjesztő kisfilmet sikerült összehoznom a segítségükkel:

   Holnap pedig a szegedi kaland záró aktusa következik, kizárólag nagykorúaknak és erős gyomorral rendelkezőknek.


jún 09 2009

blogoljatok és szaporodjatok! első rész: álom.net

Tegnap egy beszélgetésen vettem részt, amit a szegedi Somogyi Könyvtár szervezett, irodalom és blogok témakörben. Simán megtehetném azt, hogy általam szórakoztatónak ítélt módon szétsavazom az egész produkciót, de mivel a kezdeményezés alapvetően jó, és a szervezők láthatóan idegen pályán mozogtak, maradnék a konstruktív ellenzékiségnél.
    Moderátornak egy nagyon kedves arcot kértek fel, viszont az ember saját bevallása szerint is egy technikai analfabéta, aki azért tette le harmincöt éves korában a jogosítványt, mert a lovaskocsit nem igazán engedik be Budapestre, a számítógéppel pedig nem régóta ismerkedik. Nem csak azt nem tudta, hogy a résztvevők kicsodák és miről írogatnak, hanem úgy alapvetően a blogszféráról sem volt lövése. Kis híján aknára is lépett a következő kérdésével: "Az Álom.net című magyar filmben szó esik a blogokról is. Mi a véleményetek erről, meg a celebek blogjairól?" Majdnem meg is kérdeztem akkor, hogy hova szarjak nagy hirtelen? Mégis egy könyvtárban voltunk, meg eleve lekenyereztek repi vodkával, szóval csak próbáltam rábírni egy értelmesebb kérdésre, de nem lehetett. Tanulság: Moderátornak olyan embert kell felkérni, aki tisztában van a webkettes alkalmazásokkal. A gyermeki rácsodálkozás itt nem jön be, hiszen a tizenévesek úgy használják közösségi oldalakat, mint mi annak idején az iskolai faliújságot. Ne röhögtessük ki magunkat, ha nem muszáj.

Dedikált könyvtári példány. Ajánlás: Köszönöm a Vodkát!

    A gyér érdeklődés nem csak annak volt köszönhető, hogy velünk egy időben Vámos Miklós dedikált, hanem a bloggerek összeválogatásával is adódtak problémák. Ötünk közül ketten tematikus, könyvekkel foglalkozó blogot írnak (Murci és Cotta), ezen kívül jelen volt még egy fantasy-író (Anthony Sheenard), meg egy kövér gyerek (Wyquin), aki írástechnikai kurzus címén tol egetverő nagy ostobaságokat a blogjában. Tényleg nem bántani akarom szegényt, de ennyi üres locsogást és blődséget ritkán látni egy helyen. Okés, egyszer én is osztottam az észt Hogyan írjunk könyvet? témakörben, de nekem lehet ugye (LOL! Végre leírhattam ezt a szót! LOL!), egyébként is kinőttem ebből rég. Engem nem a Tündérgyár miatt hívtak, mert ennek semmi köze a zirodalomhoz, hanem a csillagos blog kapcsán. Fontos megjegyezni, hogy egyikünk munkássága sem mozgatja meg emberek ezreit, valójában kis senkik vagyunk a piacon. Ha nekem kellett volna megszerveznem egy ilyen estet, irodalommal foglalkozó bloggerből csak egyet hívok, igazinak tűnő íróból szintén egyet, bevettem volna még valamelyik online magazin újságíróját, egy informatikust, és valakit, akit rengetegen olvasnak. Ha Izomtibor az, vagy netán a Tarda blog szerzője, akkor is, mivel a jelenkori magyar irodalom szerves részei ők. Tetszik, nem tetszik, ez van.
    Eleve nem ültetném külön a vendégeket a közönségtől, ugyanis blogger alanyi jogon lehet bárki, ezért teljesen felesleges az abrosz, a külön ásványvíz, meg ez az egész pártkongresszus-szerű felállás. Ha lesz még egyszer hasonló rendezvény, akkor a beszélgetést két részre kéne osztani. Először lehetne a tartalomról, magáról az írásról szövegelni, utána viszont kezdődne egy workshop, ahol az érdeklődők megtudhatnak ezt-azt a kódolásról, a sablonokról, az rss-feedről, a nagyobb szolgáltatókról, és a saját domain alá telepíthető blogmotorokról. Szerintem.
    Műsoron kívül beszélgettem a könyvtár igazgatónőjével, aki szívesen írna blogot, de tart még azoktól az emberektől, akik lenézik ezt a műfajt, és úgy érzik, hiteltelenné válna ettől. Szerintem érdemes lenne belevágni, sőt az lenne az igazi, ha a Somogyi saját blogot tartana fent. Én bátorítani fogom, feltéve, ha a mostani írásom miatt nem tiltanak ki Szegedről:)

Holnap jön a második rész, ahol megemlékezem a Dóm téri sörkertről, és sokkoló videót mutatok be a bálnák és barnamoszatok szaporodásáról. A befejező epizódban pedig eljutunk Szeged legsötétebb bugyraiba, és fény derül arra, hogy mi is az a holland lovas. Durva lesz.


