sze 21 2009

miben higgyek?

A politikusok leírták magukat nálam az elmúlt években. Az összes. A bíróság egy koncepciós per során letöltendő életfogytiglanra ítélte Kaiser Edét, miközben halál nyilvánvaló volt, hogy még csak Mór közelében sem járt. A rendőröknek sünt kiáltok a kocsiból, már oda sem fordulnak. Felszállok a villamosra jegy nélkül, és odavetem az ellenőrnek, hogy elégítsen ki téged a Szilágyi Eleonóra. A minap meghalt egy ember gyomorvérzésben, mert addig pingpongoztak vele a kórházak, amíg le nem telt a játékidő. Már a Temetkezési Vállalatban sem hihetek, mert azt is szétlopják. Pécsett annyi koporsót rendelt kamura az önkormányzat, hogy teszkós szatyorban földelnének el, ha véletlenül ott döglök meg. Most akkor miben higgyek, basszátok meg?! A Mikulásban?


aug 30 2009

miért nem jó film a Gettómilliomos?

Nyolc Oskar, négy Golden Globe és hét BAFTA-díj után értelmetlennek tűnik a kérdés, pedig tényleg nem jó. Látványos valóban, tehetséges színészek nyújtanak hiteles alakításokat, de a történet pofátlanul blőd. Egy hajszál választja el attól, hogy a huszonegyedik század meghatározó alkotása legyen, így viszont nem más, mint egy képeslap. Színes, mozgalmas, de előbb-utóbb megy a többi közé a szemétbe.
    A Gettómilliomos nem Indiáról, a szerelemről, vagy a vetélkedőkről szól, hanem a végzetről. A gyengébbek kedvéért ezt egy szimmetrikus mintával is jelzik filmben: A legelején és a legvégén ugyanaz a kérdés olvasható (Miért tudja Jamal a válaszokat? D: Mert így volt megírva), és halálpontosan a játékidő felénél felhangzik a "Mert ez a végzetünk" mondat, természetesen egy gettóban született, hat éves fiú szájából. Baromi hiteles.
    A rendező, Danny Boyle szerint a végzet egy hidegburkoló szakmunkás, aki mindig a megfelelő mintát rakja ki a csempéből, függetlenül attól, hogy merre dőlnek a fürdőszoba sarkai. Mit is tett Jamal, hogy elnyerje Latika szerelmét és a húszmillió rúpiát? Egyszer behívta maga mellé a menedékbe, mert a bátyja hallgatólagosan belegyezett. Kétszer otthagyta a trutyi kellős közepén, mert félt a bátyjától, egyszer meg épp Salimot követve talált rá, de azzal sem jutott előrébb. Sem megtartani, sem megvédeni nem tudta a lányt, aztán végső kétségbeesésében jelentkezett a "Legyen Ön is milliomos"-ba, és az ölébe hullott minden. Megérdemelte? Az lenne a végzet dolga, hogy nyomoroncoknak osztogasson jócsajokat meg pénzt ládaszámra?

    Talán a hiperrealista megközelítés verte ki nálam a biztosítékot, mert képtelen vagyok befogadni a precízen adagolt huszonegyedik századi nyomort, miközben tudom, hogy egy klasszikus népmesét nézek. Azt, amelyikben a legkisebb fiú elnyeri a fele királyságot meg a királylány kezét, csak azért, mert ő a legkisebb fiú. Ez a végzete. És Boyle-nak egyáltalán nem esett volna nehezére mesevilágot teremteni, hiszen ő rendezte a Trainspotting-ot, A Sekély sírhantot meg a Partot is. A Trainspotting-ban éppen a valóságtól elrugaszkodott sztori hitette el velem, hogy a heroinfüggőségből simán át lehet sétálni a kispolgári létbe, pedig ez nettó hülyeség.
    Az is zavart nagyon, hogy míg a látványt a legapróbb részletekig kidolgozták az alkotók, a főszereplőknek nincs jellemük. Bután néznek ki a fejükből két órán keresztül, aztán tarkón vágja őket a happy end, és vége. Egyedül Salimnak van karaktere, érezhető ahogy változik, fejlődik. Ha rossz irányba, akkor is. Az egész filmben ő az egyetlen igazi ember. Talán annyi kellett volna csak, hogy a befejezésnél nem a tipikus amerikai klisét használják flitteresővel meg szélgéppel, hanem pofára ejtik Jamalt egy kicsit. Mondjuk elbukja a pénzt. Iszonyú csend támad a stúdióban, a tévénézők a tenyerükbe temetik az arcukat, a fiú pedig felugrik és úgy örül, mintha megnyerte volna a fődíjat. És meg is nyerte, hiszen a végzet csak eszköznek használta a játékot és a pénzt, az igazi cél az volt, hogy összejöjjenek. Ennyi elég lett volna.


jún 09 2009

blogoljatok és szaporodjatok! első rész: álom.net

Tegnap egy beszélgetésen vettem részt, amit a szegedi Somogyi Könyvtár szervezett, irodalom és blogok témakörben. Simán megtehetném azt, hogy általam szórakoztatónak ítélt módon szétsavazom az egész produkciót, de mivel a kezdeményezés alapvetően jó, és a szervezők láthatóan idegen pályán mozogtak, maradnék a konstruktív ellenzékiségnél.
    Moderátornak egy nagyon kedves arcot kértek fel, viszont az ember saját bevallása szerint is egy technikai analfabéta, aki azért tette le harmincöt éves korában a jogosítványt, mert a lovaskocsit nem igazán engedik be Budapestre, a számítógéppel pedig nem régóta ismerkedik. Nem csak azt nem tudta, hogy a résztvevők kicsodák és miről írogatnak, hanem úgy alapvetően a blogszféráról sem volt lövése. Kis híján aknára is lépett a következő kérdésével: "Az Álom.net című magyar filmben szó esik a blogokról is. Mi a véleményetek erről, meg a celebek blogjairól?" Majdnem meg is kérdeztem akkor, hogy hova szarjak nagy hirtelen? Mégis egy könyvtárban voltunk, meg eleve lekenyereztek repi vodkával, szóval csak próbáltam rábírni egy értelmesebb kérdésre, de nem lehetett. Tanulság: Moderátornak olyan embert kell felkérni, aki tisztában van a webkettes alkalmazásokkal. A gyermeki rácsodálkozás itt nem jön be, hiszen a tizenévesek úgy használják közösségi oldalakat, mint mi annak idején az iskolai faliújságot. Ne röhögtessük ki magunkat, ha nem muszáj.

Dedikált könyvtári példány. Ajánlás: Köszönöm a Vodkát!

