Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
aug 24 2008

tessék választani

Ezt a hibaüzenetet kaptam. Kispályába belefér, de remélem, hogy az atomrakéta-vezérlő kütyü nem windows alatt fut. Vagy lehet, hogy most az én kezembe került a döntés? Na, melyik gombot nyomjam meg?

aug 20 2008

kopp-kopp

Lassan két hónapja elég feszült a viszonyom a szomszédasszonyommal. Ha zenét hallgatok, átkopog a falon, ha megpróbálok végignézni egy filmet, szintén. Ha hajnali kettőkor becsiccsentve röhögcsél a vendégem, kopácsolással fejezi ki rosszallását. Mindez erkölcstelen, az életmódom sehova sem vezet, ésatöbbi habalaba.
    Nem volt ez mindig így.
    Heti öt alkalommal generálozta őt Béla, a háztartási kisgépszerelő, aminek elég hangosan szokott örülni. Annak meg, hogy ő örült, örült az egész Tűzoltó utca, ugyanis (túlzás nélkül állítom) torkaszakadtából üvöltött kétszer húsz perces szettekben, közben még utasításokat is osztogatott, felsorolva az alvállalkozói szerződésben szereplő összes variációt, oda és vissza.
    Aztán Béla látogatásai hirtelen abbamaradtak, és kezdődött az én cseszegetésem a falon keresztül. Meg is fordult a fejemben, hogy átmegyek és rákérdezek, miből gondolja, hogy vigyáz állásban kéne töltenem a saját szabadidőmet a saját lakásomban, de végül eltekintettem a dologtól, mert nem akartam szerepelni nála a végső megoldások listáján.
    Tegnap hajnalban milliók halálsikolyára ébredtem. Mintha a szobámban hajtották volna végre a holokausztot és a sztálini terrort, megspékelve a kurdok kiirtásával. Az öldöklés zajából kábé ezt a szöveget lehetett kivenni: áááÁÁÁÁÁÁuuuúúúúúúúÁÁÁÁÁÁ! Nya-nya-nyaljál Béla, Béla, BÉÉÉLAAAAA! Most hááááÁÁÁÁTuuuúúúúúúlr o-o-o-ó-ó ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓl! MééééÉgggghrrrbrhroáffghrrrrRRR! Hu-hu-hu-HúúúúÚÚÚÚÚ! Igeeen, iííííggggen, errrrőőősseeebbeeeEEEENNNNN! Hu-hu-hu-hu-HÚ-HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! HÚ!
    Elmosolyodtam akkor, fejemre húztam a takarót és igyekeztem tovább aludni.
    Most viszont Rammstein-t hallgatok csutka hangerővel, és hogy-hogynem, elmaradt a menetrend szerinti kopogás.
    Csudákra képes a szerelem!
 
ápdét!
 
GM-49: Bélát itt ne keressétek!
 

 


süti beállítások módosítása