TÜNDÉRGYÁR

Ma lettem 33 éves. Ilyenkor illik mérleget készíteni, mert ebben a korban már nincs hova menekülni, nem igazán lehet új célokat találni. Ami megtörtént, az kérlelhetetlenül meghatározza a továbbiakat. Nem a jövő víziója irányítja az ember cselekedeteit, hanem a múltban keres kapaszkodási pontokat. Ez lehet a gyermekkor vége, nem?
    Azt kellene mondanom, hogy tökéletesen sikerült a felnőtté válás, mert véghez vittem azt az egy dolgot, amit a legfontosabbnak tartottam. Megírtam a könyvemet, és nem maradt a fiókomban, hanem mindenféle polcokra került, ahol a helye van. Az egyik legnagyobb félelmem az volt, hogy úgy megyek el, mint a többi százmillió, akik semmit sem tettek le az asztalra. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden embernek kötelessége írni, festeni, vagy extrém öngyilkosságot elkövetni, de ahhoz, hogy egy élet értelmet nyerjen, feltétlenül szükséges megtalálni az egyensúlyt, egy saját világot. Nekem ezt kellett megtennem, sikerült, és akár jó is lehetne most.
    De
    Kihagytam a számításból azt, hogy a könyvnek egyszer vége van, én pedig abban éltem évekig. Tényleg felmentem arra a hegyre, és lehoztam onnan, amit kell. Varázslatos helyeken jártam, most pedig itt ülök egy unalmas külvárosban, egy unalmas lakásban és nem értem az egészet. Hiányzik.
    Persze mondhatnátok erre, hogy semmi gond. Az első könyv után jön a második. Ha elmebeteg világokban akarsz bolyongani, megteheted életed végéig. Csak tessék, csak tessék.
    Igen ám, de nem találhatok új világot, hisz éppen ezt próbálom értékesíteni. A kérdések, amiket feltesznek nekem zavarba hoznak, mert az olvasó egy olyan ajtón léphet be, amit én bezártam magam előtt, amikor leírtam a vége szót. Komolyan irigy vagyok, hogy bejárásuk van valahova, ahonnan engem már kitiltottak. Van egy olyan mondás, hogyha befejezel egy könyvet, az olyan, mintha kivinnéd a gyereket az udvarra és lelőnéd. Ilyen ez…
    Idővel ez az érzés változni fog, mert így kell lennie. Idővel nekem is értelmes dolgok jutnak majd az eszembe, és nem arról fogok írni, hogy itt ülök, és semmi sem történik. Persze az is lehet, hogy nem állok neki még egyszer. Elgondolkoztató, hogy hány emberbe tiportam bele az évek alatt. Hányszor nem vettem figyelembe, hogy érző lények vesznek körül. Csak arra koncentráltam, hogy ennek meg kell lennie, ha szétszakad az ég, akkor is. A végeredmény az lett, hogy porrá zúztam magam körül mindent. Az összes felém irányuló szeretetet és törődést becseréltem egy 125x220x20 mm-es, megközelítőleg 0,35 kg súlyú tárgyra. Ez lenne a kozmikus főnyeremény?
    Hmm…

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2006.04.17)

Volt egyszer egy asszony, aki folyton csodálkozott. Ha bármi érdekes történt a világban, összecsapta a kezét.
    – Nahát! – kiáltotta, és elkerekedtek gyönyörű szemei.
    Kertje is volt azonkívül annak az asszonynak, ahol csodaszép virágokat termesztett. Sokszor átmásztam a kerítésen és összeloptam egy csokorra valót. Nem adtam én azt oda senkinek, hanem otthon nézegettem és szaglásztam, ha utolért a szomorúság.
Egyszer, ahogy járom a mezőt, elébem került egy virág, olyan amilyet még sohasem láttam. Féltem leszakítani, ezért kiástam gyökerestül, és elvittem annak az asszonynak.
    – Tessék – mondtam neki –, ezt az ellopott virágokért hoztam cserébe.
    Erre összecsapta kezét.
    – Nahát! – kiáltotta, és elkerekedtek gyönyörű szemei. – Pedig én azt hittem, hogy ajándékba adtam őket!

