Gabriella az épp aktuális videóhoz mellékelt Karinthy-idézetet gondolta tovább. A zsűri vakarta egy ideig a fejét, mert profi bloggerek anyagait (irigységből) nem szoktuk leközölni, de most az egyszer kivételt teszünk.
"Az emberek között éppolyan nyomorék az,
akinek szárnyai vannak, mint akinek hiányzik a két karja"
(Karinthy Frigyes)
és persze értem én, és nagyon szíven is ütött és hogy tényleg és jaj.
de
de kicsit továbbgondoltam.
hogy miért van így?
és hogy van ez pontosan?
és akkor melyik a jobb?
1.ha ez úgy van, hogy csak szárnyaid vannak és nincsenek karjaid.
2.ha vannak karjaid és szárnyaid is.
3.ha csak karjaid vannak.
1. ha az első eset áll fent és szárnyakkal karok nélkül élsz egy világban, ami szárnyaknélkülre, de karok használatára van kitalálva.
akkor tényleg mindig kívülálló leszel és nem azért mert neked másod van, hanem azért, mert nem lesz meg az eszközöd megtapasztalni csomó mindent, amihez igenis kellenek a karok. nem fogsz megtapintani soha semmit, nem fogod a markodba fogni, nem fognak rákulcsolódni az ujjaid. vagy ha a karoknál maradunk a karjaid sosem fognak átfogni senki és megölelni. szárnyakkal az valahogy nem lehet, csak beburkolni, és míg egy hosszú ölelés nagyon nagyon tud kellemes lenni, addig egy hosszú szárnyakba burkolózás egyszerűen megfullaszthatja a másikat.
3. ha csak karjaid vannak, sosem fogod megérteni milyen elrepülni helyekre, ahova a lábad nem visz el. sosem fogod megtudni, hogy milyen egyszerűen át lehet hidalni távolságokat ha repülsz (a saját szárnyaiddal), és nem fárasztóan gyalogolsz. természetesen eljuthatsz bizonyos megállókba gyalog is, csak sokkal hosszabb ideig tart és sokkal jobban elfáradsz a végére. sosem fogod megtapasztalni, hogy bizonyos akadályok, amiket te hegynek látsz valójában apró kis dombok, és sokkal nagyobbak vannak, amiken viszont átrepülni nehéz. sosem fogsz annyira messzire látni, mert nem tudsz felrepülni.
de butaság azt is gondolni, hogyha szárnyaid vannak akkor te mindent látsz és jobban. fentről sem lehet az egészet látni.. az apró egészen közeli részletekről (amik magukban rejtik az egészet.. ezt a vigaszdíj a szárnyak elvesztéséért) pedig ne is beszéljünk.
mondjuk csak azt, hogy más a dinamika, más a perspektíva és más a közeg, amiben mozogni kell. minden nézőpont kérdése. ugyanolyan tiszteletet érdemel, aki szárnyak nélkül születik és végiggyalogolja az életének a hegyeit és a völgyeit, mint az aki szárnyakkal és hatalmas magasságokba repül, hogy aztán hatalmas mélységekbe ereszkedjen. ugyanazt az utat járják be. a végére mindenki ugyanolyan fáradt és elégedett lesz, ha végigjárta a térképét.
ugyanazzal a gondolattal halunk meg. a végén is és a mindennapi problémáinkban is, újra és újra.
2. ha szárnyaid is vannak és kezeid is, az azt jelenti, hogy lehetőséget kaptál megtapasztalni mindkettőt.
és seggfej vagy ha valamelyiket nem használod.
mindkettőnek megvan a helye és az ideje mindig.
és ha valamelyikkel nem gyakorolsz elsorvad, elgyengül.
és aztán örökké lehet sajnálni és nyavajogni rajta.
és érezni, hogy hiányzik... valamelyik.
megkaptad a lehetőséget a választásra és egy teljesebb rálátásra, miért dobnád el magadtól?
a homokszemcséktől a felhők tetetjén üldögélő vízcseppig.
a hosszú öleléstől a repülésig.
ez egy másfajta teljesség:
a két út tökéletlen megismerésének teljessége,
ami azt jelenti, hogy ez egy harmadik, kevésbé járt.
legalábbis azt gondolod.. amíg el nem indulsz rajta szabadon.
ui.:
és senki nem mondja, hogy könnyű.
egyik opció sem az.
