Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
feb 16 2008

magyarország monnyon le!

A félreértések elkerülése végett, egy kitörölt blog bejegyzéseit rakosgatom most vissza. Ez az öszödi beszéd kiszivárgásakor született. Nyilván nincs most aktualitása, nem kérek hozzá kommenteket. Köszi!

Ismét botrány van az egykori Hatvannégy Holdas Pagonyban. Egy hangfelvétel tanúsága szerint Róbert Gida a fürdőkádban ezt dúdolgatta magában: vappari-bappari mindent lát, szemüvegen át, lesi a pinát. Lehet, hogy még megemlítette a kutya valagát is, de ez egyáltalán nem biztos. Kanga azonnal bedugta Zsebibabát az erszényébe, és sápítozni kezdett, hogy namégilyet, Nyuszi és az üzletfelei pedig azonnali tömegdemonstrációt tartottak, és követelték Róbert Gida távozását. Malacka az egészből nem értett semmit, Micimackónak egyre gyanúsabb lett az üres csupor, míg Füles csak ennyit fűzött hozzá a történtekhez: Na és? Most akkor hova szarjak?
    Szóval a Nemzet Ferije, a Miniszterelnök, akit egyenesen a Muppet Show-ból szerződtettünk, csúnyán beszélt, és beismerte, hogy a politikusok hazudnak össze-vissza, és egyébként is csak pornószájtokat nézegetnek munkaidőben. A döbbenetes az a döbbenet, amit a szavaival kiváltott. Kezdjük a hangnemmel. A beszéd egy zárt kormányülésen hangzott el, ahol az ember nem igazán fogja vissza magát. Én az egyik másodállásomban tanácsadó vagyok egy cégnél. Ha azt akarom, hogy mindenféleképpen felfogják a szavaim értelmét, akkor sokkterápiát alkalmazok, és lemegyek alpáriba. Nagyjából így: Ha ostoba állat vagy, és nem fogod fel, hogy a cég csak annyit tud, mint az alkalmazottai, akkor nyugodtan vegyél fel még néhány down-kórost. Mivel te vagy a vezető, senki sem fog sajnálni téged, amikor a Fedél Nélkül újságot árulod a piros lámpánál. Turkálj csak könyékig a kasszában, és költsd el kurvákra a bevételt, nem olyan fontos kifizetni az alvállalkozókat. Legfeljebb annyit érsz el az egésszel, hogy ketten lesznek a temetéseden: az egyik, aki kivesz a csomagtartóból, a másik, aki vezeti a betonkeverőt….
    Ha valaki figyelmesen végighallgatja a szöveget, akár meg is értheti, hogy miről beszél Gyurcsány. Nem az a fő téma, hogy mivel lehet a továbbiakban hülyíteni a népet, és hogy lehetne visszaállítani a Lenin-szobrokat a helyére. Arról sem volt szó, hogy a Nyugati teret át kellene keresztelni Rákosira, és ideje lenne a Terror Házának visszaadni az eredeti funkcióját. Egy ideges ember próbálta elmagyarázni egy halom balfasznak, hogy nincs tovább, le kell ülni dolgozni. Hol itt a probléma?
    Közben hallom mindenhonnan, hogy most aztán hú, mert Gyurcsány hazudott, és ebbe egészen biztos, hogy bele fog bukni, de minimum illegitim a kormány, meg lehet dobálni tojásgránáttal. Gondoljunk bele itt a nagy kereplőzés kellős közepén: olvasunk újságot, nézzük a tévét. Mindenki tudta, hogy gáz van, mindenki tudta, hogy a választások után lófaszból lesz a kerítés, mégis az MSZP mellé tette a többség az ikszet. Miért? Azért, mert felfogtuk, hogy a rendszerváltozást be kell fejezni, mert kirúgnak minket az EU-ból, és a Szovjetunió már széthullott, oda nem tudunk csatlakozni. Valahova meg kell, mert ennek az országnak semmije sincs, magunktól simán éhen halunk. Gyurcsány hazudott? Persze. Egy olyan országban, ami gyakorlatilag vezethetetlen, mert az adócsalás, a sültgalamb várás és a fusizás nálunk nemzeti sportnak számít. Szóval ellopunk mindent, amit lehet, és utána hisztizünk, hogy abból, amit nem fizettünk be, nem csavarnak vissza nekünk még egy kis pénzt. Javaslom, hogy az egész ország monnyon le, és igyon mindenki kurva sok bort.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2006.09.17.)

A bejegyzés trackback címe:

https://tundergyar.blog.hu/api/trackback/id/tr85342033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blö 2008.02.17. 14:23:48

csakazértis.
Nem úgy van hogy: vak pali vak pali mindent lát?

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2008.02.17. 16:26:53

simán lehet. úgy látszik az EVIG-óvodába, ahova jártam, már az egyszerűsített verzió jutott el:)
süti beállítások módosítása