Említettem már valamelyik posztban, hogy új másodállásom van: egy kocsma elindításában segédkezem. A hétvégén tanulmányi útra mentünk Krakkóba, mivel lengyelországban nagy hagyományai vannak az alkoholfogyasztásnak, este nyolcra gyakorlatilag mindenki mattrészeg. A teszkó ott úgy néz ki, hogy le van választva az eladótér harmada, és azon a részen kizárólag vodkát árulnak. Az éjjel-nappali közértre sem az van kiírva, hogy ABC, vagy Delikát, hanem egy hatalmas ALKOHOLE felirat virít a bejárat fölött.
Feels like heaven.
Négyen utaztunk: Mélymagyar Zoltán képviselte a hazai ultrákat, a filmrendező haverom a buddhista-raszta szövetséget, és magunkkal vittük még Jolán Hortenzia Barbie-t, aki nem csak céép, hanem okosz is. Engem ugye a kobold és lúdvérc szakszervezet delegált, komoly csapatot alkottunk, ezt biztosan állíthatom. Abszolút nem tűntünk ki a tömegből, mert Krakkó egy hatalmas Muppet Show. Az a furcsa a városban, hogy nyoma sincs a búvalbaszott zombiseregnek, ami ellepi nálunk a metrót. Mindenki mosolyog és nevetgél, ami köszönhető persze az égetett szesznek, de egy arcon sem láttam a nálunk jól ismert "sírva vigad a magyar" jellegű tablettásbor-depressziót. Feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy ennyi elázott miniszoknyás nőt sem láttam még egyrakáson - go to 2nd paragraph.
Random helyi érdekességek:
Nyalókázó kislányokra figyelmeztető közlekedési tábla és pszichedelikus kispolszki.
Ellátogattunk az Auschwitz-Birkenau konszernbe is, de nem fogok most élménybeszámolót tartani a borzalmakról. Elmesélek viszont egy történetet, ami ott esett meg 1944-ben:
Edward Galínski lengyel politikai fogoly volt, 21 éves. A tábori száma 531, tehát az első transzportok egyikével érkezett, vén rókának számított. Nagyon unták már magukat a haverjaival, és kisütötték, hogy meg kéne szökni. Ebben az időben a németek már több fronton vonultak vissza, akadozott ellátás is, hát lehetett üzletelni az őrökkel. Készpénzért és aranyért vettek egy komplett SS-egyenruhát meg kilépő papírokat. Hónapokig tervezgettek és figyelték a katonákat, hogy viszik külsős munkára a rabokat, mert ezt a trükköt akarták elsütni. Menet közben viszont Edek beleszeretett egy Mala nevű nőbe, és semmiképpen sem akarta otthagyni.
Sokan azt gondolják, hogy a táborban csak csontsovány, kiéhezett foglyok éltek, akik azzal töltötték az idejüket, hogy a halált várták. Voltak rengetegen persze, akik idegileg felőrlődtek és feladták, flekktífusz és vérhas járvány is tombolt, ügyeskedéssel és egy nagy adag szerencsével viszont felszökött a túlélési esély akár egy százalékra is. Edek pedig ügyeskedő volt, jóképű, és az a fajta, aki folyamatosan bajba kerül, de valahogy mindig megússza. A lányos anyák rémálma. Szerelőként dolgozott, ami kiváltságos posztnak számított, mert bejárása volt a női részlegbe is. Itt ismerkedett meg egy sziléziai zsidó lánnyal, Mala Zimetbaummal, és járni is kezdtek, már amennyire ezt meg lehetett oldani Birkenauban.
Mala Zimetbaum és Edward Galínski
Edek ragaszkodott ahhoz, hogy vigyék magukkal a lányt is, de a barátja, Wieso (Wieslaw Kielar, aki később megírta az Anus Mundi-t. Magyarul A 209. auschwitzi fogoly címmel jelent meg) nem mert nekivágni egy legyengült és beteg nővel, ezért úgy határoztak, hogy két csoportra oszlanak. Galínski megy először Malával, és néhány napra rá a többiek, ha sikerült valahogy visszacsempészni az egyenruhát. Edek átöltözött egy bódéban, és nemes egyszerűséggel kisétált a táborból a nőjével együtt. Másfél hét múlva sajnos elcsípte őket egy őrjárat, és az azonosítás után visszaszállították őket a táborba. A politikai osztály nagyon kíváncsi volt arra, honnan sikerült egyenruhát szerezni, ezért majdnem egy hétig kínozták őket a 11. barakkban. Nem vallott egyik sem. Felkötötték mindkettőt, viszont a történet terjedni kezdett a táborban, helyi legendává váltak, ami sokaknak erőt adott a túléléshez. Edek és Mala utolsó üzenete a mai napig olvasható a pincebörtön falán.
A Szerelem a halál árnyékában című képregény is róluk szól.
jelenléti ív