jún 05 2009

a női logika magasiskolája

Becsönget, azt mondja, hogy csak öt percre jött, mert vizsgaidőszak van és atyaúristen. Persze megdumálom, hogy menjünk el sörözni, de végig hisztizik (társaságban), hogy én milyen gonosz vagyok, mert nem hagyom őt tanulni. Negatív hősként lelkiterrorhoz folyamodom ekkor, és további söröket ígérek meg szendvicset reggelre, hogy ne menjen haza. Este tizenegy óra van, és semmi értelme sincs már. Na, ekkor már csaknem a földhöz verdesi magát idegességében, hogy nem, nem, én nem lehetek ilyen szörnyeteg, ő most elindul és bemagolja az internetet. Teszek még három kísérletet (volt benne mesekeksz meg eperjoghurtos milka is asszem) aztán feladom. Indulna mindenki a dolgára, amikor benyögi, hogy igazából arra gondolt, már semmi értelme hazamenni, ezért akár itt is maradhat. Ezt magyarázza el nekem valaki. Köszike.


máj 29 2009

k7

Tök egyértelmű, hogy a bukott íróságból már nem tudok sokáig megélni, ezért el kell indulnom a celebnek levés rögös útján. Reklámozhatok például antidepresszánst a blikkben, vagy adhatok interjút a budapest tévének. Beszélhetek az írónak levésről, de persze úgy, hogy a büdös életben nem gépelek be többé egy sort sem. A felvezető körökön túl leszek hamarosan, ugyanis meghívtak az Ünnepi Könyvhét egyik szegedi rendezvényére, ahol a Kik is azok a bloggerek? című beszélgetésen veszek részt. Nagy halálom az erőltetett csevely, de remélem, hogy a repi pogácsa mellé nem csak ásványvizet adnak, hanem vodkát is, és akkor már megérte. Ha valaki arra jár esetleg június nyolcadikán, ugorjon be és hozzon sört kísérőnek. Jó lesz.


máj 12 2009

a gyorsrizs-pörkölt receptje

Hozzávalók:

1 zacskó gyorsrizs
1 liter víz
1 kávéskanál só

A sót a vízbe szórjuk, majd felforraljuk és belehelyezzük a zacskós rizst. A konyhaajtót becsukjuk magunk után, majd a létező összes ismerősünkkel instant beszélgetésbe kezdünk a világháló használatával. A hosszú, mély összefüggéseket sem nélkülöző eszmecsere nagyon fontos, hiszen legalább egy óra kell ahhoz, hogy elforrjon az összes víz, ráolvadjon a lábas falára a műanyag, és a rizsszemek szakszerűen szénné égjenek.

Miután elkészültünk az étellel, helyezzük azt a szemetesbe, bontsunk ki egy sört, és elmélázva tekintsük meg a naplementét.

Jó étvágyat!


ápr 26 2009

megtalálni Edith Piafot

"ha új trükköt nem csinálsz
holnap jön egy óriás
téged megesz, engem elás
és nem csinál semmi mást
ez a kurvanagy óriás"


Álmomban egy városban bolyongtam, és Edith Piafot kerestem. Nagyon furcsa hely volt, mert a régi épületeket nem bontották le, hanem azokból nőttek ki a hatalmas üvegtornyok. Minél mélyebbre merészkedtem, annál sötétebb és ellenségesebb lett a környék. Csupasz izzók világították meg a vörös téglára tapadt penészes vakolatfoltokat, ha pedig felnéztem, minden szikrázóan tisztának és vadonatújnak tűnt. Az emberek fémes hatású műanyag nadrágot hordtak, és színes pulóvereket. Valamiért mindenki kopasz volt.
    Tudtam, hogy a jövőben vagyok valahol, mert a technikai fejlettség sokszorosan meghaladta a mostani szintet. Természetesen ez csak a fenti részre vonatkozik, mert legalul széntüzelésű kályhákkal fűtöttek és rengeteg huszadik századi lomot láttam. Nem zavart egyáltalán ez a kettősség, sőt nem is érdekelt komolyabban, hiszen semmi más dolgom nem volt azon kívül, hogy megtaláljam Edith Piafot. Nem volt rá okom, nem kaptam feladatot, egyszerűen ezt kellett tennem. Éreztem, hogy óriási a tét. Ha nem találkozunk, ha nem mondhatom el neki azt amit akarok, végem.
    És hatalmas volt az a város. Felmásztam egy ház tetejére és nem láttam a végét. Az egész láthatár világított, fények futkároztak mindenütt, mintha egy világnagy ünnepség zajlana. Engem viszont nem ragadott magával a hangulat, mert tudtam már, hogy nem lesz meg, hogy sohasem találkozunk, hiszen állhatnánk akár egy méter távolságban a tömegben, nem ismerném fel...