    A gyér érdeklődés nem csak annak volt köszönhető, hogy velünk egy időben Vámos Miklós dedikált, hanem a bloggerek összeválogatásával is adódtak problémák. Ötünk közül ketten tematikus, könyvekkel foglalkozó blogot írnak (Murci és Cotta), ezen kívül jelen volt még egy fantasy-író (Anthony Sheenard), meg egy kövér gyerek (Wyquin), aki írástechnikai kurzus címén tol egetverő nagy ostobaságokat a blogjában. Tényleg nem bántani akarom szegényt, de ennyi üres locsogást és blődséget ritkán látni egy helyen. Okés, egyszer én is osztottam az észt Hogyan írjunk könyvet? témakörben, de nekem lehet ugye (LOL! Végre leírhattam ezt a szót! LOL!), egyébként is kinőttem ebből rég. Engem nem a Tündérgyár miatt hívtak, mert ennek semmi köze a zirodalomhoz, hanem a csillagos blog kapcsán. Fontos megjegyezni, hogy egyikünk munkássága sem mozgatja meg emberek ezreit, valójában kis senkik vagyunk a piacon. Ha nekem kellett volna megszerveznem egy ilyen estet, irodalommal foglalkozó bloggerből csak egyet hívok, igazinak tűnő íróból szintén egyet, bevettem volna még valamelyik online magazin újságíróját, egy informatikust, és valakit, akit rengetegen olvasnak. Ha Izomtibor az, vagy netán a Tarda blog szerzője, akkor is, mivel a jelenkori magyar irodalom szerves részei ők. Tetszik, nem tetszik, ez van.
    Eleve nem ültetném külön a vendégeket a közönségtől, ugyanis blogger alanyi jogon lehet bárki, ezért teljesen felesleges az abrosz, a külön ásványvíz, meg ez az egész pártkongresszus-szerű felállás. Ha lesz még egyszer hasonló rendezvény, akkor a beszélgetést két részre kéne osztani. Először lehetne a tartalomról, magáról az írásról szövegelni, utána viszont kezdődne egy workshop, ahol az érdeklődők megtudhatnak ezt-azt a kódolásról, a sablonokról, az rss-feedről, a nagyobb szolgáltatókról, és a saját domain alá telepíthető blogmotorokról. Szerintem.
    Műsoron kívül beszélgettem a könyvtár igazgatónőjével, aki szívesen írna blogot, de tart még azoktól az emberektől, akik lenézik ezt a műfajt, és úgy érzik, hiteltelenné válna ettől. Szerintem érdemes lenne belevágni, sőt az lenne az igazi, ha a Somogyi saját blogot tartana fent. Én bátorítani fogom, feltéve, ha a mostani írásom miatt nem tiltanak ki Szegedről:)

Holnap jön a második rész, ahol megemlékezem a Dóm téri sörkertről, és sokkoló videót mutatok be a bálnák és barnamoszatok szaporodásáról. A befejező epizódban pedig eljutunk Szeged legsötétebb bugyraiba, és fény derül arra, hogy mi is az a holland lovas. Durva lesz.


máj 22 2009

mos' mér ide parkoltál?

Van az a fajta hölgyutas, aki képtelen megérteni, hogy a jógépkocsin csak egy kormány van, de persze nem az ő oldalán, mert akkor takarná a cicimintás üléshuzatot. Szóval csak mondja, hogy nem erre, hanem arra, miért ilyen gyorsan, és miért vánszorgunk úgy, mint a csiga? Férfiak milliói álmodoznak ilyenkor katapultról, vagy az üléstámlába épített kábító lövedékről. Én nem szórakoznék ilyen drága extrákkal, hanem azt használnám, ami rendelkezésre áll, csak egy rejtett kapcsolót kell beépíteni. Ha megnyomom, rárobban a légzsák a kislányra, és kicsit elkeni rajta az alapozót. Ijedt arcot vágok akkor, hogy biztos valami fránya műszaki hiba lehetett. Elmagyarázom, hogy a szerkezetben van egy mikrofon, mert az ütközés robajára nyílik. Biztos túl érzékenyre állította a kis kínai.
   A következő úton garantált a síri csend.


máj 04 2009

holokauszt-tagadás: én? malacot?!

A cigány biciklizik a faluban. Egy zsák van rákötve a vázra. Arra jár a rendőr és ráköszön:
    - Jó napot!
    A cigány felháborodottan válaszol:
    - Dehogy loptam én malacot!


Most meg azt találták ki nagy unalmukban az elvtársak, hogy nálunk is büntetni kellene a holokauszt-tagadást. Függetlenül attól, hogy ez egy teljesen kivitelezhetetlen projekt - hála az amerikai szervereken tárolt anyagoknak -, alapvető jogállami elveket is sért. Nem csak itt egyébként, hanem Németországban is, ahol már működik ilyen törvény. És most nem a szólásszabadságról van szó, hanem az önvádra kötelezés tilalmáról (1998 XIX/8 §).

"Senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson."

    Elmagyarázom, hogy jön ez ide: Ha egy racionális gondolkozású, épeszű embert komolyan érdekel egy téma, akkor a következőképpen jár el:

  • Keresztülrágja magát az összes elérhető anyagon anélkül, hogy szelektálna a nézőpontok között.
  • A megszerzett információk alapján véleményt alkot, először csak saját használatra.
  • Megnézi, hogy milyen források támasztják alá a véleményét, és melyek mondanak neki ellent.
  • Ha úgy ítéli meg, hogy az elméletét alátámasztó források hitelessége vitatott, csúsztatásokat és az összefüggésekből kiragadott részigazságokat tartalmaznak, korrigál.
  • Felvállalja a véleményét. Ha támadják, meg tudja védeni magát anélkül, hogy tényeket ferdítene el.


    Na, ez az a módszer, amivel lehetetlen eljutni a holokauszt-tagadásig. Sőt. Egyáltalán nem létezik olyan logikus gondolatmenet, aminek ez lenne a vége. Azok az emberek, akik azt hangoztatják, hogy a zsidó genocídium nem történt meg, simán hazudnak. Ők egyszerűen neonácik, és mivel jól tudják, hogy a világ civilizáltabb részén - nagyrészt a holokauszt miatt - nem számít szobatiszta hobbinak a zsidózás*, és aki a sarokba szarik ugye, az nem kap rétest estére, igyekeznek jobb színben feltüntetni magukat. Tagadnak. Nemúgyvót. Ha meg úgy volt, hát az sem úgy volt, mert Hitler pont nem nézett oda, amikor ez a diákcsíny történt, Szálasinak meg csuriban volt az ujja, miközben belelövette az embereket a Dunába. Persze-persze.
    A holokauszt-tagadók szellemileg és erkölcsileg azonosulnak a nácikkal, és kénytelenek osztozni a bűneikben. Ezért amit tesznek, nem más, mint a gyilkos védekezése, aki úgy igyekszik elkerülni az életfogytiglant, hogy tagad. Ehhez pedig joga van.
    Én jobban szeretném, ha mondanák tovább a magukét, mert így legalább szem előtt vannak. Tud rájuk figyelni a rendőrség és a nemzetbiztonság. A világon kismillió kártékony eszme terjed, és csak azért nem hisz mindenki a szcientológiában, a fényevésben meg a barguzini Petőfi Sándorban, mert az ember alapvetően nem hülye. Észreveszi, ha megpróbálják bepalizni.
    Sokan azt mondanák erre, hogy ez mind szép és jó, de a túlélőket és az ügyben érintett csoportokat érzékenyen érinti a holokauszt-tagadás. Erre meg annyit tudnék mondani, hogy a média nagy része alapból nem enged teret az ilyen nézeteknek, a közösség elleni uszítás pedig elég jól van szankcionálva. Simán meg lehetne oldani, hogy a fasiszták csak egymást szórakoztassák a hülyeségeikkel, ha a netezők jó része nem a kuruc.info-ból merítené a napi horror adagját. Ha olyan terméket kéne eladnom, amit speciálisan a liberális értelmiség vásárol, én egész biztos ott hirdetnék, mert ők teszik ki az olvasóközönség jó részét.
    Ezen kéne elgondolkozni.

