No, az úgy kezdődött, hogy tavaly részt vettem egy felolvasóesten, ami elég kínosra sikeredett. Macisapkában üldögéltem egy rohadt kényelmetlen széken, mellettem pedig  FNS NulladikVáltozat Tibor, aki különösen buta kérdésekkel zaklatott. Később, miután elérkezettnek látta az időt, egy szuicid mozdulattal felkapta gyári hangolású, ukrán akusztikus gitárját, és porig alázta magát néhány Cure szám magyar átiratával. Felolvasás is volt persze, amit kiadtam alvállalkozásba Miss Röfinek. Vékonyka hangon, meghatódva a jelen lévő huszonhárom fős tömegtől, elcincogott két mesét meg egy általam viccesnek ítélt részt, a soha el nem készülő Armageddonból, miközben egy tajrészeg punk próbált orálisan közeledni hozzá. Mindegy, túléltük valahogy, és a végén még egész értelmes beszélgetés is kialakult, miután elmenekültünk a helyszínről egy kocsmába.
    Akkor jöttem rá, hogy az ilyen irodalmi esteket nem úgy kell rendezni, mint a Maónikasót, mivel komolyabb mennyiségű alkohol elfogyasztása után úgyis kialakul minden magától. A zírónak könnyebb, mert nem hunyorog abban a borzalmas fehér fényben, és az olvasónak sem kell olyan színvonalas kérdéseken törni a fejét, hogy és ugye azért kezdett el írni, hogy kiadja a lelkében kavargó… ööö… a lelkében kavargó… szóval, ami ott van, hogy azt kiadja? – Nem azért, bazmeg, hanem hogy ebből legyen úszómedencés házam, nagybéemvém, szilikonmellű szőke üléshuzattal!
    Ne kanyarodjunk le a témától.
    Tehát szerettem volna egy ilyen bulit, de nem akartam egyedül nekiállni, mert nem vagyok még akkora sztár, mint a Fekete Pákó. Szerencsére leoltottam a Könyvtáros Tezsvért, aki hitelesen alakítja a buta olvasót, valamint Vincentet, aki egy dagadt rockernek álcázott irodalmár, hogy rendezzük meg hárman az IRODALOM HÁNYÁSIG, TAPOGASSON BLOGGERT! című gálaestünket. Vincent még hozza a Berci nevű cimboráját, aki állítólag irodalomtanár, szóval négyünk részéről garantáltan meglesz a nyolcvanas IQ. Nem fogunk felolvasni, gyöngyöt fűzni, kanalat hajlítani, csak megisszuk, amit hoztok és mondjuk a nagyon okosat.
    Most megyünk át szürreálba.
    A rendezvény helyszínének kinéztem a Reaktor-Dinamó nevű féllegális műtermet, ami a Trafó egyik leányvállalata. Felhívtam XY illetékes elvtársat, aki közölte, hogy minden oké, csak a helyet kiadták valami zenekarnak, és velük kéne egyezkednem. Meg is kaptam Titokzatos Lajos telefonszámát, ami viszont napokon keresztül ki volt kapcsolva, ezért újból próbálkoztam az emberemnél. No, kiderült, hogy Lajos kórházba vonult, ezért nem működik a mobilja, viszont ha írnék egy levelet esetleg a Laurának, akkor a hölgy azt továbbítaná mindenféle arcoknak, és akkor majd kiderül, hogy mikor, milyen opciókkal lehetséges a buli. Ezt meg is tettem, de válasz persze nem érkezett, ezért végső elkeseredésemben felálltam a gép elől, és bekopogtam a Reaktor-Dinamóba, ami éppen a lakásom melletti helyiség.
    És lőn csoda!
    Lajos nyitott ajtót, akinek nagy a haja, piros a szeme, viszont saját állítása szerint semmiféle zenekarban nem játszik. Ettől függetlenül tényleg szokott próbálni itt egy csapat, míg mások biciklit szerelni (!) járnak ide szombatonként, páran meg hozzá hasonlóan csak úgy bejönnek, szóval az a legjobb, ha írok még egy levelet a Laurának, de ő is ír, és akkor majd ha kell, felveszem a kulcsot a portán, és minden rendben lesz.
    Nokérem. Jelenleg ott tartunk, hogy lesz egy buli, valószínűleg a Reaktor-Dinamóban, valószínűleg április 19-én, valószínűleg este nyolc órai kezdettel. Ha bármi végleges kialakul, posztolok…