    Aztán felkeltem reggel, és valamiért az jutott eszembe, hogy ha majd egyszer végem lesz, szeretnék kapni egy szép napot, olyan csendes haldoklásra. Szóval nem úgy, hogy görcsökben fetrengek, meg nem is úgy, hogy tele vagyok morfiummal és fogalmam sincs már a világról. Remélem ez a dolog úgy ötven év múlva esedékes, addigra már csak feltalálnak olyan szereket, amitől az egész lehet olyan, mint egy vasárnap délutáni tespedés. Akkor aztán szólok majd a nővérkének, hogy nyissa ki az ablakot (remélem tavasszal tilpizek majd le), és hátradőlök majd elégedetten. Vissza fogok gondolni az összes nőmre, és majd úgy csinálok, mintha nem bántam volna meg egyiket sem. Biztos nem lesz már fogam, hát csak emlékezetből idézem fel a rántott csirkeszárnyat meg a sört és a somlói galuskát. Aztán ha végeztem mindezzel, összeszámolom a helyeket, ahová sikerült elutaznom. Mert én bolyongtam Párizs külvárosaiban, mattrészegre ittam magam egy berlini klubban, sőt voltam Moszkvában olyan helyen, ahová a helyi feketék (!) járnak szórakozni. Ezen felül elszívtam egy szál cigit a Central Parkban (jó, ez nem volt még meg, de addigra biztos összejön), és egyszer végigutaztam egy csomó volt Szovjet tagállamot, egészen az Északi Tenger partjáig.
    Amikor mindezzel végeztem, elalszom csendben, és randizok Edith Piaffal.

    Ha pedig már az Északi Tengernél tartunk, szeretném bejelenteni, hogy a 2006-ban megjelent első regényem, A Csillagok hegyén című posztapokaliptikus pszichodráma heteken belül a blogszférát fogja (helyettem) gazdagítani, ugyanis le fogom adni napi folytatásokban. Lesz nagy csinnadratta, médiatámogatás, szponzorhadtestek, celebeső. A részletekről mindenkit tájékoztatok időben. Szervezés közben írtam egyébként halállistát is, amin azok a személyek szerepelnek, akik első körben biztosítottak a támogatásukról, aztán meg elsiklottak valahogy a dolog felett. Sajnos ők szarul jártak, mert eldöntöttem, hogy az irodalmat úgy fogom terjeszteni, mint az arabok az iszlámot: nyers erővel. Az lesz, hogy a könyvtáros fog megütni mindenkit aki linkel, viszont én mondom majd, hogy hova üssön és hányszor. Úgy nézem, az index.hu szerkesztőségét fogjuk először megtizedelni. Csúf halál lesz, csúf!

Most viszont hallgassatok zenét. Kispál és a Borz - De szeretnék...


már 04 2009

gyenge kezdés után erős visszaesés

Hétfőn már éreztem, hogy meglesz nekem ez az influenza, ezért dél körül hazajöttem szenvedni. A keddi napot feladtam reggel nyolckor, de akkor legalább volt erőm önállóan lemenni a közértbe. Ma viszont annyira okádék módon éreztem magam, hogy beültem a fotelba, magam köré tekertem egy takarót, és egész nap ostoba lövöldözős filmeket néztem. Teát ittam, kínai levest ettem, és jobb szórakozás híján a macskám fülét vakargattam. Motyogtam is persze, hogy semmivel sem haladok, semmi sem megy, de képtelen voltam összeszedni magam. Ez a poszt is negyven perce készül, de már a felénél megbántam, hogy felkeltem írni.
    Nem szeretnék megöregedni. Sohasem.


már 02 2009

ennyit rólam

Akartam indítani egy új blogot, de nem engedte a rendszer, mert hiába csak négy van nekem idáig (öt lehet maximum), hozzászámolta azokat a helyeket is, ahova meg vagyok hívva szerzőnek. Úgy okoskodtam, hogy kitörlök a sajátjaim közül két feleslegeset, és még egyben megszüntetem a tagságomat, aztán hajrá. Miután megszabadultam a boruljunknagyot blogtól meg egy másiktól, amit el sem kezdtem igazából, megakadt a szemem herr mavó politikai fanzinján, ahová nekem bejárásom van. Nosza, rányomtam a törlés gombra, és be is ikszeltem, hogy én ezt nem akarom soha többé, aztán hátradőltem nyugodtan és kinyitottam egy sört.
    Kábé a felénél tartottam, amikor a gyomrom közepe tájáról megindult egy sunyi érzés, felkúszott az ujjam hegyéig, és arra kényszerített, hogy nézzek utána, mit műveltem. Blog sehol. Megfeledkeztem róla, hogy admin jogosultságot kaptam, ami gyakorlatilag atyaúristen kategória, szóval nem csak a saját fiókomból töröltem a cuccot, hanem úgy globálisan az internetről. Szerencsére hosszas könyörgés után a blog.hu support visszaállította az eredeti állapotot.
    Ennyit rólam: Ellenségnek ostoba vagyok és kiszámítható, barátnak viszont sunyi és furmányos:)


