Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
jan 09 2009

a tapló gyökerekről

Mózes a hegyen: tizenkettedik nap

…súlyosbítva azt, ami már egyébként is, lemegyek a kocsmába, hogy legalább részeg legyek, ha már ideges is, mert akkor tudok igazán csúnya ballépéseket elkövetni. Asztaltársaság a következő: A főbérlőm, aki épp durván iszik egy nő miatt, egyébként olyan romantikus mélymagyar. Ismeritek ezt a fajtát, Trianon, Erdélyország és hasonlók, de legalább nem zsidózik folyamatosan. Vele szemben országos cimborája, egy százhúsz kilós cigánygyerek, aki egyébként meglepően értelmes. Most nem úgy értem, hogy cigányhoz képest értelmes, hanem az átlagos kocsmatöltelék szintjén viszonyítok. Alapból sötét van egy ilyen helyen, hót mindegy, ki milyen árnyalatban játszik, nem? Mellettem egy negyvenes fazon ücsörgött, aki két igen különleges tulajdonsággal is rendelkezett. Pain óta ő az első ember, aki képes úgy beszélni, mintha tüdőlövést kapott volna, és nem csak dicsekedett azzal, hogy annyi pénze van, mint a pelyva, hanem bizonyított is. Háromszáz forintból úsztam meg az estét, pedig hajnali kettőkor már nem nagyon tudtam, merre van az arra. Ja igen, velünk volt még Bé Erzsébet színésznő, amúgy a helyi roma önkormányzat munkatársa, akinek aznap temették a nagypapáját – Őszinte részvétem. – Főként nekem volt a tisztem, hogy vigasztaljam őt, ami az ötödik sör környékén már nem sokban különbözött a tapizástól, de hát ne feszegessük a történelem homályos eseményeit. Ami elmúlt, elmúlt.
    A szomszéd asztalnál egyedül iszogatott Mr Szerencsétlenség. Egy lányos arcú fazon, akit gibbonná nyomorított a két számmal kisebb öltöny. Zsíros göndör tincsek lógtak az arcába, és motyogott is igen látványosan. Valaki megsajnálta közülünk, és odahívta beszélgetni. Vesz az ember egy levegőt, és mondja:
    "Hogy az Ejrópai Únijó az mekkora köcsögség már, mert nem az van, amit MI akarunk, hanem az van, amit a MÁSOK akarnak, és hogymert ŐK azt akarják, hogy a francia meg a német lóhúst vegyük, ezért a Teszkóban nem igazi MAGYAR lóhús van, de megbasszák még ők az anyjukat, mert úgyis darabokra hullik ez a redves únijó, mert alapvetően nem működőképes. És azért nem működőképes, mert mindenki utálja egymást, csak kényszerből van az egész."
    Én az ilyenekkel még részegen sem vitatkozom, mert a butaság mocsarában sokkal rutinosabban mozognak nálam. Kerülnek-fordulnak, aztán lehúznak a trutyi legaljára, úgyhogy csak annyit mondtam neki, hogy ostoba, mint a döngölt agyag, és van nekem ennél jobb dolgom is. Visszatértem hát Bé Erzsébet kebelére.
    Elsírtunk egy fél tekercs vécépapírt, aztán újból ránéztem a sörömre. Emberünk akkor éppen ott tartott, hogy szerinte a Kárpát-medence népeinek egyesülni kéne – nyilván a Szent Korona alatt, de erre nem mertem konkrétan rákérdezni –, egyfajta gazdasági únijóba, hogyha a tótok, a románok, a szerbek meg a magyarok összefognának, akkor jönne el a tejjel-mézzel folyó Kánaán!
    Itt már én is felemeltem a hangom, hogy kiscsákó, miket beszélsz te?! Az előbb szellemesen levezetted, hogy nem jó az, ha gazdasági egységet képzünk olyan csoportokból, akik a történelmi feszültségek és a saját önös érdekeik miatt képtelenek együttműködni. Erre meg jössz most azzal, hogy éppen mi a szlovákokkal, szerbekkel, románokkal? Hát Izrael kivételével nincs a világon még egy ország, akit ennyire gyűlölnek a szomszédai! Hogy ott mi a gebasz, az legyen ízlés és világnézet kérdése, de minket azért utálnak, mert az egy négyzetméteren előforduló tapló gyökerek száma itt a legmagasabb. Félreértés ne essék, rólad beszéltem.
    Úgy érzem hiba lenne így befejezni ezt a posztot: This is the beginning of a beautiful friendship.


A bejegyzés trackback címe:

https://tundergyar.blog.hu/api/trackback/id/tr26867076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.01.09. 12:21:52

:D Az ember aki túlterhelte volna önmagában a 'jellemző' rovatot? Örülök, hogy némely este nem telik hiába.

És megtaláltam a város egyetlen olyan avas szórakozóhelyét, ahol Cure-t játszanak. Tele van nővel. Úgy néznek ki, mint azok az olvasók, akik még nem tudják, hogy nekik ez kell.
süti beállítások módosítása