Az irodalmas-bloggeres beszélgetés után a dóm téri sörkertbe mentünk levezetni a feszültséget. Ez annyira jól sikerült, hogy fél hétkor (háromnegyedkor megy az utolsó vonat Budapestre) fel kellett hívnom a főnökömet, és nagyjából a következő beszélgetés zajlott le köztünk:
Én: Huárghbroffzsuff!
Ő: Tessék!
Én: Szgedn grhroffmbrömmroáff!
Ő: Hol?
Én: Szgedn!
Ő: Á, értem! Szabadnapot kérsz holnapra, ugye?
Én: Broáff!
Ő: Szevasz.
Az alkoholtól én vagy barátságos leszek, vagy nagyon okos. Rosszabb esetben mindkettő. Kölcsön is vettem valakinek a nőjét, és körbejártuk az asztalokat. Leültünk mindenkivel beszélgetni, aki elég problémásnak tűnt. Kiszúrtam az egyik sarokban két meleg fiút, akikről aztán kiderült, hogy mégsem azok, viszont biológusnak készülnek, majd csatlakozott hozzánk Hippi, a helyi hajléktalan filozófus. Kár is tovább beszélnem a társulatról, mert egy csodálatos ismeretterjesztő kisfilmet sikerült összehoznom a segítségükkel:
Holnap pedig a szegedi kaland záró aktusa következik, kizárólag nagykorúaknak és erős gyomorral rendelkezőknek.