feb 22 2009

boholyovics proletár egy munkanapja

Ha az ember fizetésemelést akar kérni, körültekintően kell megválasztani az időpontot. Úgy terveztem, reggel hét körül próbálkozom, mert akkor még a főnököm, az utolsó magyar polihisztor nem kávézott be rendesen. Ilyenkor - gondoltam én - simán van esély rá, hogy elveszik az általam felépített logikai útvesztőben, és bedől az elmetrükkjeimnek. Ehhez képest, amikor felvezettem a sztorit, sunyin megkérdezte, hogy mennyi sört szoktam inni? Hármat, mondom, de mivel nem sörözöm minden nap, lemehet az átlag akár kettőre is. Jó-jó, és kerekített egyből egy akkora történetet, ami elért Bukaresttől Kőbánya felsőig. Nekiállt oltogatni, hogy majd szerez nekem NAGYON olcsó sört, amivel éves szinten százezreket takaríthatok meg. Ezt a tengernyi pénzt pedig arra költhetem, amire akarom, és innentől nincs is szükség semmiféle emelésre. Elég nehezen értette meg, hogy a fogyasztói kosaramat szeretném önállóan menedzselni, az ő dolga mindössze a szükséges pénzeszközök biztosítása. Mintegy másfél órai alkudozás után megállapodtunk - boltban, középárfolyamon - egy havi ötven sör nagyságrendű bérfejlesztésben. Juhé!
    Délután trakrorgumit kellett szállítanom, ugyanis ennek a vállalkozásnak ez a specialitása. A trakrogumi. Ezzel foglalkozunk. Nekem itt a hivatalos beosztásom "termelőeszközeitől megfosztott proletár", szóval én vagyok az a csávó, aki felrakja a traktorra a traktorgumit, és mondogatja közben, hogy mijakurvannyavan?! Ma viszont komolyabb kvalitásokat igénylő feladatot kaptam, ugyanis el kellett mennem traktorgumiért, cégünk traktorgumi szállító gépjárművével. Ezzel, e':


yo gépé-gépé-gépé-gépkoccsí

    A szerkezet valóban nem szép, ellenben az oldalajtót néhány drót tartja a helyén, mert ki van szakadva. Ugyanez elmondható a futóműről, és a komplett hajtásláncról is. A pilótafülkében titkos biokémiai kísérleteket folytat a menedzsment: Megpróbálnak válaszolni olyan tudományos kérdésekre, hogy hány hónap után harapja át az alufóliát a sajtos szendvics, és vajon erjed-e pálinkává a banán, ha elég sokáig rohasztják a kesztyűtartóban? Féltem kicsit, hogy rám támadnak ezek a vadonatúj életformák, ezért agyonvertem őket egy méteres szerelővassal, a hullákat pedig bedobtam az irodai szemetesbe, mielőtt útnak indultam.
    Gond nélkül eljutottam célállomáshoz, ami egy raktár volt, közvetlenül a Jászberényi út mellett. Egy meredek rámpára kellett feltolatnom úgy, hogy a kocsi orra előtt egy méterre döngettek a kamionok. Ezzel sincs baj, behúztam a kéziféket, és beraktam rükvercbe. Kiékelni nem tudtam mivel, de úgy gondoltam ennyi bőven elég lesz. Négy darab, másfél méter átmérőjű, cirka háromszáz kilós traktorgumit toltak elő az emberek, és szakszerűen belökdösték őket a raktérbe.
    A másodiknál elindult a kocsi lefelé.
    Olyan volt, mint amikor a tévében lassítva játszanak vissza egy gólt. Mert vagy négyszer tudtam arra gondolni, hogy húbazmeg, és belefért három mijakurvannya is, de a traktorszállító gépjármű még mindig nem érte el az út szélét, és a felharsanó dudák is olyan elnyújtva, vontatottan szóltak. Amikor meg észbe kaptam, hogy nincs veszve minden, hirtelen felgyorsult az idő. Batmant megszégyenítő ügyességgel téptem fel az ajtót, és álltam bele két lábbal a fékbe. Nyilvánvaló, hogy én leszek a hónap dolgozója.


traktorgumi

    A rakomány rögzítése sem sikerült problámamentesen, ezért egyenesben csak sima halálsikolyokat produkált a gumi, ahogy az acélfalhoz dörzsölődött, kanyarban viszont ez a sokszáz kiló az oldalajtót csapkodta, amit ugye három szál drót tart a helyén. Elképzeltem, ahogy a fáradt fém megadja magát, a födlre zuhanó vas pedig levágja egy nyugdíjas néni tacskójának a fejét. Aztán megindulnak a traktorgumik, és vallási, vagy etnikai hovatartozástól függetlenül letarolják a környéket. Ezután persze elmagyarázom a rendőröknek, hogy nem tehetek semmiről, sík hülye vagyok, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja, de mennem kell sajnos, mert beígértem az esetről egy interjút a Fókusznak. A következő héten én lehetek a sztárvendég a Story-Tv-ben, sőt még a Mónika Show-ig is felívelhet a karrierem, mint traktorgumis sorozatgyilkos. Sajnos, mire idáig értem az álmodozásban, különösebb baj nélkül visszaértem a munkahelyemre, úgyhogy nem leszek celeb, bármennyire szeretném is.