*cigányozás, buzizás, románozás, magyarozás, szlovákozás, ízlés szerint


ápr 17 2009

pirate bay

Szevasztok!

Elnézést, én most nem mennék bele a kommentháborúba, mert elmenne vele a fél napom, viszont holnap írok egy posztot, amiben igyekszem válaszolni mindenkinkek.

Üdv:

Boholy

A Pirate Bay elvesztette az évtized perét, olvasom a zindexen. A svéd bíróság kimondta végre, hogy a torrent oldalak elsősorban azért készülnek, hogy az emberek jogvédett tartalmakat osszanak meg egymással. Persze hőzöng mindenki, hogy milyenazmá' hogy fizetni kell a photoshopért meg a Dr Szösziért, meghalt Mátyás, oda az igazság! Az igazság ezzel szemben az, hogy az átlagos felhasználó nem rendelkezik szerzői jogok felett, nem gondolja át azt, hogy a szoftver, a film és hangfelvétel előállítása, de még egy ilyen kis blogposzt begépelése is pénzbe kerül. Annak meg vissza kell jönnie, mert a művész meg a programozó is tolja a sör-pizza kombót, a kocsmába viszont hiába viszek trackerfájlt, kiröhög a tulaj.
    Ha használsz torrent oldalakat, nézd meg most miket töltöttél le, és írd fel a könyvtárban található jogvédett, fizetős cuccokat. Egy albumnyi zene legyen kétezer forint, egy még nem kifutott film három, a játékszoftverek tíz körül mennek,  a grafikai és zeneszerkesztő programok ára változó, de nyugodt szívvel beírhatsz ötvenezret darabonként. Nincs mit szépíteni, ezzel az összeggel meghúztad a fejlesztőket, a művészeket, és a kiadókat. Most jöjjön egy másik oszlop, ahová a torrentel letöltött ingyenes szoftverek, szabadon terjeszthető zenék és filmek jönnek. Itt szerepeljenek ugyanazok az összegek, de ellenkező előjellel, mert jófej vagy, és támogatod a szabad forráskódot, az ingyenes letöltést, miegyebet.
    Na, mennyi a végeredmény? Lopáson kívül használod egyáltalán bármire a Pirate Bay-t, vagy valamelyik hasonló oldalt?
    Nem arról van szó, hogy be kéne tiltani a peer to peer technológiát, ez eleve lehetetlen. Az viszont bosszantó, hogy emberek vonulnak az utcára szimpátiatüntetést tartani egy olyan kezdeményezés mellett, aminek elsődleges célja az, hogy ők más faszával verhessék a csalánt.

kapcsolódó témakör: kurvák és gengszterek (reklám, művészek és a webkettő)


ápr 12 2009

fauna (frissítve)

Lehet, hogy sokakban egy világot fogok lerombolni ezzel a poszttal, de el kell mondanom az igazat. Mondhatni kötelességem. A Jégkorszakból ismert motkányról van szó. A napokban megdönthetetlen bizonyítékot találtam rá, hogy az ő meséje csúf véget ért. Sok kaland, rohangálás és idegeskedés után szerencsésen átvészelte az olvadást, az őskort, sőt még a spanyol inkvizíciót is megúszta. A tizennyolcadik század közepe felé identitás problémák léptek fel nála, és a makkot dióra cserélte, de ezen kívül nem történt semmi említésre méltó. A gazdasági válság felkészülten érte, ezért nem került adósságspirálba, a világháborúk során pedig csak apró horzsolásokat szedett össze. Eljött az ezredforduló, és ő még mindig a diót hajszolta, de közben kissé elbízta magát. Mivel ilyen szép kort megért, azt hitte, hogy most már túl fogja élni az emberiséget, egyfajta űbermotkánynak képzelte magát. Egyre kevésbé törődött a veszéllyel, és amikor a micsodája begurult cégünk traktorgumiszállító gépjárművébe, ostoba módon utána mászott. Azt gondolta, hogy majd ráharap a motorházfedél alá szorult dióra, a farkával meg kiakasztja a zárat, csak éppen nem számolt az évtizedes rozsdával, úgyhogy minden erőfeszítése kudarcot vallott. Ott pusztult el szerencsétlen.
    Cégünk filozófiája szerint az autónak csak az ajtaját és a tanksapkáját szabad néha kinyitni. A motorházfedél olyan, mint a hetedik szoba, mivel a karbantartást és az olajcserét tiltott vudu szertartásnak minősítette a menedzsment. Ezért sosem jöttünk volna rá a dologra, de a szellőzőből olyan szinten jött a dögszag, hogy a vezérigazgató ideiglenesen feloldotta az átkot, és egy csavarhúzó meg egy kalapács segítségével feltárult a titkok kamrája.
    Íme, a motkány földi maradványai:

    Show must go on. Na kivel találkoztam a kilencker kellős közepén?

Ápdét!

    Kicseréltem a videót, most már meg lehet nézni. Azért nem engedte lejátszani a youtube, mert úgy éreztem, a patkányrandihoz minimum egy Beautyful Day dukál, de kiszúrta a buzgómócsing algoritmusuk, hogy ez jogvédett tartalom. Sebaj, raktam be helyette langyi popzenét a nyolcvanas évekből, erre már biztos nem emlékszik senki.


ápr 07 2009

szolfézs

Előre megjósolom, hogy Bajnai Gordon kormányzása idején sokkal kevesebb utcai zavargás lesz. Gyurcsánnyal ugye tök egyszerű volt a dolog, mert az sima tá-tá-ti-ti tá:

Ez a ritmus maga a rákenroll, mindenki érti. Bajnaival az a gebasz, hogy három szótagból áll a neve, és ha nem akarunk táncolhatatlan háromnegyedbe átmenni, akkor meg kell kissé variálni a dolgot. Íme az első verzió:

Ez nagyon jó, de csak álló helyben való ökölrázáshoz alkalmazhtó, ugyanis van egyfajta megtorpanás a ritmus közepén, és képtelenség rá menetelni. Persze erre is van megoldás:
 

Ezzel meg az a gond, hogy profin kell nyomni a négy ti-t, ami pikánssá teszi az ütemet, a tá után viszont rögtön levegővétel jön, ami könnyen hörgésbe csaphat át.

Bokrossal mindenki jobban járt volna.