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2006.04.14.)

A kortár sírót telefonon ébresztette egy rosszindulatú hang, és azt vetette a szemére, hogy egy órával ezelőtt meg kellett volna jelennie a polgári munkahelyén. Hősünk ezután még szemezett egy ideig a működésképtelen, 70 éves radiátorral, majd egy bátor mozdulattal lerúgta magáról a takarót és kivonult a konyhába kávét főzni. A kortár síró lakásában két ágy van a hosszabbik fal mellé tolva. Az egyik a háló, a másik a dolgozószoba szerepét kapta. Különösen azért, mert az ablakhoz közeli ágy végében rá lehet kapcsolódni a szomszéd drótnélküli hálózatára, ami ugye megspórol számára egy internet-előfizetést. Kávézás közben átfutott az aktuális híreken, gyorsan kitörölt néhány, a múltat felhánytorgató e-mailt, és utánanézett, hogy halad bizonyos kislányok oltogatásával. A nem túl fényes eredmények negatívan befolyásolták a munkakedvét, és újabb fél óra kávézással egybekötött üldögélés következett.
    Ezután mégis erőt vett magán, és bement a munkahelyére, ami egy nyomdaipari utómunkálatokkal foglalkozó kisvállalkozás, nagyjából az Üvegtigris és a Mad Max életérzés között félúton. Természetesen a központi fűtés itt sem ment, ezen felül a kortár sírónak azzal a ténnyel is szembesülnie kellet, hogy a Duna áradása kis híján belemosta a szomszédos raktárba a cég központjának számító félig összedőlt faházat. Miközben azon fáradozott, hogy mentse, ami menthető, kétpercenként csörgött a telefonja. Az összes nehéz ügyfél ezt a napot találta a legalkalmasabbnak arra, hogy szétrágják a lelkét az éppen aktuális ostobaságaival. Délutánra a kortár síró elvesztette kapcsolatát az egzakt valósággal, és teljes apátiba süllyedve kereste a kész átverés show által elrejtett kamerákat. Órák múlva megértette, hogy most valóban az történik, ami, és elhatározta, hogy inkább beadja az önéletrajzát egy kínai bányavállalathoz.
    Az este további része már viszonylag nyugalmasan telt. Kicsit vitázott még a rendőrökkel, mert nem villogott valami a közel tíz éves csúcstechnológiát képviselő személygépjárművén, kiderült, hogy bent felejtette a laptop töltőjét, valamint amikor alkoholba szerette volna fojtani a bánatát, elindult vásárolni egy fillér nélkül.
    A kortár síró ezután végleg feladta ezt a napot, és mosolyogva álomra hajtotta a fejét.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2006.04.12)

Az itt látható különleges hatásokat nem képfeldolgozó programmal értük el. Egy félig leformázott, és utána hetekig egy piros hátizsákban hurcolt winchesterről próbáltunk adatokat menteni. A feladat megoldásához feltétlenül egy férfira és egy nőre van szükség:
    A nő a tenyerébe veszi a merevlemezt, megsimogatja, és becéző szavakat suttog neki. A férfi ezután egy határozott mozdulattal rádugja az adatkábelt, és a nő elindítja a számítógépet. Olyan gépeknél, ahol a start gomb nem csak műkörömmel nyomható be, az indítást végezheti a férfi is. Ezzel a módszerrel egyszerre 2-3 fájl nyerhető ki, utána jöhet a következő menet. Lényeg a szeretet...