jan 26 2009

a biciklis állatkertről

Ha lesz rá idegem, meghamisítom a múltat és kitörlöm azt a bejegyzést, amiben napi posztot ígértem. Nem jött össze, na.
    Viszont leadtam a Knog-fordítást, és nagyon örültek neki a Schwinn-Csepelnél, egyébként szerintem is jól sikerült. Nyolcvan oldalnyi full elmebetegség. Tényleg évszázadokra vagyunk a modern reklámipartól. Nálunk még azt hiszik a piárosok, hogy a 18-24 éves korosztály eperdarab szeretne lenni a Jogobellában, az ausztrálok viszont felismerték, hogy ilyenkor az embernek leginkább a dugáson jár az esze, meg a péntek estén, amikor szétcsaphatja magát vicces cigivel, vagy komoly vodkával. Okés, ez elmondható a 25-45-ös korcsoportról is, de ez titok, pszt!
    Szóval elkészült az anyag, és a vastag tollal írt számlával beballagtam a Csepel Művekbe. A pénztáros néninek teljesítési igazolás is kellett, ami jelen esetben a leprintelt magyar szöveg volt. Zavartan lapozgatta, és odahívta a kolléganőjét is, hogy nézze már meg, milyen prospektus lesz ez. Egyszer csak rámutatott egy oldalra:
    - Ide miért csak annyi van írva, hogy "Megy már a mosógép"?
    - Hát ott vizuálisan van levezetve a sztori - feleltem. - Lényeg az, hogy két lány unatkozik a mosodában, és kinyalják egymást, hogy jobban menjen az idő.
    Több kérdés nem volt.

    Egyáltalán nem vagyok egy bosszúálló darab, de szerettem volna valahogy viszonozni azt a két idegbeteg hetet, amit a fordítással töltöttem, ezért írtam egy e-mailt Ausztráliába az anyacégnek. Tört, borzalmas angolsággal közöltem, hogy én fordítottam a prosijukat, szerintem halál unalmas az egész, a gyenge próbálkozásaikra meg senki sem lesz vevő ebben az országban, hiszen nálunk hétszer kell gyónni, mielőtt egy fiú és egy lány kettesben találkozhat. Szexuális aktust is kizárólag gyermeknemzés céljából létesítünk, úgyhogy felesleges itt reklámozni az állatkertjüket. A Knog termékek általában állatneveket kapnak (béka, gekkó, kutya, stb), és úgy állítottam be, mintha teljesen félreértettem volna a dolgot: A cég nem bringás kiegészítőkkel foglalkozik, hanem egy állatkertet üzemeltetnek, ahová biciklivel is be lehet menni. Ha esetleg a napokban hadat üzennek nekünk az ausztrálok, az egész biztosan nem az én levelem miatt lesz!

    Már a munka elején megtetszett egy táska a katalógusból, és addig rágtam az emberem fülét - hiszen mekkora reklámértéke van már annak, ha bukott írók Knog táskával mászkálnak -, amíg kaptam egyet a sponzorációs keretből. Ilyenkor illik visszanyalni ugye, szóval következzék a reklám:

KÚ'VAJÓ EZ A TÁSKA!

Láttam én már igényes dolgokat, de ez tényleg akkora flash volt nekem, mint annak idején anyámnak az első dobozos kóla. Kezdődik úgy, hogy ez - az Art Dog - ÍGY néz ki:


eleve buzisan fogom a cigit, szóval nem ront az összhatáson


a belső grafika kicsit konkrétabb. tíz, vagy tizenkét tároló mizéje van egyébként


van a tárcsának egy ellendarabja, amivel hozzá lehet rögzíteni a vázhoz, vagy a kormányhoz


ha rosszra fodrul az idő, csak kinyitod a hátsó cipzárt, és...


...ráhúzod a kicsikére az esőköpenyt!

És itt szeretnék üzenni a barátaimnak/ellenségeimnek, hogy nem, nem, nem. Nem adom oda, se pénzért, se sörért, sem egyéb természetbeni ellenszolgáltatásért:)


dec 22 2008

Mózes a hegyen

Karácsonytól érdemes lesz gyakrabban benézni a Tündérgyárba, mert negyven napig itthon ülök, és - kisdobos becsületszavamra - minden este írok egy posztot. Az aktuális, háromszázhuszonhetedik verzió szerint tavasszal jön ki egy mesekönyvem, és azt szeretném befejezni, valamint pontot tennék a néhány tucat futó projektem végére. Unaloműzőnek elvállaltam még egy fordítást is, amihez képest Boris Vian nyelvezete sünis-nyuszis kifestőkönyv, szóval lesz dolgom bőven.
    Lehet majd követni a szellemi leépülésemet, nagyjából ebben a sorrendben:

  • Az első héten semmit sem csinálok, csak játszom az autóversenyzős, báránymegdugós és zombikutyalelövős játékaimmal. Ellenben inni fogok sokat, mert van itthon egy liter törkölypálinka, de olyan erős, hogy három korty után a kilincs mellé nyúlkálok.
  • Aztán ideges leszek nagyon, hogy nem haladok semmivel, és elkezdek gyorsan mindenkit terrorizálni a világvége-hisztimmel.
  • Ezután senki nem vállalja majd a felelősséget, hogy miatta nem történik semmi, hát előveszem a szuicid énem: Lesz is három sikertelen, meg két sikeres öngyilkossági kísérletem, de mivel ettől még mindig nem halad a munka, motyogok egy kicsit magamban meg húzom a számat, és leülök írni.