ápr 05 2009

Xenu

Két kedvenc "tudományágam" van, a holokauszttagadás és a szcientológia. Hajlamos vagyok úgy beszélni, mintha mindenki konyítana ezekhez a szerencsére marginális, és kevés embert érintő témákhoz, de most kivételesen user friendly leszek, és írok egy rövid áttekintést:

    L. Ron Hubbard (1911-1986) amerikai sci-fi író volt, aki belefáradt az űroperákba, és jövedelmezőbb tevékenység után nézett. Írt egy könyvet Dianetika a mentális egészség modern tudománya címmel, amiben egyfajta lelki önsegítő terápiát adott közre. Megfelelő pszichiátriai képzettsége persze nem volt a dologhoz, de pótolta ezt a hiányosságot nem kevés fantáziával. Szakszavakat kreált, merített innen-onnan, aztán eladta az egészet, mint egy teljesen új filozófiát, ami majd forradalmasítja az elmetudományokat. A szakma rögtön ízekre szedte a dianetikát és áltudománynak nyilvánította, a nép viszont bekajálta, mint a Mónika Show-t, és sorban álltak az emberek az auditálásért. Nekem úgy a feléig sikerült elolvasnom, de aztán olyan szinten ömlött rám a hülyeség, hogy leraktam inkább. Meg kell hagyni, voltak jó meglátásai Hubbardnak, de kétlem, hogy ezek mind eredeti gondolatok lennének, egyébként meg nem kell felmagasztalni valakit azért, mert a hatszáz oldalból négy bekezdés nem egetverő ostobaság. A dianetika szerint például mesterséges altatásban, vagy egy balesetet követő sokkhatás alatt bekapcsol az ún. reaktív elme, amely nem asszociál, hanem mindent szó szerint értelmez és alkalmaz. Tehát ha egy vakbélműtétet hajtanak végre rajtad, és az asszisztens közben arról beszél, hogy hányingere van a bablevestől, akkor ez eltárolódik benned valahol, és te is undorodni fogsz tőle, bármennyire is imádtad odáig. Az egész irományt körüllengi az őrület diszkrét bája. Ijesztő, mint Veronika rajzai: Vicces persze, nagyon vicces, de mi van akkor, ha ezt komolyan gondolta? Akkor én nem szívesen találkoznék egy sötét utcában azzal az emberrel, aki ezt összehozta.
    Később Hubbard agyában kiégett még egy áramkör, és - nem utolsó sorban az adómentesség miatt - megalapította a szcientológia egyházat. Ez a dianetikát használja fel alapnak, de megfűszerezték egy csomó természetfeletti képességgel, amihez hozzájuthat az ügyfél, persze nem kevés papírpénzért. A világot is meg akarják menteni folyamatosan. Küzdenek a droghasználat, az elnyomás és a gyógyszeripar visszásságai ellen, legalábbis ők ezt állítják. Valójában az a trükk, hogy kitalálnak egy nemes célt, híres és elfogadott embereket igyekeznek az ügy mögé állítani, de valójában csak a szcientológiát, ezt a gyökér agymosó szektát próbálják legitimálni. Mivel nem a szcik bemutatása ennek a posztnak a célja, ezért lépjünk tovább. Akit bővebben érdekel a téma, annak itt van néhány link:

    a szcientológia egyház hivatalos oldala
    egy volt szcientológus blogja (különösen ajánlott)
    egy a "nemes" célok közül: drogmentes maraton


feb 02 2009

fuck the dog stand!

A Google világvállalat mindenre képes. Mindent tud. Szerencse, hogy forrás nem fakad még belőle, mert hatalmas árvízzé válna hamarosan, és lemosna minket a föld színéről. A legújabb szolgáltatásuk, hogy lefordítják a honlap szövegét az adott nyelvet nem beszélő júzernek. Jó dolog ez, mert gyorsan átfutva egy spanyol, vagy német cikket, megérthetem, hogy miről van szó. Nagyjából legalábbis. Fordítani még ésszel sem egyszerű, képzeljétek milyen nehéz dolga lehet egy szerencsétlen algoritmusnak. A Tündérgyár például így néz ki hunglish nyelven. Nagyon vicces. A legjobban az tetszett, ahogy az orákulum című poszt végén lévő szöveget fordította:

"Állva szarik a kutya!
Állva szarik a kutya!
Állva, állva, állva, állva!
Állva szarik a kutya!"

"Fuck the dog stand!
Fuck the dog stand!
Standing, standing, standing, stand!
Fuck the dog stand!
"


jan 17 2009

az orákulum

Régen esett szó az energiavámpírok  természetrajzáról (lásd itt és itt), ami nekem amolyan kényszerből választott szakterületem. Elmém atomlángja, vagy lelkem virágos mezeje teszi - én nem tudom -, de vonzom a negatív töltést, az egészen biztos. Sokféle agyevő bogárkát tanulmányoztam már, és ezek közül az Orákulumot szeretném ma bemutatni:
    "TUDOM"
    Bármit kérdezel tőle, bármit mondasz neki, de még ha valami olyasmiről beszélsz is, amihez ő biztosan nem ért, a válasz így kezdődik: Tudom.
    Tudja, hogy kit szeretsz, tudja, hogy kivel kavarsz, tudja, mit gondolsz a világról, tudja, hova mész, és ha elújságolod neki, hogy öt perce nyertél a lottón, arra is csak annyit mond: Tudom.
    Ha tanácsért fordulsz hozzá, vagy csak látszik rajtad, hogy nincs rendben minden, leül veled szemben, és mindent elmagyaráz. Ő tudja, ő érti, ő egy félisten, és megfejti neked az egész világot. Egyébként még kérdésre sincs szükség, osztja az észt stand by üzemmódban is. Észreveszi mondjuk, hogy a monitorodon lólépésben vannak elrendezve az ikonok, mert neked úgy tetszik. Azt nem lehet, az nem jó - indul a verkli -, mert ÉN TUDOM, hogy egy ilyen rendszer nem átlátható.
    És nem veszi észre, nem hajlandó elismerni, hogy a rendszer azért nem átlátható, mert Ő nem érti.
    Az Orákulum színvak. Csak a fehéret és a feketét érzékeli, ezért számára egyszerű a világ. Mindent ért. Ami meg ezen kívül esik (a valóság cirka kilencvenkilenc százaléka), az csak a dolgok felesleges túlbonyolítása.
    Az Orákulum zseni, mert elégtelen mennyiségű információ felhasználásával is képes helytelen következtetéseket levonni. Ha nem vigyázol, simán elhiszed, amit mond.
    Az Orákulum azért különösen veszélyes, mert tudja magáról, hogy mindenhez ért, ezért előbb-utóbb irányítani, uralkodni akar. Könnyen a bűvkörébe lehet kerülni, mert ha valaki szanaszét van mondjuk érzelmileg, az különösen hajlamos befogadni az egyszerű, ámde hatalmas igazságokat. Így született a Szcientológia például, ami jelenleg a világ egyik legveszélyesebb agymosó szektája.
    A politikában is fényes karrier vár rá, hisz képes valamire, amire egy hétköznapi ember nem: Kiáll a Hősök Terén a hatalmas tömeg elé, és húszezer wattal üvölti:
    - ÁLLVA SZARIK A KUTYA!
    - És igen, és igen, és igen! - bökdösik egymást az emberek. - Hát megmon't a' igazat, nem?
    Az Ige termékeny talajba hulllik, kicsírázik azonnal. Mit csírázik?! Már szárba is szökkent, virágot bontott, és meghozta gyümölcsét. Az Orákulum vezényel, százezer torok pedig egyszerre üvölti:

"ÁLLVA SZARIK A KUTYA!
ÁLLVA SZARIK A KUTYA!
ÁLLVA, ÁLLVA, ÁLLVA, ÁLLVA!
ÁLLVA SZARIK A KUTYA!"

 

Ilyen egyszerű ez. Én Tudom:)


jan 15 2009

képkocka

Mózes a hegyen: huszonharmadik nap

Álmomból - melyben egy hatalmas űrállomás közepén üvöltöttem valamelyik Metallica szám refrénjét - egy felismerés riasztott fel:
    Nincsenek képkockák!
    Egy sem.
    Sose voltak.
    Kizárólag kép-téglalapok léteznek!

Azt hiszem, hatalmas gondolatok szunnyadnak lelkem vulkánjában.