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2006.04.09)

Úgy másfél évvel ezelőtt a kezembe akadt egy film. Donnie Darko volt a címe, és valami nagyon beteg sztorit vezettek elő a hátsó borítóján. Nagyjából azt, hogy adott egy problémás gimnazista srác, akinek éjjel megjelenik egy óriás szörny-nyúl, és másodpercre pontosan felfedi előtte, hogy mikor lesz a világvége. Még aznap éjjel egy repülőgép-hajtómű zuhan a házra, egyenesen Donnie Darko ágyára. Ő viszont a nyúlnak köszönhetően egy golfpályán tölti az éjszakát, és megmenekül. No, innentől kezdődik az őrület…
    Valamiért mégsem tettem be a kosárba, talán drága volt, talán csak azért, mert az ember nem vesz meg minden filmet. Egy idő után mégis motoszkálni kezdett bennem a dolog, és elmentem a tékába. Bemondtam a címet, de csak valami Donnie Brasco-ról tudott a kislány. Amikor elmeséltem neki a történetet, kijelentette, hogy ezt a filmet csak kitaláltam, mert nincs az a félhülye producer, aki ilyesmire pénzt áldozna.
    Érdeklődtem az ismerőseimnél, de csak de ők is csak hallottak valakiről, aki esetleg látott valami hasonlót. Az Odeonban végül megtaláltam az üres borítót az eladó filmek között. Boldogan rohantam a pulthoz, de kijelentették, hogy biztos megvan valahol, de azt csak a Józsi tudja, aki talán hazavitte, meg egyébként is kilépett három hónapja. Kezdtem már tényleg azt hinni, hogy kamu az egész, amikor az egyik kollégám minden elővezetés nélkül kezembe nyomta a dvd-t.
    Négyszer néztem meg egymás után. Nem azért, mert be akartam pótolni az elvesztegetett időt, hanem azért, mert nem hittem el, amit látok.
    A főszerepeket akkor még jórészt ismeretlen színészek játszották, viszont az epizódokban feltűnik Drew Barrymore, Patrick Swayze, és Noah Wyle is. A Donnie Darko-t játszó Jake Gyllehaal valóban főnyeremény problémás gimnazista témakörben, a barátnője, akit Jena Malone alakított, pedig pont úgy néz ki, mint aki nem igazi, hanem rajzolták. Az a fajta tizenöt éves lány, akire ötvenes pasik recskáznak a fizetős pornóoldalakon.
    Maga a film az időutazással, foglalkozik, nagyon furcsa megközelítésben. Tudni kell, hogy az időutazás logikailag mindig bukta. Nem lehet olyan történetet összehozni, amibe senki sem tud belekötni. Egy olyan jelenségről és a következményeiről nem egyszerű beszélni, ami a számunkra megadatott valóságban nem létezik, és éppen ezért fel sem tudjuk mérni, hogy mi mindent hozhat magával. Ebben a szellemben az egész sztori zavaros és következetlen, de a rendező-forgatókönyvíró sokak számára megválaszolt egy nagyon fontos kérdést:

    – Mikor van a világvége?
    – Amikor meghalsz.

    Zseniális az ember, mert úgy teremtett saját világot, úgy tette szerethetővé a történetet, hogy borzalmasan koreografált jeleneteket követnek iszonyat baklövések. Az a rész, amikor Donnie Darko megpróbál becsajozni, magasan túl volt a tűrésküszöbömön. A film vége felé teljesen életszerűtlen a két álarcos rabló a sötét pincében, az meg pláne, hogy minden ok nélkül kirángatták a lányt az utcára.
    És mégsem ez a lényeg. Nézzétek végig, és meg fogjátok érteni, hogy ez a nyúl egy igazi köcsög!
    Végigcsináltatta Donnie-val az egész hajcihőt. Eláraszotta vízzel az iskolát, lebuktatta a pedofil szektafőnököt, és még attól is gondoskodott, hogy legyen a fiúnál fegyver, amivel majd fejbe lövi azt a másikat, ha eljön az idő. És mi értelme volt az egésznek? Pont semmi. Gretchenrose végül életben maradt, de sohasem ismerkedtek meg egymással. A pedofil tanár úr tovább űzte a kis játékait, és valószínűleg sohasem bukott le. Természetesen a baleset sem történt meg, de ahhoz elég lett volna, ha nem jelenik meg éjjel szörny-nyúlként, csak hagyja folyni az eseményeket. Lehet, hogy a lány így is összejött volna Donnie-val, de ha nincs ez az időutazásos mizéria, biztos nem mennek aznap éjjel az öregasszony pincéjéhez, és nem jön az az autó. Azt hiszem, sohasem fogom megérteni, hogy mit akart. Valaki egyszer felvilágosíthatna.