    Jó szórakozást!


okt 27 2008

a másik én (ömleszett hiszti)

Akkora dzsuva van az asztalomon, hogy nem merem lefényképezni és belinkelni ide, pedig elég vastag a bőr a képemen. Ha megnézem a tennivalóim listáját, az is mocskos káosz, úgy érzem soha sem leszek kész semmivel. Konkrétan áprilisi blogbejegyzések nincsenek befejezve, ezért nem tudhatjátok még, miféle rafinált módon jutottam macskához, meséből is van itt - nem is merem elmondani mennyi - félig készen, sőt még azzal sem sikerült eldicsekednem, hogy tinilányok vérével oltom a szomjam mostanában. De semmi ez, mert kitaláltam közben, hogy általam viccesnek ítélt rövidfilmeket és interjúkat akarok forgatni, és küldtetek tündéreket is, amit szintén nem dolgoztam fel, pedig van Marx-Tündér is, amin szétröhögtem az agyam. Már ott tartok, hogy csak ülök és sajnálom magam, hogy szegény én, de nem állok neki semminek. A dzsidzsidzsidzsi-projektemet elintézem egy legyintéssel, és arról már magamnak sem merek nyilatkozni, hogy mikor hegesztem meg az elcseszett Armageddon-könyvet.
    Zárójelben jegyzem meg, hogy Őz Zsoltival azért felvettem az interjút, sőt már arról is van lövésem, hogy a fél órás anyagot hogy fogom nyolc percbe sűríteni, csak elakadtam az utómunkálatokkal, mert egy özönvíz előtti vágóprogramom van, ami csak olyan fájlformátumokat ismer, amik nagyapámmal együtt szálltak a sírba. Mindegy, a könyvtáros alkoholista blogján olvashattok az előzményekről.
    Aztán sokat gondolkoztam azon, miért van ez a szétesés, mikor régebben halál pontosan tudtam, mit akarok, miért akarom, és konokul ragaszkodtam az ostobaságaimhoz. Ráment sok minden, de ezért van nekem könyvem, másokkal ellentétben, akik belekezdtek, de - helyesen - feladták az egészet.
    Felnőttem, az a helyzet, és egy másik énnel nézek farkasszemet. Számomra idegen ez a csávó, és nem jöttem rá még, hogy mivel tudnám elfoglalni. Talán ezért kezdek bele hatmillió dologba egyszerre. Remélem, hamarosan kiderül, mi dolga van a világon egy fölnőtt Boholynak, mert különben kilapít engem ez a sok félkész projekt.
    Érdekes egyébként, hogy az emberek jó része mindenféle különösebb trauma nélkül hajlandó felnőni, míg a hozzám hasonló ovisok csak igen komoly dádá hatására értik meg, hogy az élet nem vaníliás karika. Világéletemben három dologtól rettegtem:

  • Beszakadni egy lékbe, és nem találni a jég alatt a kijáratot.
  • Eltemetni valakit a hozzám legközelebb állók közül.
  • Durván pofára esni szociálisan.

    Szerencsére ezek közül a harmadik verzió vezetett a mostani állapothoz. Olyan eset, ami bárkivel megtörténhet, és jellemzően meg is történik. Azért néztem csak nagyot, mert az elmúlt tizenvalahány évben iszonyú nagy szerencsém volt a nőkkel. Sosem én buktam be a dolgot. Jó, volt amikor úgy nézett ki, hogy kevesebb esélyem van, mint Szálasinak a vérbíróság előtt, de előbb-utóbb mindig kikapartam magamnak a hőn áhított gesztenyét.
    Aztán meg egyszer csak nem.
    Tizenkilencre húztam volna épp lapot - szokás szerint -, és nem vettem észre, hogy elszámoltam magam. Már ott volt a kezemben a huszonegy. Bukó.
    Persze végigcsináltam az ilyenkor kötelező belehalós műsorszámot - rá is ment egy évem -, de be kellett látnom, hogy így is olcsón megúsztam a felnőtté válásomat. Bármi is történt, akárhány emberrel romlott meg emiatt a kapcsolatom, ők mindannyian isznak, nevetnek, vagy alszanak most éppen és senkiből sem vált kis kereszt, vagy kőtábla. Nem vesztettem el senkit.
    Ezzel a másik, az új énemmel pedig kezdeni fogok valamit.
    Megígérem.


okt 06 2008

marketingfogás

Mivel rendszertelenül posztolok, állandóan bebukom az Indexen kurvulással* szerzett olvasóimat. A látogatottság hamar visszaesik egy gimnáziumi zenekar búcsúkoncertjének szinjére, ami nem tesz jót az egómnak. Be lehet szólogatni, hogy mit érdekel ez engem, de hát a blog egó-műfaj, ezt van. Azt találtam ki, hogy írok olyan kis beetető posztocskákat, hogy mire lehet számítani a közeljövőben. Tudod, mint amikor a brazil szappanopera végén vetítenek, hogy nézd meg a következő adást is, mert akkor már biztos kiderül, hogy Armandó miért nyúlkált a médiamogul tizenhárom éves lányának a bugyijában? Neki is kezdek akkor.