:)


jan 06 2009

kedves ellenségem

Mózes a hegyen: kilencedik nap

Sosem voltam nagy pc-játék rajongó. Megelégedtem az autóversennyel, a birkadugással meg a Windows flipperrel. Aztán elolvastam a Sztrugackij testvérektől a Stalkert, sőt megnéztem a két részes Tarkovszij adaptációt is, és eszembe jutott, hogy írni kéne erről egy monumentális posztot a Könyvtárosnak. Ekkor derült ki számomra, hogy egy ukrán fejlesztőcsapat játékot is készített S.T.A.L.K.E.R. Shadow of Chernobyl címmel, és - persze csak a tisztánlátás érdekében - játszottam vele ötven órát, majd kijött a folytatás, a Clear Sky, amire ennek a háromszorosát szántam. Most éppen a Fallout3-al szemezek, de nem merem feltenni a gépre, mert akkor soha az életben nem lesz kész a mesekönyvem, ami miatt elvileg itthon ülök, ugye.
    Játékfüggő lettem, na. De nyugi, nem kell aggódni értem. Ivásra azért szakítok időt.

 

    Szóval két hónapja kalandozom ezekben a furcsa, posztapokaliptikus világokban, és nézek jó nagyokat. Mivel én nem követtem figyelemmel a játékipar fejlődését, teljesen kész voltam attól, hogy életszerű karakterek mászkálnak körülöttem, akikkel beszélgetni is tudok, nem csak lelőni őket. Az meg különösen furcsa volt, hogy nincs minden esetben meghatározva, hogy ki az ellenségem, ki a barátom, hanem eldönthetem, melyik oldalra állok.
    A nagy csodálkozásom azért néha bosszankodásba csapott át, mert az lehet, hogy a programozóknak tökéletesen megy a fizikai modellezés, és a mesterséges intelligencia meglepően jól irányítja a karaktereket harc közben (az ellenfelek fedezéket keresnek, megpróbálnak szűk helyekre beszorítani, és összehangoltan támadnak), de a sztori és a párbeszédek néha elkeserítően laposak.
    Azért van ez kéremszépen, mert a kortár síró urak nem fedezték fel még maguknak ezt a platformot, és a forgatókönyv írók is inkább lineáris sztoriban gondolkodnak, mintsem valamiben, ami többféle módon érhet véget. A videójáték ráadásul költséghatékony is. Egy A-kategóriás mozifilm húszmillió dollártól indul, nézed két órán keresztül, oszt' helló. Egy profi játékprogramot ki lehet hozni ennek a tíz százalékából, és hónapokig elvan vele a gyerek.
    Egy regényben én mondom meg, hogy ki a jó, ki a rossz. Azzal azonosulsz, akivel én, és azt utálod, aki megdugta a nőmet, és ezért főgonoszt kreáltam belőle. Egyféle megfejtés van. A végén én osztom ki a jutalomfalatokat, és az osztályfőnöki intőket is, természetesen. Ha tetszik, tetszik, ha nem, lerakod a felénél. Ennyit tehetsz. Játékot írni ennél sokkal érdekesebb feladat lehet, hiszen nem tehetek mást, csak finoman terelgetlek a végkifejlet felé, de a döntéseket te hozod meg. Nagyjából itt kezdődik a valódi párbeszéd az író és az olvasó között.
    Találtam a régebbi vázlataim között egy történetet, amiből sokkal jobb játékot lehetne írni, mint regényt. A címe: Kedves Ellenségem - Enemy Mine* - A Lila ködbe borult művészlelkek most nyugodtan abbahagyhatják az olvasást, ugyanis ez nem kortár sirodalom, hanem rendes sci-fi. Űrhajókkal, idegenekkel, és némi varázslattal, ahogy az kell.


dec 25 2008

karácsonyi filmajánló: Berlin felett az ég

Mózes a hegyen: második nap

Az angyalok köztünk járnak. Illetve csöveznek inkább, mert a teremtés hatodik napján munkanélkülivé váltak. Elkészült 2.0-ás verziójuk, az ember, aki már nem tud össze-vissza repkedni, és túl nehéz ahhoz, hogy végigsétáljon a szivárványon, viszont remekül ért a kődobáláshoz. Képes ezen kívül érezni a kávé ízét, a cigaretta füstjét, a bőr apró egyenetlenségeit, és könnyen azonosul a zene ritmusával. Szárnyas barátainkat ez néha irigységgel tölti el.
    Az angyalok hosszú ballonkabátos, negyvenes pasik. Annyira szürkék, hogy észre sem lehet venni őket. Naphosszat járják a várost, feljegyzik a gondolatainkat, és ha szomorúak vagyunk, ránk mosolyognak. Ha valaki végső kétségbeesésében azon gondolkozik egy toronyház tetején, hogy kilépjen-e a semmibe, egy angyal átöleli a vállát. Ebből ő semmit sem vesz észre, és leugrik természetesen, de az ölelés megtörtént.
    Ez fontos.
    Az angyal csak szemléli a világot. Ide teremtették, mégis kívülálló, hiszen sosem volt részeg, nem volt nővel, nem kellett ötödikéig kijönnie a pénzből, ezért nem érzi át teljesen a problémáinkat. Az angyal számára mi vagyunk a varázslat. Megfejthetetlen, mágikus világban élünk, ami néhányukat arra ösztönzi, hogy beadják a felmondásukat egy...


...elképesztően jó lábú nőért.

    A film szinte csak monológokból áll. Angyal-nézőkké válunk, és azt halljuk a világból, amit ők, olyan természetesen pihenünk meg harminc méter magas oszlopok tetején, ahogy ők teszik. Az anyag fekete fehér, és nyomasztóan külvárosi, viszont a alkalmazták azt a trükköt, ami miatt a Control-ról írt beszámolómban hisztiztem: Néha átvált a film színesbe - csak pár perc erejéig -, viszont az tényleg olyan, mintha csoda történne.
    A főszerepet Bruno Ganz játssza, aki tizenöt évvel később Hitlert alakította a Bukásban. Angyaltól Antikrisztusig minden meg volt neki, tökéletes karrier. Feltűnik Peter Falk is, akinek nagyon sok minden kiderül a múltjáról. Ő is angyalként kezdte, csak aztán leszállt közénk, hogy végig izgulhassuk a Columbo-sorozatot. Erre miért nem jötten rá magamtól?!:)

    Nem tudom, ki hogy van vele, én nem bírom, ha a film végén valamelyik főszereplő egy húsz perces monológban próbálja elmagyarázni, hogy mit láttam. Itt sajnos ez történik, amikor a jólábú artistalány közvetlenül a nász előtt megfejti a világot ahelyett, ami a dolga lenne: NAGYON GYORSAN ledobni magáról az összes ruhát. Ez most kivételesen nem hímsovinizmus. Képzeld el, hogy találkozol életed nőjével/pasijával, és dramaturgiailag az a rész következne, amikor ész nélkül egymásnak estek, erre a kedves elkezd komolyságról és elkötelezettségről hablatyolni.
    Neked, aki a végtelent adtad fel miatta.
    Nyilván te is befognád gyorsan a száját, és egy Voga-Turnovszky idézettel bírnád jobb belátásra:

gyere velem a ház mögé
mit dugok a hátad mögé?
olyan, mint a liba gége
köldöködig ér a vége

    Ettől az egy malőrtől eltekintve zseniális a film, ajánlom mindenkinek.