"Az emberek között éppolyan nyomorék az,
akinek szárnyai vannak, mint akinek hiányzik a két karja"
(Karinthy Frigyes)
és persze értem én, és nagyon szíven is ütött és hogy tényleg és jaj.
de
de kicsit továbbgondoltam.
hogy miért van így?
és hogy van ez pontosan?
és akkor melyik a jobb?
1.ha ez úgy van, hogy csak szárnyaid vannak és nincsenek karjaid.
2.ha vannak karjaid és szárnyaid is.
3.ha csak karjaid vannak.
1. ha az első eset áll fent és szárnyakkal karok nélkül élsz egy világban, ami szárnyaknélkülre, de karok használatára van kitalálva.
akkor tényleg mindig kívülálló leszel és nem azért mert neked másod van, hanem azért, mert nem lesz meg az eszközöd megtapasztalni csomó mindent, amihez igenis kellenek a karok. nem fogsz megtapintani soha semmit, nem fogod a markodba fogni, nem fognak rákulcsolódni az ujjaid. vagy ha a karoknál maradunk a karjaid sosem fognak átfogni senki és megölelni. szárnyakkal az valahogy nem lehet, csak beburkolni, és míg egy hosszú ölelés nagyon nagyon tud kellemes lenni, addig egy hosszú szárnyakba burkolózás egyszerűen megfullaszthatja a másikat.
3. ha csak karjaid vannak, sosem fogod megérteni milyen elrepülni helyekre, ahova a lábad nem visz el. sosem fogod megtudni, hogy milyen egyszerűen át lehet hidalni távolságokat ha repülsz (a saját szárnyaiddal), és nem fárasztóan gyalogolsz. természetesen eljuthatsz bizonyos megállókba gyalog is, csak sokkal hosszabb ideig tart és sokkal jobban elfáradsz a végére. sosem fogod megtapasztalni, hogy bizonyos akadályok, amiket te hegynek látsz valójában apró kis dombok, és sokkal nagyobbak vannak, amiken viszont átrepülni nehéz. sosem fogsz annyira messzire látni, mert nem tudsz felrepülni.
de butaság azt is gondolni, hogyha szárnyaid vannak akkor te mindent látsz és jobban. fentről sem lehet az egészet látni.. az apró egészen közeli részletekről (amik magukban rejtik az egészet.. ezt a vigaszdíj a szárnyak elvesztéséért) pedig ne is beszéljünk.
mondjuk csak azt, hogy más a dinamika, más a perspektíva és más a közeg, amiben mozogni kell. minden nézőpont kérdése. ugyanolyan tiszteletet érdemel, aki szárnyak nélkül születik és végiggyalogolja az életének a hegyeit és a völgyeit, mint az aki szárnyakkal és hatalmas magasságokba repül, hogy aztán hatalmas mélységekbe ereszkedjen. ugyanazt az utat járják be. a végére mindenki ugyanolyan fáradt és elégedett lesz, ha végigjárta a térképét.
ugyanazzal a gondolattal halunk meg. a végén is és a mindennapi problémáinkban is, újra és újra.
2. ha szárnyaid is vannak és kezeid is, az azt jelenti, hogy lehetőséget kaptál megtapasztalni mindkettőt.
és seggfej vagy ha valamelyiket nem használod.
mindkettőnek megvan a helye és az ideje mindig.
és ha valamelyikkel nem gyakorolsz elsorvad, elgyengül.
és aztán örökké lehet sajnálni és nyavajogni rajta.
és érezni, hogy hiányzik... valamelyik.
megkaptad a lehetőséget a választásra és egy teljesebb rálátásra, miért dobnád el magadtól?
a homokszemcséktől a felhők tetetjén üldögélő vízcseppig.
a hosszú öleléstől a repülésig.
ez egy másfajta teljesség:
a két út tökéletlen megismerésének teljessége,
ami azt jelenti, hogy ez egy harmadik, kevésbé járt.
legalábbis azt gondolod.. amíg el nem indulsz rajta szabadon.
ui.:
és senki nem mondja, hogy könnyű.
egyik opció sem az.