* Nyugi, ha pina van, lehozza az Index - Könyvtáros Tezsvér


sze 15 2008

ennyi volt

Vége van. Vége a szabad, törvényen kívüli életnek, az okádásba fulladt féktelen éjszakáknak, kicsapongásnak és mű-művészkedésnek. Innen már csak a karrier és a biztos egszisztencia érdekel, hiszen hamarosan státuszszimbólum-birtokos leszek.

Döntöttem:

Veszek egy összehajtható ruhaszárítót.


júl 21 2008

boráros tér

Mindenki akar valamit. Ezzel az axiómával a Boráros téren szembesülök nap mint nap, amikor megpróbálok elvergődni a hév-megállótól a villamosig.
    De.
    Nem lehet bazmeg, mert jönnek rám, mint a lókupec a sok redvás szórólappal, hogy menjek el nyárra diákrabszolgának, vagy vásároljak pumala® cipőt olcsóér' meg hasonló ostobaságok. Jobbra ijesztek, balra huss, de akkor meg a perui zenekar rókafinggal aromásított szeszesital szagú menedzsere nyomja az arcomba a cédét, hogy vegyem meg. Közben majdnem rálépek egy elemes nyúlra, amit szintén rám akarnak sózni, de csak a bűvös kockát áruló buta droid felé menekülhetek, game over.
    Látom, hogy jön a villamos, és már csak a lépcsőn kéne felkúsznom, de Mari nénje meg Bözsi nénje épp az út közepén élnek lelki életet. Miért nem mennek az esztékába csevegni? Ingyen van, megszavazták, ezt akarták. Miért nem a tiszta váróteremben, kényelmesen ülve beszélik ki Kovácsnét a háromperbéből, akihez olyan furcsa alakok járnak, néha több is egyszerre?
    Na mindegy, hazaérek nagy nehezen. Naivan azt gondolom, hogyha magamra zárom az ajtót, kikerülök a Halálcsillag vonósugarából, de megint jönnek, kopogtatnak. Kétszer is. Először a főbérlőm, hogy adjak neki pénzt sörre ideje lenne rendezni a saramat, aztán meg a szomszéd asszony, hogy túl hangosan szól a dzsidzsidzsidzsi. Bezzeg amikor üvölt, mint a fába szorult féreg, és a feje kocog a falon, akkor nem zavarja, ha ütöm a csimbalmot. Sebaj, legyünk nagyvonalúak.
    Az MSN meg valami új verziót akar letölteni, és addig nem hajlandó, amíg én azt meg nem engedem neki. Aztán amikor harmadszor indítom újra az egészet, mert ugye szeretném a homokórát megállítani, egyszer csak bejelentkezik. Dőlnék hátra nyugodtan, de villogni kezd az egész, kismillió ablak jelenik meg, telistele édes kis agyevő bogárkákkal, akik beszélgetni akarnak velem. Persze véletlenül sem azok, akikkel én váltanék pár szót, ezért gonosz vigyorral az arcomon kiosztom a megfelelő beceneveket és egyenként letiltom őket. Legsúlyosabb napjaimban így festett a partnerlistám:

 

    Na meg persze itt van az én állatkertem. Aki úgy gondolja, hogy valamiféle státuszba került nálam, napszaktól, Boráros tértől, MSN-től függetlenül nyomaszthat engem az akarásaival. Hozzam el azokat az izéket, vigyem el azokat az izéket. Ezt írjam meg, azt ne írjam meg. Ha meg már megírtam, legjobb lenne, ha törölném a gépemről, mire a másik azzal jön, hogy adassam ki minimum kőbe vésve, mert ez annyira tyűha. Az egyik azt akarja, hogy dörgölőzzem oda, a másik azt, hogy a világért se dörgölőzzem oda, a harmadiknak hót mindegy, hova dörgölőzöm, csak vigyem el Lasztminitre nyaralni... Tényleg az lesz a vége, hogy keresek valakit, aki a Mit akarsz? kérdésre csak néz bután, és ennyit képes felelni: Nem tudom.
    Akkor majd veszek egy nagy levegőt, és elmondom, hogy ÉN mit akarok!:)

júl 17 2008

autós történetek

A főnököm vett egy terepjárót, nagyjából ilyesmit:

   Rögtön kértem fizetésemelést, persze nem azért, mert szeretem a SOK pénzt, amiért SOK vodkát adnak, egyszerűen pedagógiai célzattal. Most már legalább tudja, hogy a nagy autó nem csak az önbizalmat növeli, hanem a mérleg kiadási oldalát is.
    Miközben nézegettem azt a fekete kombájnt, kiszámoltam, hogy ezért a pénzért vehetett volna 18.100 db buszjegyet, ami napi kétszer három átszállással cirka 82 évre elég. Persze senki sem szereti a menetrendet meg az éjszakai járatokat, erre is van megoldás: Kijött volna a léből ötszáz darab lejárt műszakis, de üzemképes Trabant, vagy huszonöt jó ló. Esetleg százötven kecske…

    Ikszipszilon hölgyismerősöm is autót vásárolt. Típus, évjárat lényegtelen, viszont ilyen színe van a gépjárműnek:

    Elképzeltem, ahogy betipegett a kereskedésbe, és letámadta az első útjába kerülő üzletkötőt: Sziókamaróka, cejetnék egy olyan édibédi kicsikocsit, amin nem látszik meg a turha!