nov 26 2008

a kanál, mely nem gerjeszt hullámokat

Néhány évvel ezelőtt panaszkodtam valakinek, hogy igazából egyetlen olyan ismerősöm sincs, aki úgy frankón normális. Valahogy körülöttem mindenki kobold, vagy rajzfilmfigura, rosszabb esetben vérszopó zombi. Nekem nem azért nincs tévém, mert játszom a sznob művészlelket, hanem felesleges, mert élő egyenesben megy a South Park, a Muppet Show, plusz a Spongya Bob, természetesen. No, ez az illető felvetette, hogy a körülöttem lévő emberek valójában nem is léteznek, csak a beteg elmém generálja őket, és ha meghalok majd egyszer, szétpukkannak, mint a szappanbuborék.
    Nem mintha a témához tartozna, de a főnököm - MézesMackó - vérhólyagot növesztett az ujján, amiről egyből ki is jelentette, hogy ez nem ám vérhólyag, hanem maga Xenu, és ezentúl neki kell szólnom, ha kávét akarok inni. Ilyen kávét:


nov 13 2008

propaganda osztály

A Tündérgyár új részleggel kénytelen bővülni, köszönhetően a blog.hu üzleti modelljének. Színes-szagos reklámok jönnek: ingyenhitel, árzabáló, hétzenés mobilinternet, százér' csomóját a zölderős. Megtehettem volna, hogy nem engedek be hirdetéseket - hiszen az elszámolás vatikáni valutában történik -, de akkor meg ha bármilyen okosat is írok, nem raknak ki az index nyitólapra. Kívánom az ötlet kiagyalóinak, hogy csinálja őket seggbe a devla, és szarjanak sünt egy álló hétig.

ápdét!

...egyébként meg eszetek is annyi van, mint egy marék lepkének. Nem kéne tán tartalom alapján szelektálni, hogy hova nyomtok reklámot, és hova nem? Ezt most éppen egy  nem gyengén problémás politikai blogon találtam:

 


okt 31 2008

control - nyomasztó film a szomszéd lányról

Írtam már a Control-ról, lelkendeztem jó nagyokat, hogy bemutatják a magyar mozik (ha valaki nem olvasta volna, ez nem a metrós sztori, hanem a Joy Division zenekar pályafutását bemutató film). A kínkeservvel összehozott posztom senkit sem érdekelt, összesen egy komment érkezett rá. Morogtam is, hogyezekamaifiatalok, de miután végignéztem - nem kevés papírpénzért -, azt kell mondanom, hogy nektek volt igazatok.
    A film borzalmas. Fertelem, horror, döghalál.
    Tanult filmrendező barátom szerint csak akkor szabad lefikázni egy művet, ha a hivatásos, avagy önjelölt kritikus érthetően el tudja mondani, hogy mi nem jó, miért nem jó. Mindez még kevés a magas lóhoz, mert aki okosan odamondogat, az vezesse le azt is, hogy ő mit csinált volna másképpen. No, én most megpróbálom ebben a szellemben.
    A történet a nyolcvanas évek elején játszódik, és valamiért azt gondolták az alkotók, hogy a képi világ akkor lesz hiteles, ha fekete-fehérben forgatnak. Már ez nagy hiba, mert éppen ekkor durrant nagyot az underground vonal. Sötét volt a klubbokban, de ugyanakkor színes kavalkád töltötte meg a pincéket. Ez az évtized számomra olyan, mint egy végenincs karnevál, ezért nem szeretném olyan körülmények között viszontlátni, mintha egy egy világháborús, vagy ősszovjet propagandafilmet néznék. De tényleg. Minden szürke, külvárosi, elhasznált, lehangoló, és halálosan nyomasztó. Ülj le fiam, egyes.
    Rendben, van egyfajta varázsa a fekete-fehérnek, de legalább a koncerteket és a zenekar stúdiófelvételeit forgathatták volna színesben, és már nem az lett a legkomolyabb effekt a mozivásznon, hogy pattogatott kukoricát dobálok vetítőgép elé.
    A forgatókönyvíró meg oltottmeszet tolhatott véletlenül kokain helyett, ugyanis a főhős - kapaszkodjatok meg - nem a Joy Division zenekar, nem Ian Curtis, hanem a felesége, Deborah. Ő a tipikus szomszéd lány, aki beleszeretett a helyi menő fiúba, elvetette magát, szült neki egy gyereket, az meg galád módon csalta egy hosszú lábú démonnal. Ja, hát valamiféle zenekarban is énekelgetett a férje, néha esik szó arról is. Komolyan, nem hittem el, hogy a várva várt Joy Division film közel felében pelenkákat, cumisüvegeket, és egy lepukkant, ám szorgosan sikamikált konyhát nézek. Tudom, nagy katasztrófa a napi rutin, és a csábos idegen között örlődni. Azt is tudom, hogy Ian Curis (egyéb problémái mellett) ezt a dilemmát oldotta fel az öngyilkosságával, de ebben a bugyuta, egysíkú megközelítésben egyáltalán nem jön le, hogy ezek az emberek letettek valamit az asztalra, ami egyszeri és megismételhetetlen. Engem speciel ez érdekelt volna, és nem az, hogy ki kivel kavart, és mennyit hazudott otthon. Arra ott van a barátok közt. Szerintem.
    A végén a nagyjelenetet elviselhetetlenül hosszúra nyújtották. Nincs ilyenkor tesztvetítés a végleges vágás előtt? Nem szólt senki, hogy kicsit uncsi húsz percen keresztül nézni azt, ahogy valaki járkál a lakásban, és azon vergődik, hogy felkösse-e magát? Megmondom a frankót, én fellélegeztem, amikor végre kirúgta maga alól a sámlit.
    Komolyba' nem akartam aznap inni, de kénytelen voltam a film után magamhoz venni egy emberes adag vodkát, hogy kiöblítsem azt a rothadó ízt a számból. Hazafelé viszont betévedtem egy alteros zenekear próbatermébe. Elvettem a zembertől a gitárt, és simán lenyomtuk a Dead Souls-t. Erről ennyit:


okt 06 2008

marketingfogás

Mivel rendszertelenül posztolok, állandóan bebukom az Indexen kurvulással* szerzett olvasóimat. A látogatottság hamar visszaesik egy gimnáziumi zenekar búcsúkoncertjének szinjére, ami nem tesz jót az egómnak. Be lehet szólogatni, hogy mit érdekel ez engem, de hát a blog egó-műfaj, ezt van. Azt találtam ki, hogy írok olyan kis beetető posztocskákat, hogy mire lehet számítani a közeljövőben. Tudod, mint amikor a brazil szappanopera végén vetítenek, hogy nézd meg a következő adást is, mert akkor már biztos kiderül, hogy Armandó miért nyúlkált a médiamogul tizenhárom éves lányának a bugyijában? Neki is kezdek akkor.

