Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
ápr 05 2009

Xenu

Két kedvenc "tudományágam" van, a holokauszttagadás és a szcientológia. Hajlamos vagyok úgy beszélni, mintha mindenki konyítana ezekhez a szerencsére marginális, és kevés embert érintő témákhoz, de most kivételesen user friendly leszek, és írok egy rövid áttekintést:

    L. Ron Hubbard (1911-1986) amerikai sci-fi író volt, aki belefáradt az űroperákba, és jövedelmezőbb tevékenység után nézett. Írt egy könyvet Dianetika a mentális egészség modern tudománya címmel, amiben egyfajta lelki önsegítő terápiát adott közre. Megfelelő pszichiátriai képzettsége persze nem volt a dologhoz, de pótolta ezt a hiányosságot nem kevés fantáziával. Szakszavakat kreált, merített innen-onnan, aztán eladta az egészet, mint egy teljesen új filozófiát, ami majd forradalmasítja az elmetudományokat. A szakma rögtön ízekre szedte a dianetikát és áltudománynak nyilvánította, a nép viszont bekajálta, mint a Mónika Show-t, és sorban álltak az emberek az auditálásért. Nekem úgy a feléig sikerült elolvasnom, de aztán olyan szinten ömlött rám a hülyeség, hogy leraktam inkább. Meg kell hagyni, voltak jó meglátásai Hubbardnak, de kétlem, hogy ezek mind eredeti gondolatok lennének, egyébként meg nem kell felmagasztalni valakit azért, mert a hatszáz oldalból négy bekezdés nem egetverő ostobaság. A dianetika szerint például mesterséges altatásban, vagy egy balesetet követő sokkhatás alatt bekapcsol az ún. reaktív elme, amely nem asszociál, hanem mindent szó szerint értelmez és alkalmaz. Tehát ha egy vakbélműtétet hajtanak végre rajtad, és az asszisztens közben arról beszél, hogy hányingere van a bablevestől, akkor ez eltárolódik benned valahol, és te is undorodni fogsz tőle, bármennyire is imádtad odáig. Az egész irományt körüllengi az őrület diszkrét bája. Ijesztő, mint Veronika rajzai: Vicces persze, nagyon vicces, de mi van akkor, ha ezt komolyan gondolta? Akkor én nem szívesen találkoznék egy sötét utcában azzal az emberrel, aki ezt összehozta.
    Később Hubbard agyában kiégett még egy áramkör, és - nem utolsó sorban az adómentesség miatt - megalapította a szcientológia egyházat. Ez a dianetikát használja fel alapnak, de megfűszerezték egy csomó természetfeletti képességgel, amihez hozzájuthat az ügyfél, persze nem kevés papírpénzért. A világot is meg akarják menteni folyamatosan. Küzdenek a droghasználat, az elnyomás és a gyógyszeripar visszásságai ellen, legalábbis ők ezt állítják. Valójában az a trükk, hogy kitalálnak egy nemes célt, híres és elfogadott embereket igyekeznek az ügy mögé állítani, de valójában csak a szcientológiát, ezt a gyökér agymosó szektát próbálják legitimálni. Mivel nem a szcik bemutatása ennek a posztnak a célja, ezért lépjünk tovább. Akit bővebben érdekel a téma, annak itt van néhány link:

    a szcientológia egyház hivatalos oldala
    egy volt szcientológus blogja (különösen ajánlott)
    egy a "nemes" célok közül: drogmentes maraton


ápr 01 2009

a nap üzenete (frissítve)

A világgazdasági válság miatt lecseréltem a kínai robogómat egy kocsira. Az autóban mégsem fúj annyira a szél, könnyebb elviselni a nyomort, na. Feladtam egy hirdetést, hogy ilyen meg ilyen robogó van eladó, berugókar törött, hiányzik egy csomó csavar, egyébként meg szétvan a hengerfej, és ömlik belőle az olaj, hatvanötezer. Nem igazán kapkodtak érte. A magyar ember nem bírja a kihívásokat. Már arra gondoltam, hogy felgyújtom, amikor bejelentkezett egy csávó, hogy adna érte egy olasz robogót, aminek nincs semmi baja, viszont nem százhuszonöt, csak hetven köbcenti, de szét van tuningolva és száztízet megy. El is jött, megnéztem a gépet, de húztam a számat, ahogy kell, mire felajánlotta, hogy ad még mellé tíz rongyot. Megírtuk az adásvételiket és ment mindenki a dolgára. Egész délután a környéket ijesztegettem az új szerzeményemmel. Ez tényleg annyira életveszélyesen megy, hogy derékba fogja törni a bukott írói karrieremet.
    Amikor hazaértem, ez a Skype-üzenet fogadott:

    Szerintetek miért vette meg? Nem azért, mert ostoba, mint a döngölt agyag, ugye?:)

ápdét!

    Nincs még vége a sztorinak, ugyanis a gyerek felhívott ma és közölte velem, hogy a motor nem jó, minden baja van, és visszahozza mer'egyébként minden árut vissza lehet vinni három napon belül. Igyekeztem neki elmagyarázni, hogy a teszkóban ez még működik, de használt holmik esetén, pláne egy olyan cuccnál, ami hibásnak volt hirdetve, nincs garancia. Egyre csak hajtogatta  magáét, hogy én áttettem őt a palánkon és "nemleszezígyjó", hát levezettem neki, hogy nem olvasta át az e-mailben küldött hibalistát, akkor sem figyelt, amikor elmondtam, mik a lehetséges problémák. Csak azt nézte, hogy szép sárga a spoiler, mondhatni a saját kapzsisága áldozata lett.
    Asszem ekkor elszakadt nála a cérna.
    Megátkozta a családomat és a leszármazottaimat hetedíziglen, és benyögte az aduászt, hogy ő a rendőrségen dolgozik, kijönnek aztán úgy bezárnak, hogy rám rohad a műanyag lakat. Akik ismernek, tudják hogy egyáltalán nem vagyok egy agresszív alkat, de ez már nekem is sok volt. Megígértem, hogy agyonverem ha tovább pattog, aztán én hívom ki a rendőr haverjait, mert kötekedett ugye és sima önvédelem volt az egész. Erre bizonyítékom is van, hisz látta egész Csepel meg a Tűzoltó utca. Aztán ha ezzel megvagyunk, még ki is fizettetem vele a rezsiórdíjunkat, mert nem volt időm dolgozni, amíg ezzel a baromsággal foglalkoztam.
    Erre kicsit abbahagyta a telefonálgatást, de este megint Skype-on kezdett nyomasztani ugyanazzal. Igyekeztem kulturáltan lezárni a történetet, hát elővettem újra a hibalistát, levezettem neki a törvényi hátteret, de nem: csak mondta, csak mondta a magáét. Így ért véget a beszélgetésünk:

    Aztán letiltottam. End of story.


süti beállítások módosítása