XY ismerősöm töredelmesen bevallotta, hogy szerelmes Veronikába, egy tíz éves kislányba, sőt konkrétan dugnak is. Mielőtt a múltkori idegbeteg kommentelők összemaszatolnák az üzenőfalamat, elárulom, hogy Veronika valójában közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz, csak van vele egy kis bibi. Ott belül nemhogy a felnőtt, de még a kamaszkort sem érte el, ami nem kevés bonyodalomhoz vezetett.
    Nem buta, vagy szellemi fogyatékos a hölgy, kicsit sem. Főiskolát végtett, komoly helyen dolgozik, és az ismerősöm elmondása alapján nagyjából háromszor annyi könyvet olvasott el és értett meg, mint én. Eddig rendben is lenne minden, de az udvarlás a kizárólag a következő módon lehetséges:
    Veronikát kézen kell fogni, elvinni az állatkertbe, és megmutatni neki az orrszarvút. Ezután XY ismerősömnek kutya kötelessége lerajzolni szíve szottyának az orrszarvút, de ez még semmi, mert jön mellé a zsiráf, a zebra meg a jegesmedve, ezeket kivágja körömollóval, és bábszínházat improvizál. Ha tetszik a műsor Veronikának, akkor folytatódhat ugyanez az ágyban, ha nem, akkor húzza a száját, és nézelődik körbe-körbe, hátha talál magának egy szórakoztatóbb játszótársat.
    Veronika nem független. Barátja Apukája van neki, aki persze szintén dugja. Esély nincs teljesen megszerezni egy ilyen nőt, mert XY sose lehet egyenrangú azzal a másikkal. Veronika nem menyasszony, vagy barátnő, hanem kislány, akinek azért nem olyan egyszerű elmagyarázni, hogy figyelj már, majd én leszek mostantól az apukád, jó? Ha ilyennel próbálkozna az ismerősöm, menten hazafutna, és soha többet nem állna szóba vele.
    Tehát Veronikának apukája van, aki nagy, erős és biztonságot ad, de hát szüksége van játszópajtásokra is, mert ilyen egy gyerek. XY, viszont kezd belebolondulni a dologba, mert ő egyszerű, egészséges lélek, akinek NŐ kell. Senki sem döntésképes, miután átkattant a fejében a rózsaszín kapcsoló, tehát kénytelen elfogadni a félig játszótárs, de valamennyire apuka is (idősebb testvér?) szerepet. Nehéz ez, mert egy idő után tényleg kezdte úgy érezni, hogy Veronika az ő kislánya, a játszópajtása, márpedig egy gyerek sokkal veszélyesebb, mint egy felnőtt nő. Ha kiderül, hogy nem működik a dolog, hogy sose lesz ebből esküvő, összeköltözés, de még egy rendes együttalvás sem, akkor egy felnőttel szakítani kell, ugye. Fájni fog, megemelkedik a napi cigi és söradag, de jön majd a következő, akin el lehet verni a port.
    De egy kislány? Hogyan hagyhatná el az ember a tulajdon lányát?

    XY belereccsent a történetbe. Üveges tekintettel járkál a nagyvilágban, és beszámíthatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy épp tőlem kért tanácsot. Néztem rá egy darabig, majd azt javasoltam neki, hogy játssza végig a lehetetlent. Szerezze meg azt a kislányt, harcoljon az utolsó csepp véréig. Ha nyer, mindent megnyer a világon, ha veszít, megy a vonat alá, de ez egyáltalán nem baj. Neki ennél az állapotnál bármi jobb. Veronika persze sírdogálni fog három napig, de aztán túl lesz rajta, és talál magának másik játszópajtást.

    Fontos: Ennek a történetnek nincs tanulsága.

ÁPDÉT!

    Hamar kiderült ám, hogy az ismerőseim közt legalább négy XY, és közel ugyanannyi ovis kislány található, akik persze mind elküldtek a oda. És akkor még nem esett szó a kollegináról, akinek felhasználtam a keresztnevét, és rohadt ideges lesz holnap reggel. Semmi gond, emberek. Küldjétek el a b.lotterfeld (kukac) gmail (pontkom)-ra a következő ütenetet:

Boholy, te toportyánfíreg! Elmész te a kurvaanyádba!

Aláírás: Ken, vagy Barbi

Ég áldjon benneteket!

ÁPDÉT KETTŐ:

    Szép nagy ing lett ebből a pedofiliás posztból, halljátok! Mindenki belefér...:)



(azokat a kommenteket, amiket [B]-vel jelöltem, a régi blogról másoltam át, ahol ez az írás elsőre megjelent. 2007.01.26.-án.)