www.donniedarko.com
www.donniedarko.lap.hu

(az eredeti bejegyzés dátuma: 2006.01.31)


 

Ma a kezembe fogtam életem első regényét. A Csillagok hegyén, írta Király Ferenc műve. Sokáig azt hittem, hogy a könyvírásban maga az alkotási folyamat adja a legtöbb örömöt, vagy szenvedést, pedig nem így van. Egy nap elkészül, és azt hiszed, hogy nincs tovább, le van a gond az egészről. Pénzeső és megbecsültség vesz majd körül szinte azonnal, és még csodálkozol is kicsit, hogy nem kezdenek azonnal hívogatni a kiadóktól. Hiszen te EGY vagy az ezerből, aki végigcsinálta, aki nem adta fel, aki letett valamit az asztalra.
    A komolyabb megborulások pedig csak ezután következnek. Jó esetben elhangzik a mondat, hogy Rendben, legyen belőle könyv, és mielőtt az egekig szállnál örömödben, kijelentik, hogy az írásod alapvetően ügyes, de nem valószínű, hogy bekerül a világirodalom remekei sorozatba. Nem erre számítottál ugye? A következő körben szembesítenek azzal, hogy egy oldalon belül húszszor használtad az ahogy, és következett szavakat, belekötnek a kicsavart mondatszerkezeteidbe, amikre annyira büszke voltál, és az orrod elé dugják az első negyven oldalt, amit még a legmazochistább olvasó is csak mentális dzsungelharccal élhet túl.
    Persze te is nehezen élted túl, de ez már senkit sem érdekel. És az sem, hogy mennyibe került, hány fejfát, és meg nem írt levelet rejtettél a sorok közé. Innentől semmi sem a tiéd. Nem számít, hogy mit akartál közölni, és az sem, hogy kinek milyen ajándékot csomagoltál a lapokba. Csak egy könyv lesz a polcon, ami nem tehet semmiről. Veled ellentétben…
    Persze ott állsz a nyomdagép mellett, amikor kijön az első ív. Megfogod, és mosolyogva nézed, egészen addig, amíg meg nem érted, hogy tényleg vége van. Csak egy vagy az ezerből.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2005.11.21.)

A seregély szorgalmasan csipegette a szőlőt, amikor észrevett valamit a fűben. Egy kis teremtmény zokogott, hüppögött és sóhajtozott odalent. Hófehér volt rajta minden: az egész ruhája, cipője és a reszkető szárnyacskái is. Csak csöpp lábai pompáztak üdítő rózsaszínben, és kökény szemei varázsolták elé a hajnal első jeleit.
    Elgondolkozott, hogy illendő-e valakit megzavarni fájdalmában, de győzött benne végül a segíteni akarás. Odalépett hozzá, zavartan köhintett néhányat, megköszörülte a torkát kétszer-háromszor, de az apróság még akkor sem vett tudomást róla.
    – Kicsi lány, miért sírsz? – kérdezte összeszedve minden bátorságát.
    – Nem vagyok lány – felelt az, és az egyik szárnyával letörölte könnyeit.
    – Pedig pont úgy nézel ki, mint egy kislány szárnyakkal.
    – Tündér vagyok, a tündérek pedig nem fiúk, vagy lányok, hanem tündérek. Azért nézek úgy ki, mint egy kislány, mert ha varangyos békára hasonlítanék, vagy egy szőrös félszemű kalózra, akkor nem szeretnének a gyerekek, és nem hallgatnák végig a mesémet.
    – Akkor miért nem mesélsz most valakinek ahelyett, hogy itt sírdogálsz a hangyák közt?
    – Brühühű! – a tündér lehajtotta a fejét, összehúzta magát egészen kicsire, és betakarta magát a szárnyaival. Pont úgy nézett ki, mint egy reszkető ping-pong labda.
    Szegény seregély most már végképp nem tudta, hogy mit tegyen, körbejárta néhányszor, majd megbökdöste kicsit.
    – Na – mondta kedvesen.
    – Na mi? – kérdezett vissza a tündér kicsit kidugva fejét a szárnyai alól.
    – Azt akartam mondani ezzel, hogy biztos ki tudnánk találni valamit, ha elmondanád…
    – Ó, hát ez az! Egy mesét kellene kitalálni, különben végem.

