TÜNDÉRGYÁR

Ő: ...az semmi! Nekem az egyik haverom négy órán keresztül feküdt egy tehén hátán.
Én: Minek?!
Ő: Éjszaka üldözte a rendőrség, helikopterrel meg infrafvörös kamerával.
Én: ííí...

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2008.01.18.)

Ő: Valaki leszedte a nevünket a postaládánkról. Szerintem a srácom volt, és ezzel életveszélybe sodort minket, mert nem talál ide a pizzafutár.
Én: Az kemény. Ráadásul a jövőben csak kétféle állás lesz: programozó meg pizzafutár.
Ő: Az nem lehet.
Én: Dehogynem. Ja, és persze a kurva. Az is kell.
Ő: Te melyik leszel? Én programozó.
Én: Lehetek pizzafutár, plusz kurva?
Ő: Ez a kívánság, hogy úgy mondjam, felesleges.
Én: Köszi! Egyelőre azért ingyen csinálom. Bár a könyvelőm is megmondta, hogyha nő lennék, simán beleférnék a stupid twat kategóriába.
Ő: A kategória nem pénzfüggő. Kurvalelked van.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.13.)

Én: Tényleg annyi eszem van, mint egy marék lepkének! Valóban hiba volt otthagynom azt a cetlit a munkahelyi gépeden, amin közöltem veled, hogy buktad a hűtőben rejtegetett két sörödet, ugyanis megittam. Továbbá az sem volt szerencsés döntés, hogy ugyanezen a fórumon fogamzásgátlási tanácsokkal láttalak el. Ajánlom, nézd a dolgok pozitív oldalát. A barátod vagyok, és ezzel megspóroltam neked egy ellenséget:)

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.06.)

(igen, már megint dolgozom...)

Ő: ...az rendben van, hogy megcsinálta azt, amit kértem, de egyébként látványosan rám se hederít.
Én: Nem értem, miért kellene?
Ő: Mondjuk, mert én vagyok a maga főnöke.
Én: Nézze, a világon összesen öt ember vált ki belőlem némi érdeklődést. Megértheti, hogy maga ebbe már nem fér bele.
Ő: Jó, akkor ezt majd figyelembe veszem, amikor fizetésemelést kér.
Én: Tetszik a cipője, hol vette?

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.12.01.)

Én: Szóval, hogy is volt azzal a tegnapi kislánnyal?
Ő: Skizofrénre itta magát, hallucinált meg összeokádta az ágyneműt. Utána bőgött vagy fél órán keresztül, de aztán kinyaltam, hogy nyugodjon meg valamennyire.
Én: Te aztán tudsz élni!

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.11.12.)

Én: …szóval volt az a felolvasóest, majdnem egy éve, ahol iszonyú okos dolgokat mondtam.
Ő: Tudom. Ott voltam, csak öt perc után eljöttem.
Én: Miért?
Ő: Egyszer leszólított, egy fiú az utcán, beszélt mindenféléről. Aztán amikor olvastam a könyvedet, valahogy azt hittem, te voltál az.
Én: És ha ő lett volna a zíró, akkor is lelépsz?
Ő: Sokkal gyorsabban!

később

Ő: Megígértem apunak, hogy éjfélre hazaérek.
Én: Mikor is múltál el 18?
Ő: Hát, legalább négy hónapja.
Én: Akkor elárulok egy titkot. Ebben az életkorban minden nőnek kötelező előadni azt a műsorszámot, hogy beígéri apunak, rendes lesz meg minden. Kulturáltan elmegy szórakozni péntek este, korán hazaér, aztán ehhez képest hajnali négykor beállít mattrészegen, és dől belőle a cigiszag.
Ő: És szerinted ennek ma kell megtörténnie?
Én: Egész biztos vagyok benne!

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.10.20.)

Vannak emberek a világon – közük e sorok szerzője – akik genetikusan alkalmatlanok a munkavégzésre meg arra, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Szerényen előhozakodhatnék most József Attilával, aki ennyivel rendezte a kérdéskört: Ingyenélő vagyok. Engem nem lehet kizsákmányolni. Tényleg, én ezt hót komolyan gondoltam, és nyomtam is böcsületesen, de az, hogy hatkor kelek, aztán kilenc órán keresztül utasításokat hajtok végre, konkrét sci-fi. Most szépen visszakerül minden a rendes kerékvágásba. Hajnali négykor majd hazateleportálom magam egy kocsmából, szétszívom mindenkinek a vérét, és gyártom az okosnál okosabb történeteimet, vagy médiavállalatot alapítok, majd még kiderül.
    A három hetes munkásságom alatt azért rájöttem egy fontos dologra. Olyan szinten él velünk a kommunizmus, hogy ötven éven belül tutira nem kerülünk Európa közelébe sem. Amint írtam már a munkásosztály hőse című bejegyzésben, sittes munkát vállaltam, mert nem volt kedvem kicsit sem gondolkozni. Nos, ez egy autómosóval kombinált szerelőműhely volt, olyan felszereltséggel, ami már 1954-ben is csúcstechnológiát képviselt. Főnököm a spíler lenyomott húsz évet egy Dacia-szervizben, mint segédművezető (ezek azok a fazonok, akik olyan sötétek, hogy nem lehet őket munka közelébe engedni, de a párttitkár lányát dugják, és el kell tűrni őket), aztán az onnan kimentett szerszámokkal megalapította a válla'kozást. Én már ránézésre is magasan kvalifikált szakember vagyok, ezért egyből megkaptam a szervizes státuszt. Konkrétan ez azt jelenti, hogyha elromlik az autódon a fék, majd én azt szétszedem, megkeresem a hibát, és szakszerűen orvoslom azt. Durva, mi? Az öreg ráadásul ellenállhatatlanul vonzódott a lomokhoz. Amikor az elfekvő készletből kidobtam néhány dolgot, például James Watt gőzgépjének rozsdaette darabjait, rendesen kikukázta a konténerből, és leteremtett, hogy ez bizony nagy érték, és egészen biztos, hogy jó lesz még valamire. Búcsúzóul itt van néhány párbeszéd. Csak azért nem kerülnek a jellemző rovatba mert életemnek ez az igen hosszú és mozgalmas korszaka ezennel lezáródott.

