Loserség (ejtsd: lúzerség)

A loserséget pontosan definiálni nem lehet, szakirodalom egyelőre nem áll rendelkezésünkre a tárgykörben, csak néhány, a témával kezdetlegesen foglalkozó mű, mint a Svejk, a derék katona, vagy a Bridget Jones naplója, de ezekben a kezdeti loserekről kiderül, nem is annyira loserek, mint mi, olvasók, tehát ezek az írások nem hiteles és autentikus források.
    A loserségről csupán egyetlen dolgot lehet biztosan elmondani: a loserség az valami, ebből adódóan a loser, az feltétlenül valaki.
    A losereknek azonban legtöbbször az a bajuk magukkal, hogy azt gondolják, ők senkik.
    A megoldóképlet viszont az előző sorokban egyértelműen és megmásíthatatlanul bebizonyította, a loserek mind, egytől-egyig valakik, tehát losernek lenni axióma, azaz a loserek valamennyien skizofrének, akiknek két énjük van: egy valaki és egy senki. Nem teljesen menthetetlen skizofrénia ez, gyógyítható, s a loser-tudomány jelenleg 3 gyógymódot ismer.

1. Meghagyjuk a senki éntudatot, és megszüntetjük a valakit.
2. A valakit hagyjuk meg, és a senkit revidiáljuk.
3. A senkiséget és a valakiséget megpróbáljuk „összebarátkoztatni”, és eggyé korbácsolni.

    A harmadik variáció – matematikai elvek szerint – nem lehetséges, az egyén ebben az esetben megsemmisül, hiszen senki és valaki kioltják egymást, és egy nagy büdös nulla marad, tehát ha megengednek egy szerény javaslatot, az egyes és kettes pont közül válasszanak maguknak üdvözítő megoldást a loserek.
    Kezdjük hagyományosan az egyes ponttal, miszerint a senki attitűd marad, a valaki pedig megy a picsába. Egy igazi, vérbeli loser egy percig sem gondolkodik, talán meg sem hallgatja a többi alternatívát, azonnal ezt választja, s tettét – egy jó loserhez illőn – pusztán azzal magyarázza: mit is választhatna, hisz ő csak egy szerencsétlen, elbaszott loser.
A kettes pontot választóknál fennáll egy veszély, ami egész tanulmányunkra hatással lehet: jelesül, aki ezt a pontot választja, nem is valószínű, hogy loser. Csak egy valakiből eltévelyedett kis szösz, egy senkicsíra, aki azért még nagyobb részben valaki, sőt, sokkal inkább valaki, mint senki, tehát igazából, nem is loser, csak ál-loser, akit az igazi losertársadalom kiközösít. Megpöckölik cseresznyemaggal, nem engedik a heki közelébe, kigáncsolják jól a lépcsőn, és az első sorba vesznek neki mozijegyet a feliratos filmekre.
Amikor azonban mindez megtörténik, a delikvens már joggal gondolja magáról: ő is egy menthetetlen loser, a senkicsírából loserzigóta lett, nincs visszaút, a teljes loserség már csak pillanatok kérdése, s a folyamatból nincs kiszállás, a körforgás örök.
    Mindebből – aki talán nem értette volna – az következik, hogy mindenki ezen a tetves bolygón loser.

(Nem én írtam ezt a bejegyzést, hanem SzaSzily Baby, akiről már nem hallottam jó ideje. Eredeti dátum: 2004.01.08.)