Tessék, a világ leggyönyörűbb gitárja. Robert Smith-nek (vagy inkább a rajongóinak) tervezte a Schecter nevű cég. Aki ismeri a The Cure zenéjét, annak csak rá kell nézni erre a hangszerre, és érti miről van szó. Aki meg nem, az pótolja be gyorsan a hiányosságot:

thecure.com
schetcerguitars.com

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2005.05.07.)

Éppen Krakkóban voltam, amikor meghalt a Pápa. Ez itt különleges hangsúlyt kapott, mert Karol Wojtyla lengyelnek született, ez a nemzet pedig különösen katolikus népség. Amikor misét tartanak, az emberek nem férnek be a templomba, és kint imádkoznak az utcán. Nem csak az idősebbek, hanem a fűtől zavaros szemű party-arcok is. Nálunk ezt legfeljebb Robbie Williams tudta elérni, amikor a koncert közben több ezren lődörögtek az aréna előtt.
    Talán kilenc éves lehettem, amikor Farkas Bertalan, a Szajult űrállomáson vendégeskedett. Azokban a napokban mindenki az eget kémlelte. Tudtuk, hogy megvan a Berci, csak messze tőlünk, kint valahol a csillagok közt. Felrepült az égbe, de ettől függetlenül ugyanolyan valóságos személy, csak nem itt. Valahol máshol.
    A lengyelek pápájának biztos jutott hely odafönt. Biztosította neki az a megszámlálhatatlan ember, akik a püspöki palota előtt imádkoztak napokig. Annyi mécses van az utcán, hogy szükségtelen a közvilágítás, a házak ablakaiban pedig a szentatyát ábrázoló plakátok, lengyel és vatikáni zászlók lógnak.
    A média erősen rákészült az eseményre. Amikor feladták az utolsó kenetet, kivonult az összes tv-stáb a Rynekre (ez Krakkó főtere). Felállítottak egy halom kamerát, és bereflektorozták a Mária templomot, hogy amikor megjön a HÍR, és zokogva borulnak az emberek a földre, hitelesen tájékozathassák a nagyvilágot.
    Én nem vagyok hívő, de gyújtottam egy gyertyát, és jó utat kívántam az űrhajósnak, aki sokkal messzebb jutott, mint Farkas Berci.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2005.04.02.)

Kitöltöttem az SZDSZ kérdőívét, mer' azt hittem, liberális vagyok. Hetvenvalahány százalékban egyeztek is az elképzeléseink, de a maradékon annyira felidegesítettem magam, hogy le kellett vezetnem a feszültséget egy ingyenes újságokat áruló hajléktalanon. Elvettem a lapot, és fizetés nélkül távoztam.
    Kedves szadesz, komolyan el akarod velem hitetni, hogy az eutanázia nem ellentétes az orvosi esküvel?! Én is inkább méltósággal halnék meg, mint hetekig agonizálva, de az ezzel járó procedúrát nem varrhatjátok az orvosok nyakába. Ha legális eutanáziát akartok, ám legyen. Viszont nem várhatod el egy kezelőorvostól, aki küzdött valakinek az életéért, hogy beadja az injekciót. Vagy arra a kis időre behívjátok az éjszaki ügyeletest? Nem tudom pontosan, hogy csinálják Hollandiában, de erre a feladatra olyan megfelelően képzett embereket kéne találni, akik napközben nem mások gyógyításával foglalkoznak.
    A másik téma, amin felhúztam magam, a homoszexuálisok jogaival kapcsolatos. Tényleg nagy szabadság van, meg mindenki csináljon azt, amit akar. Az állam ne szóljon bele, hogy én kit, és milyen módon szeretek. Viszont jogos-e egy homoszexuális párnak államilag támogatott lakáshitelt adni? Vehetnek majd igénybe olyan kedvezményeket, amiket most a családoknak nyújtanak? Ez kicsit érdekes lenne, mert a támogatást, és az adókedvezményt nem a két szép szemünkért kapjuk. Az állam elsősorban azért áll a családok mögé, hogy legyen hova megszületniük a gyerekeknek. Ezek a gyerekek meg szépen felcseperednek, dolgozni kezdenek, adót fizetnek, és nem omlik össze a TB.
Aki pedig nem tud gyereket produkálni, az fogadja el, hogy pár dologból kimarad. Nem azért, mert más, hanem azért, mert ez így igazságos.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2005.03.31.)