* Nyugi, ha pina van, lehozza az Index - Könyvtáros Tezsvér


okt 04 2008

lehet így is

X: Életem nagy tragédiája, hogy mindig... hogy soha nem voltam képes elegánsan veszíteni.
Y: Hiszen ön sikeres, gazdag, körülzsongják a nők!
X: Nos, egy nap ráébredtem arra, hogy nyerni viszont tudok elegánsan.


sze 24 2008

control

Lefogadtam volna az acélbetétes jettámba, hogy ezt a filmet nem játsszák majd a hazai mozik. Szerencsére nem voltam ilyen felelőtlen, így megmenekültem attól, hogy párducmintás mamuszban menjek legközelebb a depesmód klubba. A cím ne tévesszen meg senkit, ez nem a magyar metrófilm angol változata, hanem egy zenekar története, mely nem más, mint a Joy Division. Mivel ezt a blogot főleg nálam fiatalabbak olvassák - símogatta meg szakállát a bölcs öregember -, ejtenék néhány szót a Gyönyör Részlegről:
    A Joy Division 1978-ban alakult a manchesteri Warsaw nevű formációból. A történetnek 1980 július 24-én lett vége, amikor Ian Curtis, az énekes felkötötte magát. Két stúdióalbumot adtak ki, mellesleg kitaláltak néhány olyan lényegtelen dolgot, mind a New Wave, a Dark Wave, és a nyolcvanas éveket meghatározó popzene. A Dead Can Dance, a The Cure, sőt még a Pet Shop Boys is elmondhatja magáról, hogy egyenesen a Joy Division segge lukából pottyantak elő.
    Kezdetben sima punkzenével próbálkoztak, majd lassulni kezdett a ritmus, és letisztult a hangzás, de emellett megtartották a minimalista, egyszerű szerkezet. A legtöbb dal két, vagy három akkordból áll. Bután dörmög a basszus, prüntyög rá valamit a gitáros, Ian Curtis meg dünnyög, mikor épp nem torkaszakadtából üvölt. Egyszerre garázszene ez, meg valami hatalmas dolog, ami nem sötét rockkocsmába való, hanem templomba. Egy professzionálisan gimnazista hangzású zenekarban éneklő barátom mondta egyszer, hogy amit a Joy Division csinál, az nem művészet.
    Az maga az aktus.

    Néhány érdekesség: a koncentrációs táborokban lévő kupikat hívták gyönyör részlegnek, innen a zenekar neve. A plakátokon és szórólapokon rendszeresen szerepeltettek katonákat, és a fasizmust idéző jelképeket. Emiatt elég sok támadás érte őket, pedig nagyon keveset politizáltak a dalokban, és akkor is inkább valami munkásmozgalmi dumát nyomtak. Ian Curtis igen furcsán táncolt a színpadon, és erre néha rásegítettek az epilepsziás rohamai is. Az énekes halála után egy évvel újra összeálltak a tagok, és megalapították a New Ordert. Ez (azt hiszem) a mai napig is működik, de megmaradt b-kategóriás popzenekarnak.
    Nézzétek meg a filmet. Néhány háttéranyag:

trailer magyarul
trailer angolul
magyar Joy Division oldal
wikipédia (angolul)
a film honlapja


sze 23 2008

Magna Cum Laude után szabadon

X: Megcsaltál!
Y: Éééén?! Dehogy!
X: Tudom ám, hogy megfektetted azt a nagymellű szőkét!
Y: Az nem megcsalás.
X: Hát mi?
Y: Gondatlanságból elkövetett emberölelés.

innen loptam a poént


sze 08 2008

boholy harmadik törvénye

A fiatalság akkor ér véget, amikor először vetődik fel, hogy lemehetnénk már a Zöld Pardonba, megfürödni a tinédzserek vérében.


sze 01 2008

reverzibilitás

Rendes történetek úgy kezdődnek, hogy egy jelentéktelen ember egy jelentéktelen helyen talál egy jelentéktelennek tűnő tárgyat. Aztán a figyelmünk gyorsan egy indifferens családi drámára terelődik, és már nem is gondolunk a jelentéktelen tárgyra, ami persze az asztalfiók mélyén porosodik. Most jön a következő fázis, a VÉLETLEN, amikor is papírfecni hull ki egy rég feledésbe merült könyvből, és miután a titkokszakértő megszakértette azt, rájövünk, hogy sem a hely, sem a talált tárgy nem jelentéktelen. Sőt. Akkora nagy ez a rejtély, hogy mindenféle csoportok kerekednek fel, hogy megfejtsék/megszerezzék/megsemmisítsék/eladják a kínai kormánynak/felhasználják, mint a kapuzárási pánik egyetlen lehetséges ellenszerét.
    Bekapcsolódik persze a rendőrség is. Ez általában úgy történik, hogy két zsaru üldögél valahol pecsétes ballonkabátban, kávét isznak papírpohárból, szörnyen gusztustalan hot dogot tömnek magukba, és elképesztően béna hülyeségeket beszélnek egészen addig, amíg be nem mondja a diszpécser a rádióba, hogy hoppá, megkerült Krisztus hónaljmókusa, kapcsoljátok be a szirénát, oszt' uzsgyi! No, ekkor már a GONOSZ is elkezd tombolni, és megöl mindenkit, aki az útjába téved. A FŐHŐS is majdnem rajta veszít, mert nem indul be az autója, csak tizenhetedszerre, de aztán pöcc-röff, ugye, és nincs más hátra, minthogy kardozzanak kicsit, vagy lőjenek, vagy leüljenek ultizni, és aki nyer, azé a rejtély. Persze a rejtélyt a JÓ nyeri meg, a GONOSZ pedig elpatkol (hacsak nem szappanoperáról van szó), és el is érkeztünk a nagyjelenethez: A túlélők random heteró párokat alkotnak, könnyes szemmel tapizzák egymást, kilencesre állítják a ventilátort, és vége. Ez egy korrekt sztori, úgy érzed, kaptál valamit a pénzedért.
    De képzeld el, ha megfordítom.

Bé Lotterfeld: Szétrohadt golyóscsapágynak tűnő dolog az óceán partján, naplementekor

Fúj a szél piszkosul, kis falevelek szálldosnak mindenfelé, meg finom szürke porral kevert parlagfű-pollen. Joe és Jenny lobogó hajjal ölelkeznek, orcájuk piros, szemük piros. Sírnak és egy kicsit taknyosak is.

JENNY: Terhes vagyok, csak idáig nem mertem elmondani.
JOE: (az égre néz) Isten meghallgatta az imáimat!
JENNY: És most már örökre együtt leszünk?
JOE: Természetesen, hiszen mesés gazdagság hullott az ölünkbe!
JENNY: Szeretlek! Utolsó leheletemig melletted fogok állni!
JOE: Nem engedlek el sose többé magam mellől!

A háttérből előbotorkál a GONOSZ. Csapzott és talpig véres, láthatóan sántít a bal lábára. Joe és Jenny egyre vadabbul smárolnak, mígnem a jelenés észre nem véteti magát, diszkrét köhécseléssel. Joe ekkor zsebre vágja a mesés gazdagságot, ami feltűnően emlékeztet egy szétrohadt golyóscsapágyra, és elsősegélyben részesíti a GONOSZt. Van neki mágneses pisztolya, ami kiszippantja a testéből a golyókat, és hála Gyurcsók mesternek, az érintései nyomán beforrnak a sérülések is. A GONOSZ immár jólfésült, frissen öblített ruhában, frissen borotválva segít betolni Joe kocsiját, átveszi tőle a mesés gazdagságot, és elballag.

JOE: Durván kibasztam veled, mi?