    Én meg csak játszom, lassan tíz éve már, ugyanazzal az autóversennyel (TestDrive 5). Olyan ez, hogy meg kell nyerni a bajnokságot, aztán átülhetek egy sokkal jobb autóba, és mehetek a következő bajnokságra, ahol természetesen sokkal jobb autókat kell lenyomnom. Valamelyik este kipróbáltam az Ultimate-kupát (ez itt a brutál széria) úgy, hogy a leggyengébb Ford Mustanggal indultam.

    Semmi más célom nem volt, csak az, hogy ne az utolsó helyen végezzek.
    Nem sikerült.

már 18 2008

az igazság pillanata

Halálos betegséget diagnosztizáltak nálam, ez a nagy helyzet. Nem akartam idáig elárulni, hiszen ez mégis csak egy vidám blog, de egyszer mindenképpen szembesülni kell a dologgal. Legyünk hát túl rajta: A mellkasomban kinőtt egy rosszindulatú kis húscafat. Néha kitágul, néha összehúzódik, és hogy még nagyobb legyen a baj, vöröses színű mérgező folyadékot áramoltat a testemben, ahogy rángatózik ott, teljesen öncélúan és irányíthatatlanul. Az orvostudomány sajnost tehetetlen ilyen esetben, és nem valószínű, hogy ötven-hatvan évnél több időm maradt. Igyekezni fogok, hogy ezt a keveset, ami hátravan, továbbra is a társadalom haszontalan tagjaként töltsem el.
    Mintha mi sem történt volna.

már 15 2008

disznóhús ingyen

Emberek, nagyon vigyázzatok az ártatlan szemű, romlatlan lánykákkal! Kedves megjegyzéseket tesznek az asztalt elborító dzsuvára, majd erőszakosan rendet raknak, aminek következtében eltűnik a barna pengető, amivel a szépet szoktam játszani, csak a narancssárga menekül meg, ami viszont kizárólag hentesmetálra jó.
    Dzsidzsidzsidzsi.
    Dzsidzsidzsidzsi.
    Dzsidzsidzsidzsi, megismerkedtem a szomszédasszonnyal. Megígérte, hogy orálisan jó lesz hozzám, ha leteszek arról, hogy szombat délután Slayer számokkal szórakoztassam a háztömböt.
    Ez ám a komoly dilemma…

már 13 2008

csak a véletlen műve

Nyilván csak a véletlen műve, hogy kitöröltem ez a bejegyzést:)


már 09 2008

nirvána

Három-négy éve még úgy volt, hogy amikor átmentem a haveromhoz, mindig elloptam tőle néhány apróságot, amit persze ő is megtett, amikor felette hozzám a penész. Bevett koreográfiája volt a dolognak, aminek csúcspontján kipakoltattuk egymás zsebeit. Ekkor persze előkerült a beetetés céljából eldugott négygombos – hétzenés! – kvarcóra, de a zokniba rejtett RCA-6.3-as Jack átalakító (bolti ára 250 Ft) általában megúszta a motozást. Ez a kis mütyür az idők során nagyjából ötvenszer cserélt gazdát.
    Egy darabig nem találkoztunk, majd amikor jó egy hete meglátogattam és észrevettem az asztalon hánykolódó átalakítót, rutinosan zsebre tettem.
    – Vigyed csak – vonta meg a vállát az ember. – Van itt még néhány felesleges hangszóró, egyébként megtaláltam a Cd-tartó micsodádat is, amit még a Katikától kaptál.
    – Dehogy – ellenkeztem felháborodottan. – Ha odaadod, nem is kell!
    A hangszórókat végül elvittem, de bosszúból rásóztam két darab leharcolt, ám teljesen működőképes mobiltelefont meg egy USB-kábelt, de ő viszont álnokul a polcomra csempészett egy 32 Mb-os, burkolatnélküli pendrive-ot.

    Megöregedtünk. Elmúlt a bohó ifjúság, amikor még azt hittük, hogy az anyagi javak birtoklása bármit is javíthat az életminőségünkön. Hamarosan megérkezünk a Nirvánába.

feb 26 2008

mea culpa

Felszerelkezve mindenféle tisztítószerrel, ma végigsikáltam a kastélyomat. Jellemző az o'jektum méreteire, hogy mindennel végeztem, nem egészen egy óra alatt.

És látá Boholy, hogy ez jó. És lelkében felindulván, visszavonta az ő tanait, miszerint a takarítás az ördögtől való bűnös cseleket, mi nem más, mint a dilettáns elmék mellékvágánya, mellyel hasztalanul igyekeznek értelmet adni nyomorult kis életüknek.