feb 21 2008

a munkásosztály hőse

Ismertem egyszer egy fazont, aki azt hitte magáról, hogy ért a kiadványszerkesztéshez és elment egy grafikai stúdióba dolgozni. Éppen meglátogattam, amikor odalépett hozzá a főnöke a sokadik használhatatlan anyag után, és egy jó tanács kíséretében útjára engedte.
    – Figyelj, Dodi! Menj el egy autómosóba dogozni, jó? Ott nincs fájl, nincs postscript, csak kefe van és vödör.

    Király Ferenc, A Csillagok hegyén, 158. oldal.


Nohát, kérem szépen, a gazdasági válság olyan méreteket öltött, hogy megtörtént az, amire lassan hét éve nem volt példa. Elmentem dolgozni.
    ÉN!
    Ja tényleg, ilyeneket nem mondhatok, mert egy érdekes felismerés hatására mentális gyakorlatokat szoktam végezni mostanában. Kerülöm a mondatonkénti három én kifejezés használatát, valamint a szabadidőm jelentős részét lótuszülésben töltöm meditálva, nyelvemet a szájpadlásomra tapasztom és a következő mantrát ismételgetem folyamatosan: Nem én szartam a világot, sőt nem is én vagyok annak a kellős közepe. A körülöttem lévő embereknek nem az az elsőrendű küldetésük, hogy egóm fényében gyönyörködve gondoskodjanak a szellemi, anyagi és szexuális szükségleteim ellátásáról. A földi törvények rám is vonatkoznak. Ámen-Basszameg-Ámen.
    Az idézetben szereplő Dodival ellentétben én speciel értek a kiadványszerkesztéshez meg egy csomó olyan dologhoz, amivel egy irodában eltöltheti az ember az időt, mégis hasonló színvonalú állást vállaltam, mint amit neki tanácsolt a főnöke. Kefe van és vödör. Meg dzsuva és szimpla suttyóság, de nem volt más lehetőségem, mert írni szeretnék, viszont az ember képtelen naponta négy-öt óránál több szellemi munkát végezni. Ha most elvállalok egy olyan állást, ahol szétszívják az agyamat, ki fog benneteket buta kis mesékkel szórakoztatni? Ki, ha nem ÉN?
    Arra mondjuk három nap után rájöttem (bár mások ezt már megjósolták), hogy a munkavégzés, mint olyan, nem állítható párhuzamba a személyiségemmel. Az is elképzelhető, hogy a sejtéseimmel ellentétben nem látens zsidó vagyok, hanem cigány, aki nem bírja a szántást. Talán fel kéne adnom egy hirdetést, miszerint kortár síró mecénást keres. Nincsenek nagy igényeim. Húsz rongynál többet ritkán költök egy nap, hajlandó vagyok beülni egy öreg (max. 4 éves) 9.5-ös Saab-ba, és havonta csak néhány napot szeretnék New Yorkban, Londonban, vagy éppen Rióban tölteni. Az ajánlatokat ez a pasi főnyeremény jeligére kérjük a szerkesztőségbe.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.09.24.)

A bejegyzés trackback címe:

https://tundergyar.blog.hu/api/trackback/id/tr34349214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.