Fellelkesülve a jócselekedeten, a GONOSZ is csodatévő doktorrá válik. Lépten-nyomon hullákba botlik, de kézrátétellel feléleszti őket. Összefut Joe-val is egy félig összedőlt gyárépületben. Joe nem halott, de elég rosszul néz ki. A GONOSZ helyrepofozza, és visszaadja neki a mesés gazdagságot. A lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nagyon értékes dolog ez. Hátba veregeti Joe-t, az útjára engedi, de viccből még utána kilált:

GONOSZ: Most megdöglesz!

Turner hadnagy és Smith őrnagy üldögélnek a rendőrautóban. Éppen azzal vannak elfoglalva, hogy kiokádják az imént elfogyasztott romlott hot dogot. Megszólal a rádió:

DISZPÉCSER: Huszonhármas! Huszonhármas jelentkezz!
TURNER: Huszon...hrmbroáfff!
SMITH: Hagyd, majd én... itt a huszonhármas!
DISZPÉCSER: Volt itt valami izé, ami meg volt kerülve, most pedig szerencsére elveszett! Azonnal kezdjenek neki...
TURNER: khhrghrrbroáf!
DISZPÉCSER: Ismétlem, azonnal álljanak le az ügyről!
SMITH: És mit csináljunk?
DISZPÉCSER: Pont leszarom. Munkaidőben vannak, nem?
SMITH: Vettem!
TURNER: Broááááfffffff!

Joe és Dr Csákányi, a híres régész, egy gyorsétterem vécéjében tanácskoznak. Joe a mesés gazdagságot babrálja, míg Dr Csákányi egy rúnákkal teleírt ódon pergamenlapot tanulmányoz.

DR CSÁKÁNYI: Csodálatos! Egyszerűen hihetetlen!
JOE: És ez biztos?
DR CSÁKÁNYI: Igen, egészen biztos!
JOE: Szóval az írás szerint...
DR CSÁKÁNYI: Az írás szerint a tárgy, amit a kezében tart...
JOE: Ez? (a mesés gazdagságra mutat)
DR CSÁKÁNYI: Bizony, ez nem lehet más, mint egy...
JOE: Szétrohadt golyóscsapágy!

Joe hazarohan a legénylakásába. Ott találja Jennyt, szó nélkül megdugja, majd kimennek a kapu elé beszélgetni.

JOE: Kirúgtak a munkahelyemről.
JENNY: Aha...
JOE: A lakbért sem fizetem egy ideje, holnap ki fognak rakni innen.
JENNY: Aha...
JOE: Három napja ugyanazt az alsógatyát viselem, mert nem tudok fizetni a mosodában.
JENNY: Aha...
JOE: Viszont nézd csak! Látod ezt a pergament, meg ezt a vasdarabot a kezemben?
JENNY: Aha...
JOE: No, a pergamen tele van értelmetlen krikszkrakszokkal, a vasdarab meg egy szanaszét rohadt golyóscsapágy! Na?
JENNY: Elmész te a jó kurva anyádba!

Joe visszamegy a lakásba. A földön egy régi könyvet talál. Beledugja a pergament, és visszateszi a polcra. Esteledni kezd, hát kisétál a tengerpartra. A szétrohadt golyóscsapágyat egy lapos kő alá rejti, és megmelengeti arcát a lemenő nap fényében. Végre boldog ember. Nincs nője, nincs állása, nincs pénze, és biztos benne, hogy többé az életben nem történik vele semmi említésre méltó.
 


aug 20 2008

kopp-kopp

Lassan két hónapja elég feszült a viszonyom a szomszédasszonyommal. Ha zenét hallgatok, átkopog a falon, ha megpróbálok végignézni egy filmet, szintén. Ha hajnali kettőkor becsiccsentve röhögcsél a vendégem, kopácsolással fejezi ki rosszallását. Mindez erkölcstelen, az életmódom sehova sem vezet, ésatöbbi habalaba.
    Nem volt ez mindig így.
    Heti öt alkalommal generálozta őt Béla, a háztartási kisgépszerelő, aminek elég hangosan szokott örülni. Annak meg, hogy ő örült, örült az egész Tűzoltó utca, ugyanis (túlzás nélkül állítom) torkaszakadtából üvöltött kétszer húsz perces szettekben, közben még utasításokat is osztogatott, felsorolva az alvállalkozói szerződésben szereplő összes variációt, oda és vissza.
    Aztán Béla látogatásai hirtelen abbamaradtak, és kezdődött az én cseszegetésem a falon keresztül. Meg is fordult a fejemben, hogy átmegyek és rákérdezek, miből gondolja, hogy vigyáz állásban kéne töltenem a saját szabadidőmet a saját lakásomban, de végül eltekintettem a dologtól, mert nem akartam szerepelni nála a végső megoldások listáján.
    Tegnap hajnalban milliók halálsikolyára ébredtem. Mintha a szobámban hajtották volna végre a holokausztot és a sztálini terrort, megspékelve a kurdok kiirtásával. Az öldöklés zajából kábé ezt a szöveget lehetett kivenni: áááÁÁÁÁÁÁuuuúúúúúúúÁÁÁÁÁÁ! Nya-nya-nyaljál Béla, Béla, BÉÉÉLAAAAA! Most hááááÁÁÁÁTuuuúúúúúúlr o-o-o-ó-ó ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓl! MééééÉgggghrrrbrhroáffghrrrrRRR! Hu-hu-hu-HúúúúÚÚÚÚÚ! Igeeen, iííííggggen, errrrőőősseeebbeeeEEEENNNNN! Hu-hu-hu-hu-HÚ-HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! HÚ!
    Elmosolyodtam akkor, fejemre húztam a takarót és igyekeztem tovább aludni.
    Most viszont Rammstein-t hallgatok csutka hangerővel, és hogy-hogynem, elmaradt a menetrend szerinti kopogás.
    Csudákra képes a szerelem!
 
ápdét!
 
GM-49: Bélát itt ne keressétek!
 

 


jún 09 2008

Orsós Ármin gárdista, szolgálattételre jelentkezem!

Valamelyik nap írta anyád, az Index, hogy két roma fiatal is felvételét kérte a magyar gárdába. Nekem addigra már volt egy félkész posztom, miszerint úgy lehetne orvosolni a jelenséget, hogy megalapítjuk a cigány gárdát, a zsidó gárdát, a buzi meleg gárdát, az alkoholista, füves, leszbikus, pedofil, szifiliszes, óvodás, alsó és felső tagozatos gárdát, és akkor folyamatosan lehetne avatni meg esketni a Hősök terén. A gárda-dömpingben senkinek sem tűnne fel a Vonó Gábor-féle Muppet Show.
    Rézbőrű tezsvéreink viszont most sokkal frappánsabb megoldással rukkoltak elő: Mindenki lépjen be a magyar gárdába, és az ország békére lel!
    Lépjen be a MAZSIHISZ, úgy ahogy van, az OCÖ, a Kendermag Egyesület, a kisnyugdíjasok, mélyépítők és magashegyi túravezetők, villamosvezetők, felsővezetők, szűzlányok és szanaszét szolizott szinglik. Fekete Pákó és Kiszel Tünde is természetesen, szóval egész Kurvaországból legyen Magyar Gárda. Akkor majd a tarsolyos szittya Nyilas Misi is vidáman kurjanthatja oda rezesbandát kísérő Lakatos Zseraldínnak, hogy Jer velem babám, hisz egy vérből valók vagyunk, te meg én!
    Annyi szépséghibája van csak a dolognak, ha mindenkiből gárdista lesz, kit fogunk utálni? Darth Vadert?