Mélyen Tisztelt Boszorkány Szövetség!

Tegnap éjjel felhívott engem egy ideges ember. Közel öt perces beszélgetés után rájöttem, hogy az önök dizájneréről lehet szó. Mivel nem fedte fel a kilétét, én is bekapcsolódtam az erős titkolózásba, és nem szolgáltam érdemi információkkal. Annyit sikerült kiderítenem a zaklatott szövegkörnyezetből, hogy az illető bizonyos kifogásokat emelt egy e-maillel szemben, amit önöknek írtam jó egy hete.
    Felelevenítve a történéseket, eszembe jutott, hogy egy honlapon találkoztam az önök linkjével, és mint a közröhej egy lehetséges, ámde nem egyedülálló tárgyát mutatták be az alapítólevelüket, vagy mit.
    Meg is tekintettem ezt a dolgot, ami szerintem egy beszkennelt béna szórólap volt, és  abban a hiszemben, hogy ennyiből áll a honlapjuk, írtam önöknek egy szerintem nagyon kedves és humoros levelet, amelyben céloztam arra, hogy ez a site elég gyér, majd én csinálok rendeset, és hasonlók.
    Nem telt el öt perc a levél elküldése után, amikor erősen a fejemhez kaptam, és az alkönyvtárak nélkül szimplán beírtam a www.boszorkanyszovetseg.hu –t, és lőn csoda! Egy valódi spirituális portállal találtam magam szemben! Függetlenül attól, hogy ez a dizájn már 1978-ban is cinkesnek számított, valóban sok információ található az oldalakon. Nagyon ügyesen állították be a php-s fórumon a színeket, és édesek a kis lehulló csillagocskák, csak nem értem, hogy miért esik hamburger is? Vagy az nem hamburger, hanem valami igen titkos szimbólum? Jaj, én nem is tudom, hogy csinálhatták ezt a mannaesőt, szóval elállok attól a szándékomtól, hogy önöknek dolgozzak.
    Viszont lenne pár ötletem, amivel feldobhatnák az oldalt. Mit szólnának az online rontáshoz? Mondjuk az ügyfél elküldi az ellensége e-mail címét, amit egy varázsprogram segítségével Habalaba-Hüm-Hüm-Habalaba szövegű levelekkel bombáznák éjjel-nappal. Ha a telefonszámot is megadja, akkor a dizájnerük liheghetne a fülébe éji órákon. Bevezethetnék még a képernyőre szorított kézből jóslást, ha ezt kiegészítik egy bankkártyás fizetési rendszerrel, akkor sokkal egyszerűbben és olcsóbban ránthatják le az ostobákat, nem kell irodát fenntartani, és a varázsgömb sem fogyasztja az áramot.
    Minden igyekezetem ellenére attól tartok, hogy nem vívtam ki a szimpátiájukat, sőt… nos mielőtt az engem ábrázó viaszbábút kezdenék bőszen szurkálni, figyelmükbe ajánlom, hogy letöltöttem a honlapjukon található összes fényképet, ezekhez pedig egy mágikus szkriptet rendeltem, ami egy kósza gondolatomra levegőbe repíti az egész kócerájt.

Tisztelettel:

Király Ferenc

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2004.06.01.)