Ő: Na, kiderült mi a gond?
Én: Igen. Ez a izé el van görbülve. Ki kell cserélni.
Ő: Csak nem gondolja, hogy eltoljuk magunktól a munkát azzal, hogy elmegyünk alkatrészt venni?!

Én: De hát hogy szedjem ki? Szervizekben szokott lenni ehhez egy kulcs.
Ö: Nekünk is volt, amíg el nem tört.

Ügyfél: Csináltak ezzel egyáltalán valamit? Alig fog a fék.
Ő: Erősebben kéne használni a jobb lábát.

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.10.05.)

Terveztem egy pólót speciálisan egyvalakinek. Természetesen nem arról a hölgyismerősömről van szó, aki ebben a blogban leginkább a jellemző rovatban szokott szerepelni. Persze övé az első példány, de a komoly üzleti sikerre való tekintettel közreadom a mintát. Lehet rendelni, csak tessék, csak tessék!


(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.09.25.)

Elég ritkán szoktam írni a napi ügyeimről, ideje lenne pótolni. Vegyük például a tegnap estét, ami minden szempontból átlagosnak mondható. Nyolc körül megjelent a Könyvtáros Testvér, és konstruktív javaslatot tett, miszerint rúgjunk be hamar, és kövessünk el erőszakos bűncselekményeket. Én, mint a kortárs magyar irodalom utolsó reménysége, erre természetesen igent mondtam. Elhűlve néztem, hogy két sört képes meginni, amíg én egyet, de azért neki is kigúvadt a szeme, amikor a társaságunkban lévő hölgyismerősöm felállt az asztaltól, hogy könnyítsen magán. Ekkor a következő beszélgetés hangzott el:

Könyvtáros Testvér: Neked dermesztően nagy a melled!
Én: Viheted a lányt, csak előbb le kéne tenni némi kauciót.
Hölgyismerősöm: Minek? Már megbeszéltük, hogy ingyenkurva vagyok!

    Ezután hümmögtünk még egy darabig az irodalom helyzetén, a konzervatív gazdaságpolitikán és a szellemi szabadfoglalkozáson, majd átmentünk a Gödör Klubba, ahol további néhány sörrel és becherovkával súlyosbítottuk a helyzetet. A hölgy itt átváltott szociálisan romantikus üzemmódba, és táncolni vágyott. Nem felelt meg neki a langyos jazz, ezért átvonszoltuk magunkat a Kultiplexbe, de innen már kicsit ködösek az emlékeim. Megbeszéltünk valami helyet, ahol találkozunk, de én ezt azonnal el is felejtettem, és össze-vissza kóvályogtam a tizenéves tüctücrajongók közt, majd bölcsen feladtam és hazateleportáltam magam.
    Ma reggel valaki (fogalmam sincs, ki lehet az), ezt bírta írni a blogom üzenőfalára:

tudod geci, hogy otthagytatok a picsában (kultiban) na, ezért haragszom. nagyon. találjátok ki, hogy hogyan fogtok kiengesztelni...

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.09.13.)

Ő: Szóval, mi történt?
Én: Véletlenül találkozott a barátaimmal, és ez kicsapta nála a biztosítékot. Azóta hallgatom, hogy engem fasiszták meg buta kis ringyók vesznek körül.
Ő: Szerencséd, hogy nem mentem oda. Hozzátehette volna még az arrogáns kurvát is...

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.09.11.)

Én: Képzeld, rólam szólt a vezércikk a blog.hu-n, meg kirakták az index nyitólapra is!
Ő: Hú bazmeg, most híres lettél!
Én: Ja! Egyszer majd mutatok neked egy doboz cigit, amit a saját pénzemből vettem!

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.08.23.)

Ő: Figyi, ez a izé gyerek azt hiszi, hogy haragszol rá.
Én: Miért? Egy rossz szót sem szóltam hozzá.
Ő: Na de egy jót sem!

    Itt hívnám fel mindenkinek a figyelmét, aki úgy érzi, hogy éppen:

• Fejbe akarom verni egy hólapáttal, utána felnégyelni, ledarálni és sörösobozba tölteni.
• Ki akarom szívni az utolsó csepp vérét is.
• Végtelen számú új ötletem van, amivel egyes-egyedül a világon őt zaklatom.
• Legszívesebben kikötném a radiátorhoz, és ott tartanám élete végéig, kenyéren és vízen.
• Makacsul molesztálom, és vetítek olyan mozit, ami fárasztóbb, mintha lelassítva és visszafelé játszva kéne végignéznie a Ghandi életét.

    Tehát akiben hasonló gondolatok merültek fel velem kapcsolatban, az legyen oly kedves megérteni, hogy ilyenkor két lehetőség van:

1. Könyvet szerkesztek, filmforgatást szervezek, krízishelyzetet próbálok megoldani és gondoskodnom kell arról is, hogy legyen mit ennem ősztől. Mindezt lehetőleg egyszerre, ami azért elég komoly terhelés.
2. Ez valóban így van!

(a bejegyzés eredeti dátuma: 2007.08.01.)